Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-28

À nemzetgyűlés 28. ülése 1922. évi július hó 24-én, hétfőn. 340 konszolidáció érdekében is. Nagyon megszívlelendő a kormány által, amit báró Bottlik t. képviselőtársam itt mondott, ö figyelmeztette a nagytőkéseket és minden más vagyonuakat, hogy mivel tartoznak és mivel legyenek segitségére nem a kormánynak, hanem a hazának. Én magam elvileg nem vagyok pártfogója a természetben való ellátásnak, mert roppant költséges és megköti az ipart, a kereskedelmet és leköti az adminisztrációt. Hiszen ma az adminisztráció egyik gerince — hogy ugy fejezzem ki magamat — a számvevőségek egyebet sem csinálnak, mint ezeket a kedvezményes ellátásokat nyilvántartják, számfejtik és leszámolják. Egséz nagy apparátusa van a kormánynak az ellátatlanok kielégítésére, amely beszerzi az ellátatlanok részére a különféle terményeket. Ezektől előbb-utóbb meg kell szabadítani a kormányzatot, mert az nem lehet arra hivatva, hogy egyének háztartásánakkielégitéséről gondoskodjék. Az állami alkalmazottaknak állandó javadalma is a lehető legsürgősebb rendezést, felemelést igényli. Ezek az injekciók, amelyeket ők átmeneti segély és más sokféle címen, annyiféle sok címen kapnak, hogy szinte irigylés tárgyává válnak, igazán csak injekciók, amelyekkel most már a végső határra értünk, mert az állami alkalmazottak ma rosszabb helyzetben vannak, mint a koldusok, hiszen a koldusoknak legalább búcsúkor vannak jó napjaik. Amit t. képviselőtársam, Heinrich Ferenc, nem tudom, hogy a közalkalmazottakra célozva mondott-e-el, hogy fordítsuk ki a ruhákat és hordjuk a rongyos cipőket, erre azt kell mondanunk, hogy nekünk már nincsenek kifordítani való ruháink, mert azokat már mind elnyüttük. Amit az állam természetben adott, az van meg felsőruhában, alsóruha, fehérnemű pedig majdnem minden családban teljesen hiányzik. Barthos Andor: Ez igaz ! Strausz István : Az állami alkalmazottak javadalmazásának megoldása körül különösen kiemelem a postásokat és vasutasokat, mert ezek fontos és nagy lekötöttségük mellett alamizsna fizetésüket külön keresettel nem. tudják kiegészíteni. Első helyen kellett volna említenem a bírákat, akik hosszú idő óta aszkéta standardra vannak utalva illetmény tekintetében, most egyenesen nyomorognak és mégis olyan magas piedesztálra emelték azt a legfontosabb hivatást, amelyet betöltenek, hogy a mostani idők politikai hullámverései nem tudtak oda felemelkedni a mi alkotmányunk legnagyobb dicsőségére. A költségvetés hiánya okozza azt, hogy nem. látunk tisztán abban a tekintetben, hogy mi lesz a mi adóadminisztrációnkkal, mi lesz a mi pénzügyi közigazgatásunkkal. Arról eredetileg szó sem volt, hogy idejönnek adójavaslatokkal. Ugy tudom, hogy a főrendiházi reform volt a legsürgősebb s most egyszerre soronkivül jönnek a földadójavaslattal. A pénzügyminister ur maga nagyon jól ismeri a helyzetet, nagyon jól tudja, hogy mi van a pénzügyi adminisztráció körül. Kaotikus állapot, jog tekintetében is teljes tévelygés, teljes bizonytalanság, amint itt Fábián képviselőtársam részletekben rá is .mutatott, senki ki nem ismeri magát, nem tudja senki, hegy mily alapon és mennyi adót kell fizetni. Emellett a rendszer vexzáló 'is, úgyhogy az adófizetési készség, amely sohasem volt meg a magyarban ugy, mint más államok polgáraiban, teljesen devalválódott. Még csak most vetik ki az 1920. évi adókat azon a magas alapon, amint azt a Hegedűs-féle törvények megállapítják. Az adófizető tömegektőlelőlegeket kértek már 1921—22-re. Most ezek mind azt hiszik, hogy a magasabb adókat már kiegyenlítették. Mcst jönni fog egyszerre a Hegedűs-féle magas adó, és erre jön az uj adó, az aranyvaluta alapján. Nem tudom, hogyan gondolja ezt a pénzügyminister ur beillesz the tőnek az adókivetés, az adóbeszedés és az adóvégrehajtás megreformálása nélkül. Hozzá még adót emelni nem is lehet addig, amíg a milliárd és milliárd adóról leszámolás nem történik. Számadást kéj ez a nemzetgyűlés és az egész ország, addig adóemelésre gondolni sem, lehet. A költségvetés hiányánál különösen nagy kárát vallja az ország a jóvátételnél, a reparációnál. Nekem megingathatatlan véleményem az, hogy csak az állami lét feltételeinek céljaira megtámadhatatlan összeállított költségvetés utján lehet az ententeot meggyőzni arról, hogy mi reparációt fizetni nem. tudunk. Ha a missziók tagjai kapnak egy költségvetést a nemzet girójával, kezességével ellátva, azok meg tudják állapítani a hatósági tényezők s az állami feladatok és célok felállításából szinte mérlegszerű módon azt, hogy mi képtelenek vagyunk ezen a területen élni, nem hogy még reparációt is képesek lennénk fizetni. Nekik segíteni kell, elsősorban pedig kötelességük, hogy atrianoni kegyetlen békét vegyék revízió alá. Azok a bizonyos kimutatások, amelyeket a kormány ugy kéz alatt ad nekik oda, s amelyek minden összefüggés nélküli adatokat tartalmazna, inkább azt a látszatot keltik, mintha nekünk volna takargatni való vagyonunk, gazdagságunk. Azok a beszédek, amelyek ugy négyszemközt a misszióknál elhangzanak, azok a reparációs kijelentések, amelyek itt a Házban is és másutt is a kormány tagjai részéről elhangzanak, nem hathatnak azzal a meggyőződéssel, mint egy minden tekintetben kifogástalanul összeállított költségvetés, mert a számok beszélnek, azokat nem lehet kiforgatni, kicserélni, mint a szavakat és a mondatokat. Még kérdés az is, hogy lehet-e a kormánynak ilyen nagy, az egész ország sorsára kiható tárgyalásokat folytatni anélkül, hogy abba a nemzetgyűlés minden részletében beavatva ne volna. (Mozgás jobbfélőí.) Itt eszembe jut nekem egy eszmecsere, amelyet egy entente-beli közgazdásszal folytattam. Tudta, hogy ismerője vagyok a költségvetésnek és a zárszámadásnak. Hosszasan tárgyaltam vele és ugy láttam, hogy meg tudtam, őt győzni arról, hogy, igenis, képtelenek vagyunk arra, hogy a reparációs