Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-5
68 À nemzetgyűlés 5. ülése 1922. évi június hó 24-én, szombaton. téküket. sem pedig a régit, mert azok a bizottságok, amelyeknek a rendelet értelmében az ország minden községében és városában meg kellett volna alakulniok s amelyeket hivatalosan rokkantigényt megállapító bizottságoknak neveznek, a legtöbb helyen nem alakultak meg, s még ott is, ahol megalakultak, olyanformán járt el a közigazgatás — amint ezt személyes tapasztalásból tudom — hogy községi jegyzők olyanokra, akikre egyetemi tanárok állapították meg, hogy szervi szivbajban, vagy más súlyos betegségben szenvednek, aminek következtében 90%-os rokkantak politikai okokból kimondották, hogy ezt a megállapítást nem akceptálják és őket rokkantaknak nem fogadták el. (Igaz ! Ugy van 1 balfelől.) Bekövetkezett tehát az, amitől — ismerve a magyar közigazgatás etikáját és természetrajzát — mindnyájan féltünk, hogy politikai, pláne pártpolitikai szempontokat érvényesítenek ilyen kérdés elintézésénél. Dabasi Halász Móric : Ezt külön igazolni kell ! Rassay Károly : Majd elmondom, hogy hány tisztviselőt helyeztek át politikai okokból ! Dabasi Halász Móric : Az más ! (Zaj balfelől.) Rassay Károly : Ugyanazok a szempontok érvényesültek itt is ! (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! A legnagyobb igazságtalanság s a magyarság legnagyobb tragikuma volna, ha a rokkantügy intézésébe belevonnák a politikát, vagy pláne a pártpolitikát. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Es szerencsétlen lépés volt a múlt kormányzattól, amely részleteiben most is él, hogy a centralizáció, a központositás helyett a decentralizálást állította be, mert amióta ez a rendelet megjelent, holtpontra jutott az egész ügy, nincs fizetés, nem tartanak szupervizitációkat és a hadiözvegyek és hadiárvák ellátása a szó teljes értelmében pang. Itt tehát rá kellene jönnie az uj népjóléti minister urnák arra és hiszem is, hogy rájön, hogy nem tehet mást, mint azt, hogy szakit ezzel a decentralizációval. Nekem halvány gondolat lebeg a lelkem mélyén arról, hogy miért volt szükség erre a decentralizációra. Ugy látszik, a közigazgatásnak a választások előtt még nagyobb elfoglaltságot és hatalmat akartak a kezébe adni. Es azt is hallottam, hogy tényleg ezzel is korteskedtek, mert azt mondották a rokkantaknak pl. az én kerületemben az egyik rokkantelnöknek, hogy ha nem szavaz oda és a rokkantakat nem fogja ugy instruálni, hogy oda szavazzanak, akkor a rokkantsággal baj lesz, illetékeik leszállittatnak, másként állapittatnak meg és kellemetlenségeik lesznek. Rassay Károly : Ugy van ! Elnök: Csendet kérek! Kiss Menyhért : A szegény embernek, amikor a fizetéséről, pénzéről, exisztenciájárói van szó, milyen óriási lelki nagyságába, küzdelmébe kerül az, hogy ő a kenyerét, exisztenciáját kétségessé tegye, hogy ő meggyőződése mellett meg tudjon maradni ! Most már azonban megvan, lefolyt a választás és nincs szükség a rokkantak szavazatára, most tehát igazán a legtárgyilagosabban és legnyugodtabban, higgadtan s igazságosan nézheti ezt a kérdést a kormányzat újból,és miután látja a háromhónapi csődöt a decentralizáció terén, most újból egyesit heti a szálakat a népjóléti ministerium IX-ik ügyosztályában és azokat a hibákat, amelyek közben elkövettettek, jóvá tudja tenni. Azonkivül, t. Nemzetgyűlés, van még egy másik súlyos sérelme a rokkantaknak. Vannak tudvalevőleg 100%-os rokkantak, akik igazán nem képesek megkeresni a kenyerüket és akik a legnagyobb nyomorúságban rokonaik, testvéreik házában kénytelenek kitartatni magukat. Nagyon igazságos volna, hogy miután az állam úgyis rendkívül csekély összeget juttathat nekik mint illetményt, ezeknek a 100, vagy mondjuk 90—100% közti rokkantaknak kedvezményes ellátást biztosítson az állam. Nincs sok ilyen ember, mintegy 4—5 ezer. És mégis igazi becsületes, nagyszerű, felemelő, humánus magyar gesztus volna az államtól, ha azt mondaná : akik rokkantságot, 100 percentest szereztek a haza védelmében, ime azokról nem feledkezem meg, gondoskodom róluk, ellátom őket is. Mert nemcsak az állami tisztviselőket kell ellátni, hanem azokat is, akik négy és fél éven át a rokitnói mocsarakban vagy a Piave-nál, avagy a világ négy sarkán elvesztették egészségüket, elvesztették testi épségüket. Ezt a kérést is a népjóléti minister ur figyelmébe ajánlom. T. Nemzetgyűlés ! Ezek röviden azok a fontos szempontok, amelyeket interpellációmmal érinteni kívántam és ezekután bátor vagyok a következő szövegezésű interpellációt intézni az igen t. népjóléti minister úrhoz (olvassa) : »Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy a 2700/1922. M. E. rendelet, amely decentralizálta a hadiözvegyek, árvák, rokkantak ellátási ügyét, igen nagy zavarokat támasztott s az ország legtöbb községében az igénymegállapitóbizottság sem alakult meg ? Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy a pénzügyminister ur mindmáig végrehajtási utasítást a pénzügyigazgatóságokhoz ki nem adott s a felemelt ellátásból 3 hónap óta még senki egy fillérjéhez nem jutott ? Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy rokkant tisztviselőket és altiszteket elbocsátanak a tisztviselői létszámcsökkentés kapcsán, noha a 5204/1919. M. E. rendelet a rokkantaknak védelmet igért ?« Elnök : Az interpelláció kiadatik a népjóléti minister urnák. Következik ? Petrovics György jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Egy másik igen sajnálatos tárgyról kell meginterpellálnom a jelenlevő belügyminister urat. Köztudomású dolog, hogy legnagyobb társadalmi és kulturális
