Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-27

*254 A nemzetgyűlés 27. ülése 1922, ennek a tanitói karnak a sorsa — amely tanitói kar minden időben megtette a kötelességét — kell, hogy a kultuszkormány gondját képezze, hogy az a kar olyan helyzetben legyen, hogy ne legyen kénytelen a megélhetéséért más foglalkozást is keresni, hanem minden idejét a kultúrának szentelve, egész életét a magyar nemzetnek, a magyar nemzet jövőjének áldozhassa. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől és a középen.) Szomorúan látom azonban, hogy amikor itt a kultúráról, a tudományról beszélnek, akkor vannak olyanok, akik bennünket, a faluról idejött egyszerű kisembereket, —• akik az elemi iskolának a padjaiból kerültünk ide, a mi választóink becsületes bizalmánál fogva, — sokszor gúnyosan lebecsülnek. Hogy csak egyet emlitsek, a kultúrát nem szolgálják azok, akik az ő nagyobb képzettségük tudatában olyan kiáltásokat hangoztatnak egyes kisgazdák felé, mint például : »a karcagi Lloyd George«. Hát Csontos Imre képviselőtársam nem olyan nagy államférfiú, mint Lloyd George, de el kell, hogy higyjük, hogy Csontos Imre van olyan becsületes képviselő, mint e Ház bármelyik tagja. (Ugy van ! a bal- és a jobboldalon.) Sőt Rakovszky István tisztelt képviselőtársam egy alkalommal, amikor egy közbeszólást megeresztettem, hozzám is azzal fordult, hogy : »ezt csak Shakespeare mondja«. Hogy miért mondta ezt Rakovszky képviselő ur, megvilágítom. Amikor Sándor Pál tisztelt képviselőtársam egyszer a múlt nemzetgyűlésen védte, amint illik is, az ő fajtájának igazait, — mert becsületes ember mindenkor megvédi azokat, akik az ő fajtája kebeléből származnak, — és amikor citálta Werner Sombartot, én pedig közbeszóltam, hogy : »Shakespeare egészen mást mond a Velencei kalmár-ban !« : akkor Rakovszky István tisztelt képviselőtáisam, aki az elnöki emelvényen volt, onnan lej öve, jóleső érzéssel rázta meg a kezemet, igy szólva : »"üdvözöllek téged, hogy neked, a falu egyszerű fiának jutott eszedbe, hogy olyan fényesen replikázzál Sándor Pál Werner Sombart-citátumára Shakespeare-rel, a legnagyobb angol költővel !« Hát, tisztelt Nemzetgyűlés, ha akkor ez dicséretes volt rámnézve, ugy mi az oka annak, hogy most gúnyosan-szól, hogy »Ezt csak Shakespeare mondja« ? Becsülje meg a fajtáját minden képviselő, ha, magasabb képesités hiányában, önszorgalomból nemcsak a maga nemzetének, hanem a külföldnek is a j élességeit megtanulja. (Ugy van ! jóbbfelM és a középen.) A népjóléti minister tir figyelmét külön kell felkérnem arra, most, amikor a hadirokkantak, özvegyek és árvák sorsáról sok szó elhangzott már itt, hogy különösen — és ezt nem hangoztathatom eléggé — Baranyában és a felszabadult területeken e kérdést illetőleg olyan állapotok vannak, amelyek már tarthatatlanok. (Halljuk !) Tehát nagyon kérem a kormányt, hasson oda, hogy ezek orvosoltassanak. Ezek az állapotok mindenütt megvannak, de legsúlyosabbak mégis évi július hó 21-én, pénteken. a baranyai vidékeken, ahol a lakosság már a majdnem háromévi megszállást is átszenvedte és az ottani hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák a megszállás alatt semmit sem kaptak, ezért nagyon sok baj összetornyosult. Kell tehát, hogy e kérdésre a népjóléti minister ur a legnagyobb figyelmét forditsa. így vagyunk a tisztviselőkkel is azokon a területeken. Azok a tisztviselők, azok a néptanítók, — aldk ott megállották a helyüket a legnagyobb és legnehezebb időben a szerb megszállás alatt, — drágasági pótlékaikat és sok minden egyebet még mai napig sem kapták meg. Ezért nagyon kérem a népjóléti és a kultuszminister urakat, hogy ezeknek a hadirokkantaknak, özvegyeknek és árváknak, ezeknek a tisztviselőknek és néptanítóknak bajait vegyék figyelembe és azok orvoslását mielőbb szorgalmazzák. A közélelmezés terén is roppant fontos, hogy a rokkantak, özvegyek és árvák megkapják illetményeiket, hogy a haza hősei, az elesettek árvái és özvegyei ne legyenek kénytelenek éhen halni a nagy télen. Mert amint nem részesültek hadirokkantak, özvegyek és árvák semminemű segélyben, — csodálatos ez az igazságtalan és aránytalan rendszer, — addig, tudom és konkrét adattal bizonyíthatom, 60 holdas tisztviselők mindenféle kedvezményben részesültek. Azért ezeket az anomáliákat meg kell szüntetni és a kormány azoknak juttassa az olcsóbb ellátás kedvezményeit, akik egyenesen rá vannak utalva. (Ugy van ! Ugy van!) Továbbá meg kell itt említenem, hegy nem tartom, igazságosnak azt sem, hogy csak egy társadalmi osztály viselje a közélelmezés terheit. Még pedig ezzel kapcsolatban a molnárokra kell kitérnem ; mert láttam a múlt évben, hogy nálunk Baranyában az én falum határában van egy kis malcm, amelynek a tulajdonosa hazajött a harctérről rokkantán és építgette szorgalmas munkájával kis családi birtokát, illetőleg kis házát, s egyszerre csak rájött, hogy a felszabaduláskor kivetettek arra a picinyke malomra 100 métermázsát, amit 600 koronás árban kellett odaadnia az akkori búzaárak mellett. Láttam személyesen, hogy az a kisember a falu legjobb módú gazdájától 40 métermázsa búzát kért kölcsön, hogy tönkre ne menjen, hogy kifizesse az államot is. Ez nem igazság. Azt tartom, hogy egy rókáról két bőrt lenyúzni nem lehet ; viseljen mindenféle terhet a nemzet minden társadalmi csztálya közösen, igazságosan és arányosan. (Helyeslés.) A közigazgatás reformját is fontosnak tartom. Mert sajnos, ki kell hogy jelentsem,, hogy nem mindenütt van meg a kellő közigazgatási szervezet. Itt is reá kell mutatnom a felszabadult Baranyára, ahol majdnem minden olyan tisztviselőt, aki a megszállás alatt a helyén maradt, felfüggesztették állásától és vizsgálat alá helyezték. Ez m.ég nem, volna baj, mert az államnak joga van megvizsgálni, hogy nem követett-e el valaki hazafiat lan dolgot. A baj azonban ott van, hogy ma már egy éve annak, de a vizsgálatot még sem