Nemzetgyűlési napló, 1922. I. kötet • 1922. június 19 - 1922. július 12.
Ülésnapok - 1922-13
A nemzetgyűlés 13. ülése 1922. évi július hó 5-én, szerdán. 255 mondja, bogy ezt az egy megjegyzést egy magyar újságból citálja. »Azonban« — itt már újra a szerző beszél — »nem csak az importált áruk függenek a kurzus ingadózásától, hanem a belföldi cikkek is drágulnak a többé-kevésbé jelentékeny munkabéremelések miatt, amelyeket viszont az importált áruk drágulása okoz. Ezen kivül a kormány fináncpolitikája is azon dolgozik, hogy a belföldi árakat az árfolyam nivójára emelje, mivel bebizonyosodott, hogy lehetetlenség a korona külső értékét belső étekére emelni és a világpiaci árakat ilyeténképpen kiegyenliteni. A korona értékcsökkenését a vasút, a vámok és a monopolizált áruk drágulása is kiséri. A korona árfolyamának minden értékcsökkenése uj eltolódást okoz az átlagáraktól, mivel bizonyos cikkek követik az árfolyam ingadozását, mig mások árai kevésbé elasztikusak és az ingadozásokat csak távolról kisérik. A magyar lapok nemrégiben egy jellemző esetről adtak hirt. Yalaki ékszerét eladta olyan összegért, amely négyezer békebeli korona értéknek felel meg. Ezért az összegért egy olyan házat vett, amelynek értéke a háború előtt 50.000 korona volt. Ezen abszurd tény magyarázatát abban kell keresni, hogy az ékszerek árai inkább alkalmazkodnak a külföldi kurzusokhoz, mig az ingatlanok a kevésbé elasztikus cikkek közé tartoznak, azok közül, amelyek az árfolyam ingadózásait kevésbé követik. A magyar korona kilátásai nem nagyon biztatók. Az import túlsúlyának jelentékeny részét eddig a külföldi tőke bevándorlásával és a román, jugoszláv és cseh-szlovák területeken lévő magyar vállalatok eladásából folyó rendkivüli pótdijakból fedezték. Nemsokára azonban elkövetkezik az a pillanat, hogy ez a rendkivüli jövedelem megszűnik és akkor a magyar korona ujabb súlyos esése kikerülhetetlen lesz. A kereskedelmi mérleg megjavításának ugyan igen nagy lehetőségei vannak, azonban tekintetbe véve a bizonytalan belpolitikai helyzetet, kérdéses, hogy a magyar nép képes lesz-e ezen lehetőségek előnyeit kihasználni?« Nem kell valami nagy bölcsesség annak konstatálásához, hogy Maynard Keynes prognózisa teljesen bevált. Ennek már pár hónapja van és ime a korona zuhanása, még pedig alapos zuhanása, amit megjósolt Maynard Keynes, csakugyan bekövetkezett. Következtetései helyesek, logikusak, azt valamennyien ellenőriztük. Csak azt nem értem tehát, hogy a magyar kormány miért nem fogadta meg ezt a józan okos figyelmeztetést, miért nem figyelte meg azt a következtetést, amely bebizonyította, hogy ilyen politika mellett koronánknak csak további zuhanására lehet kilátás? Koldusok vagyunk t. Nemzetgyűlés! Az elmúlt esztendő utolsó költségvetésénél, vagy ha jól emlékszem, talán még azelőtt, emiitette a pénzügyminister ur egy alkalommal, hogy 130 milliárd korona adóssága van ennek a nemzetnek. Nem nagyitok, hogyha azt mondom, hogy ez az adósságunk a korona züllése következtében, még ha uj adósságokkal nem is terhelték volna meg az államháztartást, ma legalább is 200 milliárdra rug. Ha ezt az összeget nézzük és egy kis számitást végzünk, kisül, hogyha Krisztus Urunk születésének évében kezdtük volna meg ezen kétszáz milliárd korona államadósság törlesztését, akkor minden esztendőben, tehát 1922 éven keresztül 104,058.273 koronát kellett volna fizetni ; minden napra pedig 285.091 korona esett volna Krisztus Urunk születése óta, hogy ezt a szörnyűséges államadósságot ki tudjuk fizetni. (Egy hang a jobb felől : De soh ideje volt!) Szijj Bálint : Mózestől kellett volna kezdeni, akkor kevesebb lett volna! (Derültség.) Drozdy Gyözö: A képviselő ur is járt iskolába, ha nem csalódom ; tud összeadni, kivonni és szorozni, hát méltóztassék ezen műveleteket a mózesi időktől kezdve elvégezni. Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Drozdy Győző : Hogy micsoda pénzügyi és gazdasági politikát folytat ez a kormányzat, bizonyítja a vámtarifa-politikája. A ministerelnök ur legutóbbi beszédében itt a Nemzetgyűlésen megemlítette, hogy felhatalmazást fog kérni arra, hogy az uj autonóm vámtarifát életbe léptethesse. A változott viszonyok között természetesen szükségünk van egy uj autonóm vámtarifára, de szokásos az, hogy minden uj vámtarifát legalább egy esztendőre kipróbálnak a kormányhatalmak, hogy azután ezen próba alapján nyújthassák majd be a törvényjavaslatot, amely azt véglegesiti, szankcionálja. Azonban ha a kormánynak felhatalmazást adunk arra, hogy egy uj autonóm vámtarifát léptessen életbe, akkor az a veszély fenyeget, hogy az ideiglenes vámtarifa idején és alapján köfc majd szerződéseket a szomszédos külföldi államokkal és ezen megkötött szerződéseket majd elénk fogja terjeszteni és azt mondja: íme, már most az az ideiglenes vámtarifa, amelyet én felállítottam, mert közben meg kellett kötni a szomszédos államokkal ezeket a gazdasági szerződéseket. Talán ez nem is lenne ártalmas, ha az uj tarifa valóban a közérdeket, a nemzeti érdeket szolgálná. De, t. Nemzetgyűlés, az érdekképviseletek között már is suttognak a jövendő vámtarifákról. Ezek szerint ezekben az elv az, hogy az egyes nagyipari vállalatokat és kartelleket mérhetetlenül támogatja a kormány és a magyar ipar pártolásának jelszavával ezen vállalatok tudatos támogatásával úgyszólván stabilizálja a drágaságot. Egyes áruknál a világparitás felett 50°/o-kal drágítja meg a cikkeket. így 8—10 nagyvállalat, szövetkezet, kartell kedvéért 8 millió magyar érdekeit tapossuk sárba. Ezért ugrik a cukor ára, a szalámi ára, az eceté, a gyufáé, a kőszéné.
