Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-309

26 A nemzetgyűlés 309. ülése 1922, 67°/o. Felvétetett pedig 615 hallgató ; ebből nem zsidó 327, zsidó 288, vagyis a felvett zsidók arányszáma 47°/o. (Zaj.) Az én véleményem szerint tehát, mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, a zsidók egyáltalában nem panaszkodhatnak a numerus clausus szörnyűségei miatt, mert ha a numerus clausus ilyen tág teret nyit az ő boldogulásuknak, akkor a zsidóságot egyáltalában nem fenyegeti az a veszély és minket sem biztat az a kellemes helyzet, hogy ők kénytelenek volnának az országot elhagyni és külföldi egyetemeken keresni a maguk boldogulását. Lipták Pál : Az csak rossz volna, mert kivinnék a pénzt Î Orbók Attila : Es visszajönnének több tudással, mint az itteni ifjúság! Budaváry László : Most még megemlékezem arról, amit Cserti József t. képviselőtársam legutóbbi beszédében igen bőségessen kifejtett, t. i. a magyar tanítói és tanári kar helyzetéről. Mólyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Ha a nyomorúságnak fokozatait állítanánk fel, akkor azt hiszem, hogy a legelső helyet épen a tanárok és a tanítók foglalnák el, azok, akik a legnehezebb körülmények között folytatják a maguk igazán felelősségteljes és az ország érdekében messze kiható, nagyjelentőségű munkáját. Usetty Ferenc : Mindig mostohagyermekek voltak. Budaváry László: Igen, de ha mostohagyermekek voltak a múltban, akkor kétszeresen el lehet ezt rájuk mondani ma. Én magam tudok eseteket, amikor hat-hét-nyolcszáz korona fizetésből kénytelenek a tanítók ma is egyes helyeken tengődni, s épen a napokban adtam át a kultuszminister urnák néhány kérvényt, amelyben szegény vidéki tanítók panaszolják, hogy a felemelt államsegélyhez, drágasági segélyhez és rendkívüli segélyhez egy esztendő óta nem tudnak hozzájutni s így kénytelenek még mindig csaknem kizárólag alapfizetésükből élni. Usetty Ferenc : Egy gimnáziumi tanár azt kérte, hogy ő vághassa fel a gimnázium fáját! (Zaj.) Budaváry László: Hogy mit jelent ez és milyen lehetetlen helyzet elé állíttatnak így épen azok, akik a nemzet jövendőjét, az ifjúságot vannak hivatva nevelni s az ország érdekében becsületes magyarokká, átformálni, azt mindenki könnyen átláthatja,, ezeknek az embereknek helyzetén tehát feltétlenül segítenünk kell. A létszámcsökkentést a tanítóságra és a tanárságra is kiterjeszteni : a legnagyobb nemzeti veszedelem volna. Épen a kultuszminister ur mutatott rá egy közbeszólásában, hogy még mindig vannak olyan iskolák is, amelyekben egy tanító kezére 200 növendék van bizva. Annak oka, hogy a tanítók még mindig ilyen nagy létszámmal kénytelenek foglalkozni, az, hogy egyes tanítók semmi körülmények között évi február hő 9-én, csütörtökön. sem tudnak lakáshoz jutni a falvakban s nem tudnak ellátást sem kapni . . . Orbók Attila: Sok helyütt az iskola csűrben van! Budaváry László: . . . tehát kénytelenek volnának abból a pár száz koronás fizetésből tengetni életüket. Magam láttam nem egy helyet, ahol végszükségből magtárakba, csűrökbe, gerendákkal alátámasztott rozoga épületekbe helyezték el az iskolákat, olyan helyiségekbe, amelyeket lakás céljaira kiutalni nem lehetett s amelyekre az illető környék lakáshivatala, mikor ezeket a helyiségeket valami menekült vagy hajléktalan a maga részére kiutaltatni kérte, orvosi bizonyítvány alapján kimondotta, hogy ezek családok betelepítésére nem alkalmasak, mert ártalmasak az egészségre. És most mégis nap-nap után 200 gyermeket zsúfolnak össze egy-egy ilyen épületbe, összeegyeztethetőnek tartva ezt az egészségügyi követelményekkel. (Zaj.) Itt szedik aztán magukba a gyermekek mindenféle betegségek csiráit, s ezek azok a helyek, ahol komoly tanításról valóban nem lehet szó. (Igaz! Ugy van!) Méltóztassanak csak elképzelni, hogy mi van ott, ahol 200 kis gyerek zsúfolódik össze egy iskolában. Nincs az a fegyelmező erő, amely kordában tudná őket tartani és nincs olyan tanitó, aki 200 gyermekkel behatóan tudjon foglalkozni. (Igaz! Ugy van!) Ennek következménye, és nem a tanítóság rovására irható, az, hogy még mindig sok analfabéta van az országban. (Igaz ! Ugy van!) Mert a szülőknek is teljesen igazuk van, amikor arra az álláspontra helyezkednek, hogy ilyen helyiségbe nem küldik el gyermekeiket, hiszen ott csak betegséget szereznek s azonkívül komoly tanításról, eredményes munkáról úgysem lehet szó. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Amikor tehát mi kislakások építéséről beszélünk, véleményem szerint gondolnunk kellene arra is, hogy legalább olyan helyeken, ahol megfelelő iskolaépületek és tanítói lakások nincsenek, az állam segítségével mennél előbb felépíttessenek ezek. (Altalános helyeslés.) Nincs szükség fényes palotákra, csak olyan épületeket kell emelni, amelyek legalább az egészségügyi követelményeknek minden tekintetben megfelelnek. Azokat a tanítókat pedig, akik ma felváltó rendszerrel kénytelenek a maguk munkáját végezni, ugy, hogy egy-egy tanitó két vagy négy órát adhat naponta az ő növendékeinek, mentesítsük ez alól a terhes munka alól, osszuk a gyermekeket legalább is negyvenes turnusokba s minden ilyen turnust bízzunk külön egy-egy tanitó kezére. A helyzet az, hogy ha minden tanítót elhelyeznénk is, azokat sem véve ki, akik ma csonka Magyarország területén vannak mint menekültek, — még akkor is tanitóhiány mutatkoznék ebben a kis országban,