Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-20
A nemzetgyűlés 20. ülése 1922. Horváth Zoltán : Józsa Benedek menekült járásbirót Kiskunfélegyházán az ottani járásbírósághoz osztották be. Hosszas kálváriát járt, amíg a lakásügyek kormánybiztosa 1921/1542. sz. határozatával kiutalt neki egy háromszobás lakást. Ezt a háromszobás lakást el akarta foglalni. Mikor azután bement a rendőrkapitánysághoz, hogy érvényt szerezzen ennek a jogerős határozatnak . . . Hegedűs György : Nem oda tartozik ! Horváth Zoltán ; Ne tessék azt mondani, át van adva. Hegedüs György: Megkeresi, hogy hajtsa végre ! (Zaj. Elnök csenget.) Horváth Zoltán : ... akkor a rendőrségnél nem kapott jogsegélyt, lakását nem foglalhatta el, mert abba a lakásba véletlenül lakásigazolvány nélkül épen a rendőrtanácsos költözködött be és azóta kálváriát jár ez a járásbiró, s bár kezében van a legfőbb hatóság jogerős határozata, jogérvényesen kiutalt lakásához nem tud hozzájutni. T. Nemzetgyűlés ! Ehhez, azt hiszem, bővebb kommentárt fűzni nem kell, de mindenesetre egy mozaik abban a tekintetben, hogy béke és békés munka nem lehet ott, ahol ilyen hivatalnokok vannak. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen : Már megint általánosít !) Hiszen megneveztem. Karafiáth Jenő: Ebből méltóztatik általánosítani, ebből az egy példából ? (Zaj. Halljuk ! Halljuk! baljelöl.) Horváth Zoltán : T. Nemzetgyűlés ! Már sokan foglalkoztak az internálótáborral. Én is kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy a jogállam fogalmával nem fér össze az internálás intézménye, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) az, hogy egyes embereket személyes szabadságuktól a büntetőperrendtartásban előirt biztosítékok mellőzésével meg lehessen fosztani. De a jogbiztonság érzésével sem fér össze az internálás, hogy valakit olyan cselekményért, amely a büntetőtörvénykönyvben nincs is kodifikálva, személyes szabadságától megfosztanak. Az 1921. évi III. te., amely az állam és a társadalom rendjének hatályosabb megvédéséről szól, tulaj donképen feleslegessé is teszi az internálást. Hiszen ez a törvény módot ad arra, hogy mindenféle megmozdulás esetén az illető a törvény által előirt procedura alapján fosztassék meg személyes szabadságától. Az internálás tulaj donképen kiöli a bizalmat és a tiszteletet a hatóság és a hatósági közegek iránt, mert a bizalom és tisztelet helyébe a hatóságtól és a hatósági közegektől való félelmet teszi. Márpedig — azt hiszem —senki sem állithatja azt, hogy ez az állandó szorongó érzés, ez az állandó félelem alkalmas volna arra, hogy a termelő- és teremtőmunka meginduljon. Láng János : Azok nem termelnek ! (Zaj.) Horváth Zoltán : Nekem az a véleményem az internálás kérdésében, hogy méltóztassék ezt az intézményt mielőbb megszüntetni. Halász Móric : Ha nem volna meg, akkor is meg kellene csinálni ! évi július hó 13-án, csütörtökön. 23 Horváth Zoltán *. En nem azt kivánom, hogy a bűnösök onnan nyakló nélkül szabaduljanak, hanem azt kivánom, hogy minden egyes internáltat állítsák az illetékes bírája elé és ha az illetékes biróság nem tartja bűnösnek, akkor bocsássa szabadon, ha pedig bűnös, akkor csukják be. Nem is tartom szükségesnek felemliteni azt, hogy az internálás intézménye akkor, amikor folytonosan a takarékosságot emliegetjk, milyen sokba kerül az államnak. De a béke és a békés munka mást is kivan. Itt van körülbelül 30—40 ezer fegyelmileg megrendszabályozott és kényszernyugdíjazott közalkalmazott a családtagjaival -együtt. Ezeknek érdekében 1922 január 25-én Rupert Rezső képviselőtársam az összkormányhoz interpellációt intézett. Ennek az interpellációnak azonban-természetesen az lett a sorsa? ami rendesen az ilyen kellemetlen interpellációk sorsa szokott lenni, hogy vála«zt még ma «em kapott. Pedig ezek a szegény emberek megérdemelnék, hogy szintén az illetékes bíróság elé állítsák őket. Azok az igazolóbizottságok egy cseppet sem töivényes formák között és igazságosan végezték ezeknek a tisztviselőknek ügyeit. Sokszor olyan tisztviselők voltak a vádlók és a birák, akik; nek talán több részük volt azokban a kommunista ügyekben, amelyek fölött ők bírálatot mondtak. Hogy mennyire klasszikus ítéletet mondott e tekintetben az igen t. Vass József minister ur, leszek bátor felolvasni az ő nyilatkozatát, (olvassa) : »Csődöt mondott az igazolásnak nevezett humbug az egész vonalon. Van hangulat, legalább is olyanokkal szemben, akiknél a botlást meg lehet érteni, tehát meg lehet bocsátani. Ellenben nincs olyan irtó háborút hirdető és máglyarakó hangulat azokkal szemben, akik bent ülnek az igazolóbizottságokban. Megfosztják kenyerüktől megtévedt szegény tisztviselőtársaikat, ők maguk pedig bent ülnek nyugodtan a helyükön és nincs kéz, nincs ököl, amely rájuk sújtana és nincs hang e teremben, amely merje megbélyegezni ezt a rendszert és merje azt az erős szót használni, amelyet használok felelősségem teljes tudatában, hogy : . az igazolási rendszer humbug.« Rassay Károly : Hogy lehef; ilyet mondani ? Ki mondta ezt ? Létay Ernő : Vass József ! Rassay Károly : Nem lehet i (Zaj.) Horváth Zoltán : Hát amikor egy felelős állásban lévő minister ilyen kijelentést tesz, amikor hozzáveszem még azt, hogy. gróf Bethlen István ezeknek a szegény tisztviselőknek Ígéretet is tett, hogy panaszaikat meghallgatja és orvosolni is fogja s ezeket ma sem teljesítette az ígérete dacára, akkor békéről, békés munkáról nem igen lehet beszélni. Hiszen mit kivannak ezek a szegény nyomorult emberek ? Csak igazságot. Az a kívánságuk, hogy a közszolgálati alkalmazottak ellen a proletárdiktatúra ala> b tanúsított politikai magatartás ürügye alatt lefolytatott igazoló és fegyelmi eljárásokkal hozott összes Ítéletek és kényszernyugdíjazások (Egy hang a szélsőbabldalon : Hajsza !) megsemmisíttessenek, azoknak a fegyelmileg
