Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-28

318 A nemzetgyűlés 28. ülése 1922. évi julhis hó 24-én, hétfőn. és kérdezzük, hogy mit tegyünk? Programmra van szükségünk, — amelyet kitől várunk ? Magától a kormánytól. Kaptunk-e mi programmât? Nem kaptunk. A nemzetgyűlésnek nem tudom hányadik ülésén a kormány beterjesztett ide egy indemnitási javaslatot ; többet tett : felállt az igen t. ministerelnök ur és az igen t. pénzügy minister ur és axiómákat, principiu mókát, szándékokat, terveket jelentettek be, sőt kö'zbeesőleg az igen t. kereskedelemügyi minister ur is elméleti fejtegetésekkel lépett ide a nemzetgyűlés elé, amelyek igaz, hogy hivatottságát bizonyitják annak a tárcának betöltésére, amelyre vállalkozott, de ezeket nem tekinthetjük programmnak. A programm a terveknek, az elveknek organizációja, leszűrése, kikristályosodása, ami csak egy állami költségvetésben jelentkezik. Minden közgazda és minden alkotó munkára törekvő politikus a programmot a költségvetésben keresi. A költségvetés nem keret és nem egyszerű korlát adók beszedésére és a kiadásokra, amelyet a kormány ugy igazgathat, mint akár egy harmonikát. A költségvetés: az maga az élet, a programm, a haladás, a politika végcélja, annak succrescentiája. Sohasem volt kormány talán szerencsésebb helyzetben, mint ez, mert úgyszólván a nemzetgyűlés első napján beterjeszthette volna ide a költségvetést . . . Halász Móric: Ezt önmaga sem hiszi

Î Strausz István ... és ha egy átgondolt, a feladatok és célok tekintetében, a sablonok kizárásával, a mai helyzetből, az ország mai szükségletéből leszűrt költségvetést terjeszt elő, akkor levezeti azt a széles, vitát, amely most kifejlődött az indemnitási törvényjavaslat alapján, és az egész ellenzéket a segitő kritikára szorítja. Egy jól elkészített és, ismétlem, nem a régi irattárra alapitott költségvetésből meg tudta volna az ország és a nemzetgyűlés állapítani, hogy mit várhat a külpolitikától, mit várhat a pénzügyi igazgatástól, az igazságszolgáltatástól, az ipartól, a kereskedelemtől és a mezőgazdaságtól főleg azokban a vonatkozásokban, amelyek lehetővé teszik itt a rendszeres termelő munka felvételét, valutánk értékének megjavítását, állandósítását és az elviselhetetlen életviszonyok megkönnyítését. A költségvetésen magán nyugszik az állami gépezet ; ezen nyugszik a társadalom munkaösztöne, vállalkozása és munkájának fegyelme. A költségvetés olyan, mint egy májusi eső ; a jó költségvetést is ugy várja mindenki, és ha az elmarad, az épen olyan hatással van, mint a termő földekre a májusi eső elmaradása. Gaal Gaston ; De könnyű volna öntözni ! (Derültség.) Strausz István : Nem is kellene nekem a költségvetés hiánya miatt támadt nyílt kérdések boncolgatásába bocsátkoznom, de egyes dolgokra mégis Id kell térnem. Hyen elsősorban a földreform. A földreform végrehajtása körül folyó dolgokat is tulaj donképen a költségvetésben kellett volna leszűrni. A nép megcsalatottnak érzi magát azzal a huzavonával, amely a földreform végrehajtása körül történik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Látta itt a sok milliós nagy apparátust, amely megszerveztetett a földreform végrehajtására, de nem látja a lehetőségeket és biztosítékokat arra, hogy ez a földreform meg is fog történni. Nálam hivatottabbak már kifejtették itt, hogy mi történik a földreform körül ; magától a földbirtokrendező bíróságtól szerzett hiteles adatokkal bizonyitják, hogy mennyire hátra van a földreform. Az igen t. földmivel és ügyi minister ur csak egy közbeszólással intézte el a dolgot : »Jövök a javaslatokkal !« — mondotta. Megint javaslatokkal fog jönni. Sándor Pál : Már régen jön ! Strausz István ; Szükség is van e javaslatokra, mert a mai tartalmában, a mai alakjában a földreform végrehajthatatlannak bizonyult. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De ezek a beígért javaslatok jöjjenek sürgősen, mert ha azok késnek, akkor a termelőmunka, amely kihatásában már most is sokat szenved miatta, a mezőgazdaságban is el fog senyvedni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A másik, amit a költségvetésben nyugvópontra lehetett volna hozni, az állami alkalmazottak és a munkások ellátásának kérdése. A legnagyobb tájékozatlanság uralkodik a tekintetben, hogy ki fogja az olcsó lisztet adni a munkásoknak. Még ma sem vagyunk vele tisztában, hogy községekre és a munkaadókra háritják-e vagy másra. Maguk a közalkalmazottak sincsenek tisztában azzal, hogy tulajdonképen fenmarad-e ez a mai rendszer, vagy pedig szűkebb körre szorítják, esetleg pénzben adják. Ez a bizonytalanság visszahat ugy a munkások, mint az állami alkalmazottak lelkületére, családi életére, ami azzal jár, hogy nem tudják ellátni feladatkörüket, s emiatt ismét csak a termelőmunka szenved. Az a sok bizottság, amelyet megalakítottak, amelyet megkérdeznek, hogy mi történjék, az nem segitő, az mind csak arra való, hogy levezesse a ministeri felelősséget és hátvéd legyen. Magánál a kivitelnél, — nem is konkretizálom a dolgot, csak az elvi részt emelem ki — ha valami árut vagy nyersterményt ki akarnak vinni, ezt először a bizottságok tárgyalják, sokszorosoan dobraütik, ez azután felhajtja az árakat, ugy hogy azok tulajdonképen nem mások, mint árfelhajtó bizottságok. Ha valami felelsőség beáll, mindjárt razziát tartanak, mint a cukorügyben. Ez megint hátvéd a felelősség levezetésére, a ministeri felelősség meggyöngítésére. Egy akaraterős, arra készült ember, államférfi, legyen az bárki, de értsen hozzá, áldozza fel magát és ezt a kérdést egy embernek egyéni felelősségével és a hozzá fűzött bizalommal intézze a dolgot, akkor megtaláltuk a megoldást. Egyébként utalok báró Bottlik t. képviselőtársamnak itteni felszólalására, melyben részletesen kifejtette, hogy milyen fontos az, hogy ezt a kérdést mielőbb gyorsan, gyökeresen oldják meg már a szociális