Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-19

476 A nemzetgyűlés 19. ülése 1922. évi július hó 12-én, szerdán. tikai öntudatra ébredt volna. A tanyavilág ki volt zárva a vérkeringésből, annyira, hogy a tanyai magyarság nem volt más, mint egyszerű zsákmánya azoknak, akik itt munka nélkül akartak jövedelemhez jutni (TJgy van! Ugy van! a jobboldalon.) és akik más . verejtékéből akartak vagyont szerezni. Itt mutatok rá arra is, hogy azok a lehetőségek, hogy Magyarországon vannak néprétegek, amelyeknek verejtékét ki lehet használni, teremtették meg azt az áldatlan bevándorlást, mely ellen túlliberális törvényeink soha vétót nem mondtak, ugy, hogy ma azt kell mondanunk, hogy a tanyai magyarság talpraállitásánál nem is az a tanyai programm a legelső teendő, amit hatalmas könyvben adott ki a Magyar Gazdaszövetség, hanem az, hogy a bevándorlást lehetetlenné tegyük olyanok részére, kik itt nem becsületes munkából akarnak megélni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Igenis bele kell tehát mennünk annak a kérdésnek a megvizsgálásába is, hogy a honosításokat bizonyos időre revízió alá vegyük. (Taps a jobboldalon.) Nem akarok a részletekbe menni, és nehogy bárki is rosszhiszeműen félremagyarázza szavaimat, kijelentem, hogy nincs azokban semmiféle felekezetieskedés vagy osztály elleni izgatás, hanem csak egyetlen gondolat, és ez az, hogy Magyarországon a munka becsületét kell helyreállítani és evégből egyszersmindenkorra lehetetlenné tenni, hogy mások verejtékéből lehessen megélni. (Helyeslés.) Nem akarok a tanyai programm minden egyes szakkérdésével foglalkozni, mert nem kívánom a nemzetgyűlés türelmét hosszabban igénybevenni. Azt tartom ugyanis, hogy az indemnitási vitának csak az lehet a feladata, hogy rámutasson gondolatokra, melyekre nézve a kormány részéről cselekedeteket várunk. De nem akarok ezekkel a kérdésekkel azért sem részletesen foglalkozni, mert az indemnitási vita elhúzódása szerintem nem érdeke a nemzetnek, sőt elsősorban meggátlója annak

v bogy a komoly alkotó munka meginduljon. Én pedig az alkotó munkát kívánom s ezért csupán felhívom az igen t. kormány figyelmét arra, hogy méltóztassék a tanyai kongresszuson elfogadott szakszerű javaslatokat szives jóindulatába fogadni és ezek megvalósítása érdekében a kezdeményező és végrehajtó lépéseket mielőbb és minél alaposabban megtenni. Csupán felsorolom az illető javaslatok tárgykörét. A legelső a tanyai közigazgatás reformja, amely köré csoportosul a többi alkotás. Ez után következik a tanyai mezőgazdasági ipar és kereskedelem ügyének fellendítése és a tanyai vallásügy megszervezése. (Éljenzés a jobboldalon.) Mert igaz, hogy a tanyai magyarság lelkében tisztán és zavartalanul él a magyar ősiélek, de ne feledjük el azt sem, hogy a magára hagyott, a pusztában hagyott lélek eldurvul, már pedig soha jobban nem volt szükség arra, hogy az istenszeretetre és a felebaráti szeretetre visszavezessük a lelkeket, mint a forradalmak és a háború rettenetes, lélekölő tapasztalatai után. (Egy hang a szélsőbaloldalon : És a kurzus idejében !) Majd beszélek én a kurzusról is ! Ne méltóztassék ezt gúnynak venni, komolyan mondom. Majd beszélek a kurzusról is, melynek elmúlását én sem siratom. Azután itt van a tanyai iskoláztatás eddig mostohán kezelt ügye. Erről azért nem beszélek részletesebben, mert itt látom gróf Széchenyi Viktor képviselőtársamat, ki ebben a kérdésben amugyis indítványt fog előterjesztem, de kérem, hogy Magyar Kázmér igen t. volt képviselőtársunknak a tanyai kongresszuson előterjesztett határozati javaslatát szintén méltóztassék a reformok során figyelembe venni. Itt van az alföldi erdőtelepítés kérdése. Méltóztassék elgodnolni, hogy ennek nemcsak a faellátás szempontjából, hanem minden tekintetben, a termelésnek, és magának a légköri viszonyoknak megváltoztatása szempontjából is mérhetetlen nagy fontossága van. Igaz ugyan, hogy a kormány egyes közegei ki lesznek téve esetleg olyan gyanúsításoknak, hogy ujabb vadaskerteket létesítenek, én azonban egészen nyugodt vagyok, mert ha az igen t. szélsőbaloldal irányából a múltkor közbeszólott képviselőtársam elolvassa Kaán Károlynak e kérdésben írott, könyvtárra nyúló tanulmányait, meg fog győződni arról, hogy ez életbevágó kérdés, ami a magyarságnak kenyeret ad. T. Nemzetgyűlés ! Az alföldi gazdálkodás reformjáról, a tanyai közlekedésről, a szik-, homokos tőzegtalaj javításról, a tanyai gazdák társadalmi, szövetkezeti ügyeiről kész, minden részletre kiterjedő javaslatok vannak a kormány előtt. Azt kérem csak a kormánytól, hogy az utolsó pillanatban lépjen a cselekvés terére és juttassa a tanyai magyarságot abba a helyzetbe, hogy végre otthon legyen a saját hazájában, hogy végre megszűnjön az a lehetetlen állapot, hogy a magyarság fentartó erői nélkülöznek mindent, amit u. n. modern vívmánynak neveznek, és ezeket élvezzék mindazok, akik munka nélkül élnek, akik idevetődtek az országba, akiknek lelkét nem fűzte semmiféle gyökér ez országhoz és akiknek Magyarország nem volt más, mint csak egy állomás a meggazdagodás országútján. (Igaz ! Ugy van ! jobb felől.) Itt kell megemlítenem azt is, ami közbeszólások alakjában ismételten elhangzott, a »csizmások« emlegetése, ami megint azok közé az általánosítások: közé tartozik, amikről ítéletemet már előbb elmondottam, — és pedig ugy láttam, hogy a nemzetgyűlés túlnyomó többségének helyeslése mellett — de mégis foglalkoznom, kell ezzel a kérdéssel : miért, honnan és mi okból mutat kőzik ez a gyűlölet, mert hiszen csak a gyűlöletnek szokása, hogy egy bizonyos általánosító, gunycs jelszót kidobjon. Miért dobják ide azt a kifejezést, hogy : csizmás ? Hol és miben látják itt az u. n. csizmának kizárólagcs csztályuralomra való törekvését ? Mert ha ez megvolna, ugy megérteném a gyűlöletet. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem mondja senki !) Bocsánatot kérek, ha ma nem is mondják, de mondták tegnap, mondták tegnap-