Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

28 A nemzetgyűlés 309. ülése 1922. évi február hó 9-én, csütörtökön. ármaximálásokra, kiviteli és beviteli tilalmakra és hasonló intézkedésekre, amelyeket a kötött gazdálkodási rendszer jelent. Egy védőfalat építettünk, amellyel körülvettük gazdasági és társadalmi életünket azért, hogy koronánk belső vásárlóképességét magasabban tudjuk alakitani, mint aminő ennek a koronának külső vásárlóereje. Ezt a falat azonban immár fokozatosan le kell építeni, épen azok miatt a hiányok és bajok miatt, amelyekkel a kötött gazdálkodás rendszere jár. Nem tudjuk azonban előbb és nem tudjuk nagyobb mértékben leépíteni ezeket a falakat, mint amilyen mérvben felvértezzük a gyenge társadalmi elemeket arra, hogy megállhassák harcukat az élettel folytatott küzdelemben. Tisztában kell tehát lennünk avval, hogy amikor a békés állapotokra, a normális helyzetre való berendezkedésről beszélünk és ezt tűzzük ki programmunknak, akkor az áraknak nem leépítéséről, hanem az árak emelkedéséről lesz szó. (Ugy van! jobb felöl.) Mert az áraknak arra a nivóra kell emelkedniök, amelyen az árak külföldön is vannak; drágaságról ellenben — e szónak rossz és fájdalmas értelmében — csak akkor beszélhetünk, ha idebent a fogyasztók részére nem adatik meg az a vásárlóerő, amely szükséges, hogy az ő társadalmi pozíciójuk, az ő gazdasági helyzetük megfeleljen annak a nivónek, amelyen ebben az országban az illető rétegeknek, az illető társadalmi köröknek a pozíciója kell, hogy legyen. Méltóztatnak tudni, hogy az árban mindig két tényező jut kifejezésre : az egyik az árunak, a másik a pénznek az értékelése. Az áru árának az emelkedése, szóval az áruoldalon bekövetkező változások, nem mehetnek a végtelenségig, csak addig, — most a vámokról nem beszélek — ameddig elérik azt a nivót, amely a külföldön is ezen áruk értékelése tekintetében fennáll. Egészen más az, hogyha a pénzoldalon következik be változás. Mert a pénzoldalon már bekövetkezett változások azok, amelyek minket ebbe a nehéz helyzetbe hoztak, amelyek a társadalmi igazságtalanságokat accencuálják s amelynek megszüntetésére törekszünk most. A pénzfinációval, a papirospénz szaporításával újra oda jutnánk, ahonnan épen a szabad forgalomra törekvő egész kormányzati program m intézkedései által kimenekülni igyekszünk. Tehát kettő között kellett választanom : az egyik az volt, hogy rontsam a pénz vásárlóerejét és ujabb papírpénz kibocsátásával igyekezzem fedezni azokat a kiadásokat, amelyek a tisztviselők helyzetének javítása érdekében szükségesek, a másik pedig az, hogy valamely megadóztatással, az adott esetben az általános forgalmi adó felemelésével, bizonyos mérvig ameljem az árakat, amely emelés azonban szükségképen bekövetkezik annak a gazdasági programmnak megvalósítása folytán, amely épen a normális, a békés élet helyreállítására és arra irányul, hogy végre megszűnjenek lassú leépítéssel a forgalom korlátai és megszűnjék a korona külföldi és belföldi vásárlóereje közötti különbség. A forgalmi adó volt az, amely legalkalmasabbnak látszott a kérdés megoldására. Legalkalmasabbnak látszott azért, mert legáltalánosabb és azért, mert egy egyszerű, csupán az adókulcs felemelésére irányuló intézkedéssel lehetett a kérdést megoldani. A jelenlegi Nemzetgyűlés tárgyalásainak időtartama immár nem alkalmas arra, hogy szerves adójavaslatokat, nagy adóreformokat lehessen letárgyalni. Most csak arról lehet szó, hogy szétmenetelünk előtt biztosítsuk a megfelelő fedezetet az újonnan elhatározott kiadás számára. Megjegyzem, hogy egyáltalában nem céladót kívánok létesíteni, — nem azt mondjuk a törvényben, hogy a felemelt forgalmi adó hozadéka szolgál a tisztviselői illetményeknek fedezésére, — hanem kifejezésre juttatjuk ebben a törvényjavaslatban azt az igen helyes elvet, hogy akkor, amikor a nemzetgyűlés uj terheket, uj kiadásokat állapit meg, egyidejűleg ugyanakkor a megfelelő bevételekről is gondoskodik. Mivel azonban ezeknek a bevételeknek biztosítása — amint mondottam — az adott helyzetben nem történhetik meg szerves adóreformok utján, nem hozhattam pl. az őrlési adónak dolgát a nemzetgyűlés elé, — amit Szterényi igen t. képviselő ur említett — mert hiszen ennek reformja kapcsolatos az egész gabonaellátásnak, a földbirtok megterheltetésónek kérdésével, szóval olyan nagykörű, széles ós erős megvitatást igénylő kérdésekkel, amelyeknek rendezésére immár sem idő, sem alkalom nincs. Nem kapcsolhattam össze a javasolt intézkedést a III. és IV. osztályú kereseti adóknak megreformálásával sem, ugyancsak a jelzett okokból. Itt megjegyezem, hogy Hegedüs hivatali elődöm — legalább az én emlékezetem szerint — annak idején nem ígérte meg a III. osztályú kereseti adónak teljes eltörlését. Emlékezetem szerint ő csak oly irányú kijelentést tett, hogy a III. osztályú kereseti adót ő előreláthatólag a községek háztartásának fogja átengedni. Megjegyzem továbbá, hogy én programmbeszédemben annak idején bejelentettem ezekre az adókra vonatkozólag azt — és ezt ezúttal is ismételhetem —, hogy t. i. a különféle osztályú kereseti adóknak megszüntetése képezi célomat oly módon, hogy ezek helyett egy általános kereseti adó létesíttessék, ugy azonban, hogy ez az általános kereseti adó megrögzittessék ; szóval ne fejlődő adóként állapíttassák meg. A IV. osztályú kereseti adónak eltörlésével egyidejűleg pedig mindenesetre szükéges lesz a jövedelmi adónak a kiterjesztése, illetve az ebben a tekintetben fennálló mentességeknek megszüntetése. Ez pedig szintén nem történhetik egy-két szakaszos törvényhozási intézkedéssel, mert figyelemmel kell lenni a megterheltetósnek különböző mérvére, amelyet egy ilyen adó eltörlése