Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.

Ülésnapok - 1922-13

A nemzetgyűlés 13. ülése 1922: évi július hó 5-én, szerdán. 261 ményt, hogy a kormány miféle eredményeket, milyen megnyugtatást hozott onnan haza . . . (Zaj jobb felől.) Rassay Károly : Visszaadjuk ezt a kormány­pártnak ! Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Drozdy Győző : . . , beszélni nem akarok ; nem beszélek azonban arról sem, bogy a nagyobb országok, mint például Németország micsoda sikert értek el ott, mert hiszen Németország ügye úgyszólván az egész világot érdekli. De Magyarországgal szemben csak a kicsi Litvá­niáról emlékszem meg. Nincs százéves múltja, de nincs ezeréves múltja sem, mint nekünk; három esztendeje csinálták csak a párisi kon­ferencián. Magyarországról mégis tudták, ami­kor elment arra a konferenciára, hogy a Duna partján fekszik, míg, azt hiszem, hogy a kon­ferencián is voltak sokan olyanok, akik Litvá­niáról azt sem tudták, hogy hol fekszik. (Egy hang jobbfelöl: Hát akik csinálták!) Voltak ott olyanok is, akik nem csinálták, például a magyar kiküldöttek! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Drozdy Győző : Ennek ellenében Litvánia ministerelnöke a konferencia záróülésén is fel­állt s még egyszer, talán harmadszor is előadta Litvánia sérelmeit, nem törődött azzal, hogy az elnök őt figyelmezteti, nem törődött azzal, hogy a zsót megvonták tőle, és igy, ha erőszakos utón is, elmondotta kicsi hazájának sérelmeit, s elérte azt, hogy Lloyd G-eorge kijelentette, hogy a vilnai kérdés európai botrány, szégyen, amit sürgősen rendezni kell. Ezzel szemben a mi képviseletünk . . . Propper Sándor: Karrikaturákat rajzolt! Drozdy Győző: . . . Bánffy gróf őexcellen­ciája egy finom nemes ur, nem olyan udvariat­lan parvenü, mint Galvanankasz, Litvánia mi­nisterelnöke. 0 nem untathatja Magyarország bajaival a genovai konferenciát, a záróülést ; ő megköszönte a szives vendéglátást és talán megdicsérte Genovának ragyogó szép, költői fekvését is, . . . Ugron Gábor: Lerajzolta! Drozdy Győző : . . . talán le is rajzolta, sőt talán néhány emlékrajzot, karrikaturát hozott is . . . Bizonyos azonban, hogy mindenki elis­meri, hogy ezek a magyar grófok ott nagyon figyelmesen, finoman viselkedtek. Az egész világ közvéleménye elismeri, hogy jó modorú emberek voltak. Csak épen az elsza­kított területek 3 milliónyi magyarjának hely­zete maradt tovább is a régi, csak épen a tria­noni békeszerződés kisérő jegyzékében számunkra megmaradt egy-egy kis reménysugár nem táp­lálhat többé bennünket, hogy a határkiigazitást talán más módszerrel fogják végrehajtani. Jel­lemző ez ország reakciós politikájára, hogy ezen a konferencián három mágnás képviselte Ma­gyarországot : Bethlen, Bánffy és Khuen-Héder­váry gróf urak. (Felkiáltások jobbfélől: Egyéb baj nincs?) De ha már grófokat küldtek ki, hát azt kérdem, miért nem küldték ki például Apponyi Albert gróf urat? (ügy van! a szélső­baloldalon.) Noha azt elismerem, hogy nemcsak mint rajzoló, de mint szónok is Bánffy volt az alkalmasabb. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Horváth Zoltán : Apponyi bandavezér ! Drozdy Győző : Ha a nemzetközi viszonyla­tot nézzük, megálJapithatjuk, hogy a génuai konferencián az oroszok és a magyarok kivéte­lével csaknem mind szabadkőművesek foglaltak helyet, Magyarországról pedig a reakció képvi­selőit küldték ki. (Zaj és felkiáltások jobbfelöl : Akkor ez a baj! Szabadkőművest kellett volna küldeni?) No hát, hogy azok nem képviselik a reakciót a külföldön az bizonyos! Rassay Károly: Az egészben az a hiba, hogy Nagyatádi hiányzott! Drozdy Győző: E konferencia gyászos lefo­lyásának köszönhető talán, hogy a határkiigazi­tás olyan szomorúan, olyan sérelmesen folyik, mint ahogyan tapasztalhatjuk. (Halljuk ! a szélső baloldalon.) A Millerand-féle kísérőjegyzék nyújtotta nekünk az egyetlen reménységet, midőn az elmúlt nemzetgyűlésen itt könnyező szemek­kel kénytelenek voltunk törvénybe iktatni a 8000 törvényünk közül a legszomorubbat : a trianoni békeszerződést. Ez a Millerand-féle kísérőjegyzék azonban azt a reményt táplálta bennünk, hogy idők folyamán a határkiigazitás alkalmával mégis csak visszajuthatnak hozzánk azok a megszállott magyarlakta területek, ame­lyeket jogosan követelhetnénk, reményeket ha­gyott bennünk ez a jegyzék aziránt is, hogy Ruszka-Krajnában népszavazás utján mégis csak mifelénk fordul a bizalom, azonban sajnos, a kísérőjegyzékben ígért dolgokat az entente nem váltja be. Mi már mindent odaadtunk, marháin­kat is viszik a jóvátételnek, ezzel szemben mi semmit sem kaptunk. A szerbek és románok agyafúrt ravaszság­gal, mindenféle trükkel, fenyegetéssel, börtön­nel és halálbüntetéssel dolgoznak ott lenn a határkiigazitó bizottságoknál és elérik azt, hogy az ő területükből egyetlenegy talpalatnyi föl­det sem, vagy csak nagyon keveset csatolt vissza Magyarországhoz bizottság. Mi azonban kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy nemhogy kaptunk volna néhány falun kí­vül valamit a határmegállapitás folytán, hanem még elvettek tőlünk a szerbek és a románok területeket. Külföld ilapokból kell azonban ezeket az adatokat megtudnunk, küldöldi lapokbók kell a magyar nemzetgyüléstagjainaktájékozódniuk, ha tudni akarják, hogy hogyan dolgozik ez a határki­igazitó bizottság. Amerikai lapokban kell olvasnom azt, hogy gróf Tisza István birtokait is, ame­lyek körülbelül 4000 hold kiterjedésüek, Ro­mániához csatolta ez a határkiigazitó bizottság. (Zaj.) Amit visszaadtak Magyarországnak, együttvéve sincs annyi, mint egy grófi hitbizo­mány; de amit elvettek tőlünk, az sokkal több

Next

/
Oldalképek
Tartalom