Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-23

120 A nemzetgyűlés 23. ülése 1922. évi július hó 17-én, hétfőn, választójogánál a háromgyermekes családanyáknak adandó választójogot, hogy ez a fajfentartással jár, hadd buzdítsuk a nőt arra, hogy szavazati jogát ezen a jogcímen nyerje el. Meggyőződésem az, hogy azóta egyetlen anya sem szült egy gyermekkel sem többet csak azért, hogy szavazati joga legyen. De ha indokolt volt az anyáknál ez az álláspont, ugy szerintem százszorosan indokoltabb ennél a kérdésnél, hogy elsősorban a családos munkásokat, a családapákat, gyermekeket támogassuk és segítsük és ezeket juttassuk keresethez. Már pedig ez a rendelkezés nem ezeknek fog kedvezményeket biztosítani, hanem ellenkezőleg, épen ezeket fogja kitaszítani a munkából és keresetnélkülivé fogja őket tenni. Ezért én veszedelmesnek találom ezt a rendelkezést, és határozati javaslatot is vagyok bátor a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Megvallom egész őszintén, hogy beszédemet nem ma szándékoztam elmondani, hanem már régebben, de nem volt alkalmam arra, hogy eszerint fogalmazzam meg a határozati javaslatot és azért ebben a kérdésben két határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani. Az egyik a következő : (Olvassa) : » Utasítsa a nemzegyülés a kormányt, hogy az ellátatlanok kategóriáját vegye revízió alá és az egész gazdasági évre bővítse azt - ugy ki, hogy minden dolgozó, legyen az fizikai vagy szellemi munkás, kedvezményes ellátásban részesüljön.« Ez volt a felfogásom két-három nappal ezelőtt. Nem az, hogy szükitség meg az ellátatlanok kategóriáját, hanem ellenkezőleg, bővítsék ki, vegyék be a földmunkásokat, a kereskedelmi alkalmazottakat, a magántisztviselőket. Amikor Csík József képviselőtársam a napokban elmondott interpellációjában arra kérte a kormányt, hogy az ellátatlanok kategóriájába vegye fel a földmunkásokat is, azt mondotta, hogy a helyeslésekből, a tapsból arra következtet, hogy az igen t. túloldal vele egyetért. Óhajtanám, hogy az igen t. túloldal a vele való egyetértését ennek a határozati javaslatnak elfogadásával bizonyítsa be. De, t. Nemzetgyűlés, én sem bízom abban, hogy az igen t. többség ezt a határozati javaslatot elfogadja. Nem bizom ebben azért sem, mert közben megjelent a rendelet, amely megszünteti az ellátatlanok nagy részének kenyérrel való ellátását. Ezért egy enyhébb határozati javaslatot is vagyok bátor benyújtani és amennyiben az előbbit nem fogadja el a nemzetgyűlés, ugy kérem, méltóztassanak legalább ezt a másodikat elfogadni, amely a következőképen szól (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az ellátatlanok kategóriáját szabályozó 335/921. számú közélelmezésügyi ministeri rendeletet a jövő gazdasági évre minden változtatás nélkül tartsa fenn.« Mit kívánok, t. Nemzetgyűlés, ezzel a határozati javaslattal? Azt, hogy a közélelmezésügyi minister ur ezt a rendeletet, amit tegnap adott ki, vonja vissza és tartsa életben a kormány az elmúlt esztendőben kiadott és a határozati javaslatban megjelölt számú rendelkezését. Egyébként is nagyon hibásnak találom a kormánynak ezt az eljá ásat. A nemzetgyűlés megválasztotta a drágasági bizottságot. Azt hiszem, hogy ezt a bizottságot az ellátatlanok kérdése is nagyon érdekelné. Nem tudom, miért volt oly sürgős megint a rendeletet előbb kiadni és csak azután a drágasági bizottság elé vinni és ott letárgyaltatni, ami után előáll a minister ur azzal, hogy presztízskérdésből nem lehet a rendeletet visszavonni. Sokkal okosabb lenne, ha az ilyen rendelkezéseket a kormány előbb a bizottság elé vinné megvitatni, ahol kölcsönösen engedményeket tudnának tenni, és akkor olyan rendeleteket jelentethetne meg az igen t. kormány, amelyek ugy az egyik, mint a másik oldalt is kielégítenék. T. Nemzetgyűlés! A kormánynak meg kell oldania ezeket az intézkedéseket azért is, hogy a munkásságban, a tisztviselőkben, a dolgozó népben megnyugvást keltsen. Nekem szent meggyőződésem az, hogy a munkásosztály, a tisztviselőosztály és általában azok, akik a kezükkel vagy a fejükkel keresik meg mindennapi kenyerüket, hajdandók a teherviselésben résztvenni. Belátják, hogy most nehéz napokat élünk, belátják, hogy áldozatot kell hozni, de ahhoz, hogy belássák ezt, az kell, hogy más is, mindenki belássa azt, hogy amíg milliók, százezrek szenvednek, nélkülöznek, nyomorognak ebben az országban, addig nem lehet, hogy egyesek vagy mondjuk ugy, ezrek jólétben dőzsöljenek és dúskáljanak a kedvezményekben és előnyökben. A kormánynak errefelé kellene tekintenie, és itt kellene erőt mutatnia azokkal szemben, hogy őket áldozatkészségre kényszerítse, és ha ezt megteszi, ezzel a másik oldalon a szenvedők baján fokozottabb mértékben lehet segíteni. EnéLkül csak elkeseredés lesz a következmény, csak forradalmositás, csak a hangulatnak kirobbanása, az osztálypolitikának igazolása és az osztálygyülöletnek fokozása. Szeretném, ha az igen t. kormány belátná ezt, és minden áldozatra kényszerítené azokat, akik ebben az országban áldozatra még képesek. Mert hiába, ha nyomor, nélkülözés, baj van, áldozatot mégis csak azoknak kell hozniok, akik bírják, már pedig a muntisztviselő, a városi lakos, a két keze és a feje munkájával dolgozó, máról-holnapra élő polgár nem bír el több áldozatot, hanem csakis azok, akiknek vagyonuk van, akik tőkével rendelkeznek, ezeknek kell tehát még a jövőben is a nagyobb áldozatot meghozni. Ezért a kormánynak és főképen a pénzügyi kormánynak arra kell törekednie, hogy igazságos, erős, progresszív teherviselést hozzon be. Ne a verejtékes munkát, ne az életfentartáshoz szükséges fogyasztási cikkeket adóztassa meg, hanem a nagy vagyont, a jövedelmet, a valutát. És ezt erélyes intézkedéssel tegye meg, itt mutasson erőt a kormány, hogy kényszeiitse a bankokat arra, hogj