Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-23
A nemzetgyűlés 23. ülése 192: szakember pl. akit nem lehet elfogultsággal vádolni, akire nem lehet azt mondani, hogy mindenekelőtt csak a munkások érdekeit akarja szolgálni, hanem aki feltétlenül az ország érdekeit nézi, ilyen szakember gróf Hadik János, aki szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatósági ellátást máról-holnapra megszüntetni veszélyes dolog és következményei beláthatatlanok, mert nem tudjuk, hogy annak milyen súlyos konzekvenciái lesznek. Mégis annak ellenére, hogy a közélelmezési tanács ilyen értelmű javaslatot vitt a kormány elé, a kormány tegnap rendelkezést bocsátott ki, mely szerint megszünteti a hatósági ellátást. Sokszor halljuk, hogy még, ha nem is háborúban, de gazdasági háborúban vagyunk. Méltóztassanak ezt a megállapítást ezekre az esetekre is alkalmazni; hiszen a hatósági ellátást, a munkásoknak olcsó kenyérrel való ellátását a rendkivüli idők tették szükségessé, mely rendkívüli idők felfogásom szerint még nem multak el, (Felkiáltások a baloldalon és a szélsőbaloldalon : Sőt!) Ha indokolt volt a hatósági ellátás a háború alatt, sőt ha indokolt volt az elmúlt esztendőkben, amikor a perspektíva sokkai kedvezőbb volt, amikor kilátásaink sokkal biztatóbbak voltak, amikor a korona értéke nem lefelé ment, hanem felfelé haladt, akkor ma, ezen válságos időkben, amikor a ministerelnök ur is azt jósolja, hogy olyan tél előtt állunk, amilyen még nem volt az elmúlt "6—7 esztendőben, kétszeresen indokolt a hatósági ellátás, és nagyon súlyos hibának tartom, ha a kormány egyszerűen, egy tollvonással, minden átmenet nélkül intézkedik ebben a kérdésben és nem hallgatva a szakemberek véleményére, igy akarja az ellátatlanok kérdését elintézni. Dénes István : A kormány nem éhezik ! Patacsi Dénes: Hány gazdag tisztviselő kapott ellátást, szegény hadiözvegy pedig nem kapott?! Szabó József: Felfogásom szerint a munkások, a dolgozók, legalább mindennapi kenyerének biztosítása ma állami feladat. Elsősorban az államnak kell gondoskodni arról, hogy ezen a téren hiány ne legyen, hogy a munkásnak, akinek keresetéből nagyrészt úgyis csak kenyérre telik, legalább a kenyere biztosítva legyenA kormány javaslatában azt ajánlja, hogy a munkaadók lássák el a munkásokat, hogy át kell hárítani ezt a terhet a munkaadókra. Erre a veszélyes ajánlatra fel kell hivnom az igen t. kormány figyelmét, mely nem számol azzal, hogy mit jelent nálunk Magyarországon e súlyos tehernek a munkaadókra való áthárítása. Felfogásom szerint először is a munkaadók nem fogják tudni ezt a terhet viselni, az ipar ezt nem birja el, másodszor pedig, ha a munkaadó vállalná is ezt a terhet, a munkás nagyon rosszul járna. De rosszul járna az állam is, mert ha a munaadó 2. évi július hő 17-én, hétfon, 119 vállalja ezt a terhet, egészen bizonyos, hogy ez a munkabérek nagyfokú emelését fo?ja maga után vonni. Számitásom szerint legalább 30—40%-os munkabéremelést fog ez az intézkedés eredményezni. Mi lesz ennek a következménye? Az, hogy minden megdrágul az egész vonalon. Drágulni fog a szén, drágulni fognak az iparcikkek^, -drágulni fog minden és ez a drágulás megint ujabb igényeket fog maga után vonni. Tegyük fel, hogy a munkaadónak magasabb munkabért kell adnia pld. annak a bányamunkásnak. Egészen természetes, hogy ennek folytán a bánya? igazgatóság drágítani fogja a szenet, a gépgyáros drágábban fogja vásárolni a szenet s minthogy neki már nemcsak a munkások ellátását, de a drágább szenet is be kell kalkulálnia az árakba,, ismételten drágítani fogja az általa elkészített cikket. De tovább megyek. A drágaság sújtani fogja az állami tisztviselőket, a vasutasokat, postásokat, az állami alkalmazottak ezreit, mire az állami alkalmazottak béremelést fognak kérni s ezt az államnak meg kell adnia. Ennek megint az lesz a követ: kezménye, hogy az államnak ujabb milliókkal és milliárdokkal kell magát megterhelnie. Míg tehát az egyik oldalon elvonta az állam a munkásoktól az ellátást és ezáltal súlyos tehertől szabadította meg magát, a másik oldalon kétszeresen kell magát megterhelnie. Nem tartom szerencsésnek, okosnak ós szociálpolitikailag helyesnek ezt az eljárást, mert felfogásom szerint* amikor a kormányzat az egyik oldalon megtagad bizonyos engedményeket, a másik oldalon kétszeresen lesz kénytelen áldozatokat hozni. De tegyük fel, hogy a munkaadók vállalják, vállalhatják ezt a terhet. Mi lesz ennek a következménye? Ismeri az igen t. Nemzetgyűlés, ismeri a kormány a munkaadóknak, a tőkének erkölcsét? Tudja azt, hogy a tőke egyetlen célja az, hogy minél jobban erősödjék, minél nagyobb vagyont gyűjtsön? Ha igen, akkor mit gondol az igen t. kormány és az igen t. minister ur, hogy az a munkaadó, aki tud legényembert, vagy gyermeknélküli nős embert alkalmazni, alkalmazni fog egy 5—6—8 gyermekes családapát? Ilyen munkaadó Magyarországon nagyon kevés lesz, mert természetük viszi rá a munkaadókat arra, hogy tényleg ilyen szempontokat tartsanak szem előtt. Es mi lesz ennek következménye? Az a szerencsétlen helyzet, hogy a nyolcgyermekes családapák, a nagy családdal biró munkások nem bírnak munkát kapni, mert minden munkaadó inkább az olcsóbb munkaerőt, a legény embert, vagy a kevés gyermekkel biró munkásembert fogja alkalmazni. Ha fajpolitikát akarunk szem előtt tartani, nem szabad megtenni, hogy a nagycsaládu embereket munkanélküliekké tegyük és keresetnélküliségük miatt nyomorba taszítsuk a gyermekeket. Amikor az elmúlt nemzetgyűlésen a választójog kérdését tárgyaltuk, a belügyminister ur nagyon okosan azzal okolta meg a nők
