Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.
Ülésnapok - 1920-314
A nemzetgyűlés 314. ülése 1922. seregek történetében még nem igen fordult elő az, hogy egy hadsereg annak a hadúrnak eliogatását eszközli, akire felesküdött. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Arra nem esküdött fél 1) Dehogy nem ! (Zaj. Elnök csenget.) A rendjeleit hordják, báróságait elfogadják, kitüntetéseit még most is kérik, hanem rálőnek és kiszolgáltatják az ellenségnek. (Mozgás a jobboldalon.) Ez világtörténeti tény. Én csak tényeket állapitok meg. Nyéki József : Ez olyan szomorú dolog, ; amelyről hálátlan dolog beszélni ! Hg. Windisch-Graetz Lajos: Az történt, hogy a mai hatalmasok elfogták a magyar apostoli királyt, rálőttek és a legfelsőbb hadurat kiszolgáltatták az ellenségnek. (Zaj és élénk ellenmondások a jobboldalon.) Nyéki József : Kik idézték ezt elő ? Hg. Windisch-Graetz Lajos: Ez igy van! Szabó István (sokorópátkai) .'Legnagyobb ellenségei azok voltak, akik kisérték ! Azok tették tönkre Î (Zaj. Derültség és felkiáltások a baloldalon : Igen ! Igen !) Elnök : Csendet kérek képviselő urak ! Szabó István (sokorópátkai) ; Én nem adtam volna azt a tanácsot a királynak ! (Derültség és felkiáltások a baloldalon : Mit tanácsolt volna !) Jobb tanácsot adtam volna, mint Kakovszky ! (Zaj. Elnök csenget.) Rubinek István : A legrosszabb szolgálatot tették a királynak ! Rakovszky István : Ugy van ! (Derültség és felkiáltások a baloldalon : Persze !) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Hg. Windisch-Graetz Lajos: T. képviselőtársam, én ebbe a vitába nem bocsátkozom bele. Szilágyi LajOS : Aki behivta a királyt, vétett a király ellen ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Hg. Windisch-Graetz Lajos: T. képviselőtársam, ez nem tartozik ehhez a kérdéshez. Megtörtént és megtörténik azonban ma azon botrány, amely nem nálunk, hanem az egész világ előtt botrány, hogy ugyanazok, akik a kormány megbizásából a királyt elfogták, és kiszolgáltatták az ellenségnek, ugyanazok hordják ugyanannak a királynak kitüntetéseit, viselik címeit, kérnek címeket és kitüntetéseket. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon : Ki kéri ?) Sokan kérik ! HuSZár Elemér: Például Hegedüs! Hg. Windisch-Graetz Lajos : Ma is egész sorozata van a kérvényeknek, amelyek semmi egyebet nem kérnek, mint címeket. Nyéki József: Ha ilyen beteges hajlamú emberek vannak, igazán nem tehetünk róla ! (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk J) Hg. Windisch-Graetz Lajos: Méltóztassanak megengedni, az eskü kérdése is rendkivül fontos kérdés a hadsereg teljesítőképessége és megbízhatósága tekintetében. Nagyon sokan közülünk éveken keresztül a lövészárokban voltunk és tudjuk, hogy mi az : harcolni odakint. Látom, hogy egyik-másik képviselőtársam is ismeri az ottani évi február hó 15-én, szerdán. 247 viszonyokat. Hát lehet az, hogy az eskü magyarázhatóságának és visszaszivhatóságának képessége kizárólag iiiinisterelnökök, tábornokok, bárók, grófok és egyéb magas uraknak monopóliuma legyen % (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Szilágyi LajOS : Vagy, vagy ! Jól mondja főméltóságod ! (Mozgás a jobboldalon.) Hg. Windisch-Graetz Lajos: Mi, akik harcoltunk a lövészárokban, tudjuk, hogy minden közlegény nem magyarázhatja az esküt ugy, mint azok, akik a legénységet a front mögött 15 kilométernyi távolságban vezénylik és a halálba kergetik. Ez — azt hiszem — nem is találkozhat itt ellenmondással. (Ugy van I) Méltóztassék már most megengedni, hogy egy konkrét kérdést intézzek a honvédelmi minister úrhoz : mi van ezzel az esküvel ? Itt nem a ministerelnökről van szó, nem a nagyurakról van szó, akik intézkednek, azután visszaszívják és ma azt mondják, hogy nem igaz az, hogy tegnap esküt tettek, hanem arról van szó, hogy azok nevében, akik majdan meg fognak halni egy rezsimért, akiket kiküldenek a lövészárokba és akik majdan harcolni fognak, azok nevében kérem a honvédelmi minister urat, hogy egyszer már végre nyilatkozzék az eskü tekintetében, hogy itt hol és mennyire kötelez egy eskü ? Hallottuk azt, hogy ez az eskü, az az eskü ; halottuk, hogy kettős szerepről beszéltek és ezt talán a vezetők annak idején meg tudják majd érteni, de bocsánatot kérek, sokkal fontosabb az, hogy az őrmesterek, káplárok és közlegények ne kerüljenek abba a helyzetbe, hogy saját hibájukon kivül olyan dolgokat követnek el, amelyért őket valaki főbe fogja lövetni és azt mondja iájuk, hogy hazaárulók. Bocsánatot kérek, az árulók rendesen felül vannak. (Ugy van! Ugy van! balfelől. Felkiáltások a jobboldalon : Ezt láttuk ! Zaj.) Bocsánatot kérek, én kint harcoltam a fronton és igenis, vállvetve küzdöttem és győztem a magyar munkással, magyar kisgazdával és soha árulóval nem találkoztam, soha még árulási váddal sem találkoztam. Ennek az árulásnak tehát valószínűleg olyan forrása van, amit nálunk egyszerűen uri huncutságnak neveznek. Méltóztassék, t. honvédelmi minister ur, a jövőre vonatkozólag oly kijelentéseket tenni, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy ártatlan, jó hazafiak az eskü kérdésében való összeütközés következtében oly helyzetbe kerüljenek, hogy a saját meggyőződésükkel ellenkezésbe jussanak. Szilágyi LajOS : Mit csináljanak ezek, ha a vezetők sem akarnak szint vallani ? (Nagy zaj.) Hg. Windisch-Graetz Lajos: Az elmondottak alapján van szerencsém a tisztelt honvédelmi minister úrhoz a következő interpellációt intézni (olvassa) : »1. Mi az álláspontja a honvédelmi minister urnák Nagy Pál báró gyalogsági tábornok ur rendeletével szemben ? 2. Amennyiben ezen rendeletet helyesnek tartja, hajlandó-e megtiltani a volt magyar hadsereg idejéből származó jelvények, címek és kitüntetések viselését ?«
