Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-13

A nemzetgyűlés 13. ülése 1922. évi juUus hó 5-én, szerdán- 299 Azt mondom, hogy a városi lakosságon keresz- : tül az egész ország kérdése} mert végtelenül rövidlátó volna az, aki azt hiszi, hogy a városi lakosság vásárlási erejének lecsökkentésével lehetséges a mezőgazdaságot rendben tartani. Nem ér az semmit, ha az értéktelen bankók a vidékre vándorolnak. Ha ilyen rendelkezéseket teszünk a városi lakossággal szemben, amelyek ipso facto a pénz elértéktelenedését s a pénz vásárló erejének csökkenését vonják maguk után, akkor hiába nem sújtja ez most a vidéki agrárlakosságot, sújtani fogja közvetett módon azáltal, hogy az, amit megkap annakidején bankóban, kevesebb értékű lesz számára, mert a jólét mindenütt, ez a közös érdek. A város érdeke a vidék jóléte és a vidék érdeke a város jóléte. Ez a közös érdek, mert csak a vidék vásárló ereje s a város vásárló ereje egymást kölcsönösen támogatva és együttesen képes viruló közgazdaságot teremteni egy országban. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Én nem vagyok azon a nézeten, hogy a háztulajdonnal szemben, amelyen már különben is segitettek közben, azt az álláspontot kell elfoglalnunk, hogy minden házbéremelés indokolatlan. A háztulajdonos a háború alatt nagyon sok terhet viselt. A háború alatt minden emelést megakadályoztak. Most megengedték a házbéremelést és a birói praxis körülbelül az volt, hogy 100%-ig engedték meg a régi házbérek emelését ; az üzleti béreknél — mint mondottam — ezt a 100%-ot sem vették figyelembe, hanem körülbelül a régi boltbéreknek háromszorosa vagy 3 és félszerese volt az, amelyet a kifejlődött birói gyakorat szerint megengedhetőnek találtak. En tehát ma sem vagyok azon az állásponton, hogy nem szabad a házbért emelni,, de azt mértékkel kell csinálni és ha a jelenlegi házbéreket vagy boltbéreket kétszeresére emelik, ez már oly exorbitáns emelés, hogy nem értem, hogyan lehetett az embereknek étvágyuk arra, hogy ezzel szemben 15-szörös, 20-szoros és 30-szoros emelésekről, kislakásoknál 4-szeres, 8-szoros, a nagyobb lakásoknál pedig még nagyobb emelésekről álmodozzanak. Ez már nem a tatarozásnak a szempontja. Ilyen szorzószámokkal már nem tatarozunk, hanem újraépítünk. A tatarozás kérdése különben is elintézhető: lett volna olyaténképen, hogy a tatarozás költségeit . kivetik a lakókra és azok bizonyos ciklusban íköte- ; lesek azt megfizetni. Ezt tehát ilyen exorbitáns emelésre indokul felhozni nem lehet. A háztulajdon kérdésénél különben is legyenek szivesék-a-tisztelt háztulajdonos urak a követ-, kezőket figyelembe venni. Az egyik az, hogy a háztulajdont a földbirtokkal azért nem parifikálom, mert a háztulajdonosság nem foglalkozás. (Igaz ! U-gy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt, hogy egy házat épitenek számomra és én negyedévenként vagy magam szedem be a bért, vagy megbizok valakit, hogy beszedje a bért, foglalkozásnak nem lehet tekinteni. A háztulajdon tőkebefektetés és tőkebiztositás, A régi jó időkben: ez szimbóluma volt a patriciusságnak, az ujabb időben pedig szimbóluma volt az u. n. Bauspekulansságnak. Már most a tisztelt háztulajdon egyet elfelejt : azt, hogy a háztulajdon gyönyörűen megúszta a devalvációt ! Amig minden érték — az ingatlan értéket kivéve — devalválódott, az ingatlan elkerülte a devalvációt. Elkerülte tehát a háztulajdon is a devalvációt. Es akik annyira panaszkodnak, hogy nem tudnak megélni, azok sohasem gondolnak arra az eszközre, hogy eladják a házukat és igy éljenek meg azon tőke összegének kamataiból, vagy azon tőkéből, amelyet a házuk után kapnak. És itt térek vissza arra, hogy saját magamon tapasztaltam ki a háztulajdon rettenetes katasztrófáját és különböző százezer koronáknak sorsát fogom vázolni. Az egyik százezer korona a takarékpénztárba ment, ha az ember kispolgári ésszel elvitte a maga megtakarított pénzét. Mit ér ma ez a 100.000 korona ? Magas számitással megéri a régi 2000 koronát. Rassay Károly: Hát aki óvatos volt és hadikölcsönt vett ? Vázsonyi Vilmos: Voltak azonban hazafias lendületüek, velem együtt, akik nemcsak ezt cselekedték meg, — beszéljünk a másik százezer koronáról •— hanem ekt az összeget hazafias lendülettel hadikölcsönbe fektették. Hogy ez mit ér, arra a kérdésre nem merek felelni, (Derültség balfelől.) ezt fejtsék meg nálam nagyobb tudósok. Volt még egy harmadik százezer korona. Hát azt gondoltam, öreg napjaimra veszek magamnak egy kis házat ezért a 100.000 koronáért. Ez a 100.000 korona ma milliókat ér. íme tehát, a különböző 100.000 koronák sorsa. És amikor a háztulajdonosok folyton deputációznak, — siró özvegyekről és árvákról hallok — bocsánatot kérek, én erre a sirásra nevetek, mert azokról beszéljünk, akik mint kispolgárok és középosztálybeli polgárok elvitték pénzüket a takarékpénztárba s akiknek pénze devalválódott. Azokról beszéljünk, akik életjáradékot vettek, amelyekből ma nem lehet megélni. Azokról beszéljünk, akik a maguk vagyonkáját nagy fellendüléssel hadikölcsönbe fektették s akiknek hadikölcsöne ma értéktelen, ne pedig azokról, akik ingatlanba fektették a vagyonukat. Ez a vagyon érintetlen és majdnem a frank magasságában áll ma is. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ezt a nagy ajándékot ugy illik meghálálni, hogy az ember a maga vagyona után ne kivánjon több hasznot, mint a mennyi a legkisebb kamatozás mellett ilyen biztosított vagyon után befolyhat a mai pénzügyi politika mellett, amely nagyon magas kamatlábra kölcsönöz, de nagyon alacsony kamatlábat fizet a betétekért. Amellett azonban, hogy megkapták ezt az óriási nagy biztosítását annak, hagy a vagyonuk nem devalválódott, ezenkivül még ujabb nyereségekre pályázni nem illik és nem szabad s a kormánynak ilyen törekvéseket nem helyes istápolni és előmozdítani. (Ugy van ! balfelől.) ;, - . - " . 1