Nemzetgyűlési napló, 1920. XVII. kötet • 1922. február 09. - 1922. február 23.

Ülésnapok - 1920-313

136 A nemzetgyűlés 313. ülése 1922, évi február hó lé-én, kedden. az államokkal, amelyekben az állampolgárok a legteljesebb általános választójogot élvezik. Nagyon jól tudom azt, hogy a régi választójogi törvények tárgyalásánál a nemzetiségi kérdés döntő szempontnak lett odaállítva. De meg vagyok arról győződve, hogy ma már nemcsak én, hanem igen sokan — és igen előkelő helyről is — el fogják ismerni, még azok is talán, akik ezt a szempontot akkor nem honorálták, hogy ez veszedelmes politika volt, amelynek a történelem a magyar állam összeroppanásánál nem kis szerepet fog juttatni, (ügy van! a haloldalon.) De akármikép történt, egy bizonyos, hogy ma már ezt a politikát nem lehet folytatni, ennek a szempontnak el kell törpülnie, és csak olyan politikát folytai hat a magyar állam, amely harmóniában áll az elszakított területen élő honfitársaink jogaival s nem teszi ki őket annak a veszélynek, hogy abban az esetben, ha a tÖiténelmi, gazdasági, geográfiai és egyéb kiszámíthatatlan okok és tényezők folytán visszakerülhetnek egyszer az anyaországhoz, itt kisebb jogokban fognak részesülni, —legyenek azok magyarok vagy nemzetiségi volt honfitársaink — mint amiben a jelenlegi területen van részük. Ez a második szempont volt az, amely engem arra késztetett, hogy ezt a javaslatot visszautasitsam. S ha most ezek után arról kellene beszélnem, hogy tulaj donképen a legfőbb ütközőponttal, az irás-olvasással szemben milyen álláspontot foglalok el, már az eddig kifejtettek nagyon megkönnyítik állásfoglalásomat. . Az irás-olvasást mint főjogcímet sohasem tudnám elfogadni. Ha ráhelyezkedem arra az álláspontra, hogy a visszafejlesztésbe nem megyek bele, hogy az eddig megadott jogokat konfiskálm néni akarom, akkor nekem az irás-olvasás jogcímét elfogadnom szintén lehetetlenség. De őszintén megvallva, nem is tudnám megérteni, hogy miért fogadjam ej, az irás-olvasás jogcímét, hiszen ez semmivel sem több talán, mint a négy elemi jogcímé. A statisztika kimutatta, hogy ez a jogcím kilencvenezer embert megfoszt a jogától. Én azt hiszem, hogy többet foszt meg és e tekintetben a statisztika számadataira nem sokat épitek. Azonban végeredményben egy választójogot semmi körülmény között nem lehet ugy elbírálni, — és szerintem az eddigi választójogi törvények tárgyalásánál is helytelen szempont volt az •— hogy a statisztika szerint hány szavazót produkál. Mert, bocsánatot kérek, hogy 1.200.000 ember marad-e ki a választójogból vagy 1,100.000, az végeredményben a választójogi törvény jóságán mit sem változtat. Nagy elvekre kell felépíteni a választójogot és akkor a statisztikai adatok játékokká fognak degradálódni. Az én nagy elvem a mi adott viszonyaink között a választójog kérdésében a jogfosztás elkerülése és épen ezért a négy eleminek és írni-olvasni tudásnak a szembeállítását én a magam részéről elvi alapnak nem tudom elfogadni. Nagyon természetes dolog, hogy a magam részéről teljesen honorálom azt a felfogást, hogy ha valamit meg lehet menteni a jogfosztással szemben, ebben a tekintetben mindent el kell követni. Epezért én a magam részéről szintén azt kívántam volna, hogy a kormány, ha már nem akar az értelmi cenzusról lemondani, a négy elemi helyett az irni-olvásni tudás címére helyezkedjék. Azonban kijelentem azt, hogy ez sem lett volna kielégitő. Az sem hozott volna megnyugvást, ha az irni-olvasni tudásra helyezkedik, mert még igy is mindig százezrei maradtak volna ki a választópolgároknak a választójogból és aniig százezrek kimaradnak, addig itt nyugalomról, megnyugvásról és az állami élet konszolidálásáról komolyan beszélni nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ennek dacára én a magam részéről kezdettől fogva arra helyeztem a fősúlyt, hogy a választások tisztaságát azokkal a rendelkezésekkel szemben, amelyek az eredeti javaslatban foglaltattak, amennyire lehet, próbáljuk biztosítani, a rendelkezéseket e tekintetben próbáljuk javítani, őszintén megvallom, hogy én a kormány jóhiszeműségét nem sokra taksáltam, azokból a rendelkezésekből megítélve, amelyek e törvényjavaslatban foglaltattak, és épen ezért lépésről-lépésre próbáltam elérni azt, hogy legalább a választások tisztasága __ tekintetében valamelyes garanciákat kapjunk. Es itt objektiven meg kell állapitanom, hogy a kormánytól sikerült is, ha nem is kielégitő és ha nem is teljes garanciákat, de valamelyes garanciákat kiszorítani ezen a téren. Az irniolvasni tudással kapcsolatosan a kormánynak legutolsó kompromisszumos engedménye is kizárólag ezt a célt szolgálhatta. Nevezetesen (Halljuk ! Halljuk !) a négy eleminek az igazolása az én felfogásom szerint is egy lehetetlen terhet jelentett volna a választópolgárokra nézve. Itt próbáltunk mi és azon barátaim, akik velem együtt egy politikát vallanak, a rossz helyzetből legalább valami kisegítő utat találni és ekkor proponáltuk azt, hogy a kormány egy vélelmet állítson fel mindazok mellett, akik a számlálólapokon sajátkezüleg bevallják a négy elemi elvégzését, vagy pedig az összeíró küldöttség előtt ilyen bevallást tesznek. Ezekre nézve követeltük azt a vélelmet, hogy ők mindaddig a négy elemi birtokában lévőknek tekintetnek, amig a hatóság a maga részéről a számlálólapok segítségével az ellenkezőt be nem bizonyítja, őszintén megvallom, hogy a kormánynak ez az engedménye rám a választások tisztasága szempontjából — nem beszélek az anyagi jogcímekről, mert e tekintetben álláspontom világos — de a választások tisztasága szempontjából megnyugtatólag hatott. És pedig megnyugtatólag hatott azért, mert igy nem lehet kitéve az a választópolgár annak, hogy az összeíró küldöttségnél az ő négy elemi végzettségét aggályosnak minősitik és kényszeritik őt minden ténybeli adat kizárásával, egyéni megitélés alapján arra, hogy a négy elemi iskola elvégzését bizonyítsa. Ez kétségtelenül elviselhetetlen ! terhet jelentett volna a választópolgárokra. Ellen-