Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-28

A nemzetgyűlés 28. ülése 1922, Hogy mindenki utána nézhessen, megmondom a számát is az ügynek: 331/22/1922. Méltóztassék utánanézni és megméltóztatnak látni, hogy igenis ebben a kurzuslapban a legvéresebb, a legrettenetesebb, a legvehemensebb cikkeket ellenünk és azok ellen az urak ellen, akik tőlünk balra állanak, olyasvalaki irta, akit a katonai hatóság, később a polgári hatóság letartóztatott azért, mert kiderült, hogy a román állam szolgálatában állott és itt épen az a hatásköre, hogy egy kurzuslapnak volt munkatársa, adott neki módot arra, hogy kötelességét megbízóival szemben teljes mértékben teljesítse. (Egy hang a középen : Fel hell akasztani !) Azt, hogy fel kell-e akasztani, nem tudom, majd a biróság meg fogja határozni, nekem azonban kötelességem ezt a helyzetet igy megvilágítani. Huszár Károly: Ne tessék általánosítani! Sok emberre vethet igy gyanút ! Tessék megnevezni ! Fábián Béla : Megmondottam a számot, a lapot is, amelyben a cikk megjelent ! Huszár Károly: De igy a kurzus újságírók méltán mondhatják, hogy miért nincs megnevezve az illető ! Meg kell nevezni ! (Elnök csenget.) Sokkal igazságosabb volna! Fábián Béla : Megneveztem az aktát, itt van az akta nálam. En senkinek a nevét itt a Házban nem mondom meg, mert én voltam az, aki £tzt mondottam, hogy ne személyeskedjünk, ne foglalkozzunk személyi kérdéssel. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Meg kell nevezni!. Ez nem személyeskedés !) Ácsnak hívják, ha épen kívánják, megmondhatom. Le van tartóztatva különben is. Kuna P. András: De miért? Fábián Béla : A román állam javára történt kémkedésért! (Zaj.) -Nem tudom, hogy jgazságosan-e, majd a biróság Ítéletében teljes mértékben meg fogok bizni. Lehetséges, hogy ártatlan, én azonban ezt mégis kénytelen vagyok megemlíteni, mert épen Huszár Károly képviselő ur könyvében írtam meg ezelőtt három esztendővel, hogy legyünk elővigyázatosak azokkal szemben, akik minket arra hívnak fel, hogy késeket köszörüljünk. T. Nemzetgyűlés ! Ezek után ismét áttérek azon gazdasági kérdések fonalára, melyekkel beszédemet megkezdettem. Beszélni fogok az adókérdésről, az adóknak eloszlásáról, és arról, hogy itt milyen terheket viselnek foglalkozási ágak szerint az emberek. Itt majd bátor leszek határozati javaslatokat is benyújtani arra vonatkozólag, hogy a pénzügyminister ur közöljön a Házzal bizonyos kimutatásokat arról, hogy foglalkozási ágakként az emberek itt milyen adóterheket viselnek. Általánosságban megemlítve az egész adókérdést, az adóteher kérdését, legelsősorban kifogásolom az egész magyar adórendszeren, azt, hogy áttekinthetetlen ; másodsorban azt, hogy igazságtalan és hogy egyes osztályokra olyan terheket ró, amelyeket azok nem birnak elviselni. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — II. KÖTET. évi július hó 24-én, hétfőn. 329 Vegyük az áttekinthetetlenséget. Egy adópolitikus mondotta egykor Magyarországon, hogy a jó Isten sok mindent tudhat, de hogy hányféle az adó Magyarországon, azt a jó Isten sem tudja. Egy nagyon egyszerű példát hozok fel. A fényűzési adóról, amelyet két évvel ezelőtt hoztak be, van két törvény és hat rendelet. A szeszadó kérdésében a hozzáértők sem tudnak eligazodni. A legrégibb illetéktörvény Magyarországon az 1808-ik esztendőből való. Hogy azontúl mennyi töméntelen illetékügyi törvény és rendelet hozatott, nem tudnám hirtelenében elszámolni, csak azt vagyok bátor említeni, hogy a pénzügyminister ur eredetileg azt mondotta, hogy fog csinálni egy illetékügyi kódexet. Ennek kellett volna állania négy adótörvényből; egy el is készült, illetőleg a képviselőház által elfogadtatott, nevezetesen az úgynevezett vagyonátruházási illetékről szóló törvény ; a másik hárommal, az okirati illetékekről szóló törvénnyel a minister ur a képviselőháznak még mindig adós maradt. Ha jól tudom, ezeknek a tervezete megvan a ministeriumban, de még mindig nincs szerencsénk hozzá. Méltóztassék végigmenni az egész magyar adórendszeren, s azt méltóztatnak találni, hogy két veszedelme van ennek az óriási áttekinthetlenségnek. Az egyik az, hogy maguk az adózó polgárok nem tudják, hogy tulajdonképen mikor ütköznek bele olyan rendeletbe, amelynek megszegése szabadságvesztést von maga után, mert most az adórendeleteknek és törvényeknek áthágása szabadságvesztéssel büntettetik. A másik baj abban van, hogy a különféle pénzügyigazgatóságok területén másféle irányelvek az irányadók. Méltóztassék megengedni, hogy rámutassak egy speciális esetre, a plüss esetére. A fényűzési adóról szóló törvények végrehajtási utasításában az mondatik, hogy a plüss csak abban az esetben esik fényűzési adó alá, ha benne az állati selyemből több mint 50% van; ha pamutselyem van benne, akkor nem -esik fényűzési adó alá. Szegeden a pénzügyigazgatóság, úgy látszik, nem tudva erről a rendelkezésről, az összes kereskedőket fényűzési adóval rótta meg a plüssök után. Ezek Budapestre fordultak az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülethez, ahol azt az utasítást adták nekik, hogy nem kell fizetniök. Erre a szegedi pénzügyigazgatóság az adóügyi útmutató és illetékügyi hivatalhoz fordult, amely a pénzügyministerium keretében működik, hogy kell-e fizetni, vagy nem Az adóügyi útmutató azt válaszolta, hogy kell. Közben természetesen behajtották a fényűzési adót. A szegedi kereskedők ismét felírtak Pestre, hogy mi van. Erre egy küldöttség ment a pénzügyminister úrhoz s a pénzügyminister ur megállapította, hogy nem kell fizetni. Közben befizették a fényűzési adókat s mai napig várják, hogy mikor fogják azokat visszaadni. A másik visszásság ugyancsak a pénzügy42