Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-5
A nemzetgyűlés 5. illése 1922. Elnök: A házszabályok címén sincs joga feleselni az elnökkel. (Helyeslés jobb felöl.) Ki van soron? Perlaki György jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! A Budapesti Közlöny ez évi március 19-iki számában megjelent egy 2700 M. E. számú rendelet, amelyet országszerte várva-vártak mindenfelé. 180.000 magyar hadifogoly, hadiözvegy és árva várta ettől a rendelettől, hogy az ő gazdasági és ellátási kérdéseiket végre dűlőre juttatja. Felsóhajtottak a falvakban, a városokban és mindenfelé, hogy ime végre a magyar állam megkönyörült rajtuk és kedvezőbb gazdasági feltételekkel megállapított fizetést fognak a hadiözvegyek, a foglyok hozzátartozói, az árvák és rokkantak kapni. Azonban annak ellenére, hogy ez a rendelet március 19-én megjelent, — amelyet eredetileg a volt népjóléti minister a múlt nemzetgyűlésen törvényjavaslatképen is benyújtott s amely eléggé fontos lett volna arra, hogy a volt nemzetgyűlés azt törvényerőre emelje, erre azonban nem volt idő, — ezt nem hajtották végre, pedig legalább ezt a rendeletet végre kellett volna hajtani. Bár június vége felé járunk s ez a rendelet már hónapokkal ezelőtt megjelent a Budapesti Közlönyben, még most sem hajthatók végre ezek az üdvös intézkedések, mert az ehhez szükséges pénzügyi utasitás, amelynek értelmében az egyes pénzügyigazgatóságok kioktattatnának arra nézve, hogy milyen feltételek mellett és hogyan kell majd a különböző összegeket kifizetni, máig sem jelent meg és nem jelentek meg azok a nyomtatványok sem, amelyeket a népjóléti minister urnák kellett volna, mindjárt a rendelet kiadásakor elkészíttetnie és megküldenie az egyes vármegyékbe, a népgondozó kirendeltségekhez, hogy azok alapján az uj összeírás eszközöltessék. T. Nemzetgyűlés ! Nem tudom elképzelni, û °gy egy ily fontos kérdést, amilyen a világháború lezajlása után a rokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátása, miért nem tart a kormányzat annyira sürgősnek, szükségesnek és kardinálisnak, hogy annak elintézésében tétovázás be ne álljon, hanem egyik rendelet szükségszerüleg kövesse a másikat, nehogy hónapok — hiszen három hónapról van immár szó — múljanak el anélkül, hogy ez a minden oldalról folyton sürgetett kérdés, amelyben ezerszámra halmozódnak a népjóléti ministeriumban az akták, megoldásra találjon. Mert ezren és ezren követelik a magasabb illetményeket, anélkül, hogy ezek kiutalása tekintetében eddig tényleges intézkedés történt volna. Nem tudom elképzelni, mi lehet ennek oka. Az alaprendelet kiadása óta a hadiözvegyek és hadiárvák egyre várják, hogy magasabb illetményeiket végre megkapják, de természetesen hiába. Közben azonban megjelent a kormánynak egy másik intézkedése, amely a tisztviselők és altisztek létszámának redukciójára vonatkozik és az az évi június hó 24-én, szombaton. 67 A) és B) osztályba sorozásról intázkedik. Épen ma, mikor bent voltam a népjóléti ministerium illetékes IX. ügyosztályában, láttam, hogy egy egész küldöttség jelent ott meg vasutasokból, rokkantakból, melynek tagjai felmutatták elbocsátó írásaikat, az értesítést, hogy a kereskedelemügyi minister Nagy József ládányi altisztet nem hajlandó továbbra is az állam kenyerén tartani, állami szolgálatban meghagyni. T. Nemzetgyűlés! Még 1919-ben, amikora Friedrich-kormány volt uralmon Magyarországon, szóval mindjárt a háború fájdalmai és szenvedései után, igen helyesen kibocsátott a kormány egy rendeletet, amelyben a rokkantakat, hadiözvegyeket és hadi árvákat előnyben részesitik s amelyben kijelenti a kormányzat, hogy az állami szolgálatban való jövőbeni alkalmazás esetén mindenkor tekintetbe fogják venni azt, hogy valaki áldozatot hozott-e a háborúban vagy sem. Ugy látszik, t. Nemzetgyűlés, hogy ez a gondoskodás időközben elsikkadt valahol ; ugy látszik, hogy ez a szeretet a háború áldozataival szemben közönyre fagyott ; ugy látszik, hogy valami lelki elváltozás állott be az intézők bensejében, mert akkor kiadtak egy nagyon helyes rendeletet, ma azonban Nagy József és számtalan társa, ugyanattól az államtól megkapja a figyelmeztetést, hogy másutt keressenek maguknak ellátást, megélhetést. Rassay Károly : Szigorúan a választás után. Dabasi Halász Móric : Végkielégítést kapnak. Kiss Menyhért: Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelyben minden nemzetgyűlési képviselő, bármilyen programmal választották is meg, •— csendőrségi fedezettel vagy anélkül, — egyformán egyet kell hogy értsen, mert az azokról való gondoskodás, akik a legdrágábbat, életüket áldozták fel a haza védelmében, első kötelessége kell hogy legyen a mindenkori kormányzatnak. (Igaz! Ügy van! Altalános helyeslés.) De ezenkívül más sérelmük is van a rokkantaknak, a hadiözvegyeknek és árváknak, amit szintén szóvá kell itt tennem a nemzetgyűlés szine előtt, reáirányitva a kormányzat figyelmét. (Halljuk ! Halljuk I) Nagyon sok rokkantnak fizetési meghagyása lejárt s most ime itt van az az uj rendelkezés, amely egészen más alapokra helyezi a rokkantügyet. Eddig t. i. centralizálva volt a rokkantak ellátásának intézése s a népjóléti ministerium IX. ügyosztálya a hadigondozó hivatallal egyetértően, vállvetve intézte ezeket a dolgokat. Időközben gondoltak nagyot és merészet s azt mondották : le a centralizálással, decentralizálni fogjuk a rokkantügyet ; kiadtak egy rendeletet, felállították a vármegyei népgondozó hivatalokat, ismét elmulasztották azonban, hogy egyidejűleg a szükséges nyomtatványokat és végrehajtási utasításokat megküldjék ; az erre illetékes másik két minister ezeket nem adta ki s mert közben a rokkantnak fizetési meghagyása — mint emiitettem — lejárt, most nem kapják meg sem a felemelt ille9*
