Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.
Ülésnapok - 1920-315
308 A nemzetgyűlés 315. ülése 1922. évi február hó 16-án, csütörtökön. női közönségének nagy része egyelőre csakugyan nem valami nagyon érdeklődik a választójog gyakorlása iránt, de nem is bánja, ha azt gyakorolja, és ha gyakorolja, nagy komolysággal gyakorolja, (ügy van! jobb felöl.) Hát most mondjuk meg egészen nyíltan, hogy bármelyik társadalmi osztályban, igy például a gazdaközönségnél az olyan gazdaasszonyok, akik nagyon komoly életfeladattal küzdenek meg és azt nagyon szépen teljesitik, azért, mert férjük van, azért, mert nem önálló gazdaságot vezetnek, kimaradnak ebből a választójogból, mert hat elemi iskolát nem tudnak ők kimutatni, — hiszen azelőtt nem is volt hat osztályú elemi iskola — továbbá az olyan tisztviselő-asszonyok (Egy hang jobbfelöl : Előnyben részesülnek as elvált asszonyok !) — igen, előnyt adunk azoknak, akik elválnak az uruktól, — mondom, az olyan tisztviselő-asszonyok, akik igen gondos házi nevelésben részesültek, de nem jártak nyilvános iskolába és nem szereztek bizonyítványt hat osztályról, elestek a választójogtól akkor, amikor minden gépirókisasszony — amivel nem akarom kisebbíteni őket — szavazni fog. Pedig ezek a tisztviselő-asszonyok legalább is hasonló értékes elemek. (Igás! Ügy van!) Haller István : El kell törölni a hat elemis jogcímet ! Egyszerű a megoldás ! Négyesy László: Nekem tehát ebben a tekintetben igen súlyos kifogásaim vannak. Egy másik kifogásom is van, nevezetesen az, hogy a törvény ugy kontemplálja, hogy a tisztviselő, akit képviselőnek megválasztanak, megtarthatja állását, de csak két cikluson keresztül s ha harmadszor is képviselőnek választják, akkor állását elveszti, arról le kell mondania. Nem értem ennek a korlátozásnak célját, mert akkor korábban is meg lehetne ezt tenni. Miért épen a harmadik megválasztás alkalmával lesz ez a választás következménye? Különben pedig konstatálom, kogy ez a rendelkezés bele is ütközik az 1848-iki törvénybe az egyetemi tanárokat illetőleg, akiknek kompatibilitását már az 1848-iki törvények kimondották és elismerték, ezekre nézve tehát jogfosztás volna, ha reájuk ez a törvény alkalmaztatnék. T. Nemzetgyűlés! A titkosság kérdését szeretném még érinteni, de az idő előrehaladottsága miatt ettől elállók s csak egészen röviden bátorkodom felolvasni egy nagy parlamenti tekintély nyilatkozatát, (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) aki 1908 november 11-én erre vonatkozólag a következőket mondotta (olvassa) : »Azok, akik ma azzal támadnak, hogy Ígéreteinket megszegjük, több ízben kifogást emeltek ebben a Házban, kifogást emeltek népgyűléseken az ellen, hogy ez a kormány nem akarja az egyenlő és nem akarja a titkos szavazati jogot megígérni; tehát igen sokan azon képviselő urak közül, akik el akarják hitetni a világgal, hogy ők hittek abban, hogy mi kötelezve vagyunk az általános, titkos választói jogot javasolni, sokan ezen képviselő urak közül tudták, hogy én magamat arra sohasem köteleztem. Olyanra kötelezni soha ós semmi körülmények között nem fogom magamat, amit az országra károsnak tartok. (Felkiáltások jobbfelöl: Rendben van! Eljött a soha!) Nincsen olyan földi hatalom, amely engem bármikor rábírhatott volna és rá bír szorítani, hogy olyat ígérjek, olyanhoz kössem magam, amit az országra végzetesnek és nagy veszéllyel járónak tartanák. Csodálatos volna, ha én azoknak az uraknak politikai örökségét vállaltam volna, akiktől elválaszt ég és föld.« Ezt az akkori t. belügyminister ur, gróf Andrássy Gyula mondta. Gr. Andrássy Gyula: Azóta megváltozott Magyarország! Ma csak magyar van, korábban itt voltak a tótok, a románok stb. (Zaj. Elnök csenget.) Négyesy László: T. Nemzetgyűlés! Ezek után ki akarom fejteni, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselő ur deklarációjával szemben minő álláspontot foglaljunk el. (Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Eddigi fejtegetéseimből nyilvánvaló, hogy én nagy sajnálatomra ezt a deklarációt nem tehetem magamévá. Kiss Menyhért: Helyes! Haller István : Következik az előadás rezüméje ! Négyesy László : Nem követhetem gróf Apponyi Albert példaadását, ós ez rám nézve mindig nagy erkölcsi kínnal jár, mert szememben gróf Apponyi Albert oly magasan áll az ő rendkívüli műveltségénél, nagy honpolgári érdemeinél, izzó hazaszereteténél, fényes pályájánál fogva, hogy őt minden tekintetben követni szeretném mint eszményképet. Az én választóim megválasztásom után azt mondották, hogy körlevelet fognak intézni a tiszántúli kerületekhez, hogy valamennyien Apponyi zászlaja alá szegődjünk. Ezek az egyszerű emberek igy fogták fel a dolgot, ezek most is tisztelik Apponyit, ezt a tiszteletet én ápolom bennük és kötelességemnek tartom ezt a tiszteletet terjeszteni mindenfelé, mert szeretem, ha a nemzet tagjai, az egyszerű emberek is, a hazafiságnak élő eszményképeit tisztelik. Ilyen eszményképre pedig tisztelettel, kegyelettel tekintünk. Ezért kinos helyzet rám nézve mindig az, ha én az ő nagy egyéniségének példáját valamely helyzetben nem követem. Az egyik eset az volt, mikor ama szomorú aktus alkalmával, midőn idegen nyomás alatt nekünk rögtönösen törvényt kellett hoznunk, ő egy deklarációt tett. Ennek a deklarációnak bevezetését én teljes szívvel magamévá tettem, jóformán minden mondatát az utolsóelőtti mondatig aláirtam volna én is, de mikor ő a deklaráció felolvasása után kivonult, ezt a példát nem tudtam követni, mert attól féltem, hogy abban a percben az én nemzetem vésze-