Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

92 A nemzetgyűlés 300. ülése 1922. ahol mindenütt virággal, zenével, becsületes jó emberi szivvel, ünnepléssel fogadják őket és igy jönnek haza a csóti táborba. Ott azután megindul az aknamunka, a besúgás. Egyik-másiknak talán tényleg van valami hibája, amit eltakarni akar ; ezek a legügyesebbek, ezek mindjárt azzal kezdik, hogy azért, hogy ők maguk megmeneküljenek, ártatlan bajtársaikat árulgatják be. Itt van például Zsiga Mihály esete. Zsiga Mihály künn volt tizenhat hónapig a fronton, az első vonalban, mielőtt fogságba esett. Megszerezte nagy vitézséggel az arany vitézségi érmet, megszerezte az I. osztályú ezüst vitézségi érmet ós megszerezte a II. osztályú ezüst vitézségi érmet is ; hadapródjelölt. Elvitték fogságba, hogy mérhetetlen szenvedések között élje életét. Itt-ott kénytelenségből beiratkozott egyik szakszervezetbe, hogy életét tengethesse; idejének nagy részét azonban Denikin hadseregében töltötte el. Denikin hadseregében szolgált, ezért később baja is lett, mert amikor igyekezett hazafelé, a vörösök fogságába került és a vörösök ezt a Zsiga Mihályt, az arany vitézségi érmes hadapród jel öltet több hónapig többször is fogva tartották. Yégre mégis a csereakció révén sikerült hazajönnie. Magában az, hogy valaki a csereakció révén jön haza,az illetőt körülbelül hazafinak kvalifikálja, mert hiszen a megbízhatatlan elemeket, a vörös elemeket, a kommunistákat Oroszország nagyon szívesen hazaengedi ide úgyis, hogy lazítsák a talajt, azokkal szemben nem kér ki kommunistát; tehát már magában az, hogy ő csereakció révén jött haza, az ő ártatlanságát bizonyítja. Hazajött és itt egyik bajtársa, akinek tényleg volt és van valami a rováson, feljelentette, hogy egyszer egy tatár faluban három tatárt kivégeztetett. Megindult egy eljárás, a székesfehérvári körletparancsnokság bírósága elé került, ahol felmentették, mint teljesen ártatlant. Beigazolódott, hogy rágalmak azok, amiket vele szemben felhoznak. Drozdy Győző: És elvitték Zalaegerszegre. Rupert Rezső ' Beigazolódott, hogy már Oroszországban a vörösök is folytattak ellene eljárást, s a vörösök nem tudták elitélni, pedig azok könnyű szóra elitélnek mindenkit, még könnyebben, mint ahogy nálunk internálásra Ítélnek. Andaházy-Kasnya Béla: Nem lehet az! Rupert Rezső : Most visszavitték a csóti táborba, hogy internálják. Hivatkozott talán húsz tanura, — tisztekre — kérte, tessék azokat kihallgatni, megkérdezni arra nézve, hogy becsületes ember voltam. Hiábavaló volt; ezt az embert, Zsiga Mihályt internálták. így bánnak idehaza a hadifogollyal. Hazajön : virágeső, ünnepélyes fogadás, s a végén hiába tett örök tanúságot hazája mellett azzal, hogy az arany vitézségi érem és egy csomó ezüst vitézségi érem disziti a mellét, ez mind nem elég bizonyíték. Hogy a hangulatot jellemezhessem, illetve azt a kellő hangulatot beállíthassam, amellyel évi január hó 28-án, szombaton. ezt a kérdést meg kell Ítélni, felolvasom ennek a Zsiga Mihálynak a leveléből az utolsó passzust, abból a levélből, amelyet az öccséhez intézett. Pár sor az egész, de megható és a helyzetet kitűnően jellemzi. így szól a levélnek ez a passzusa (olvassa): »Tizenhat hónapon keresztül önfeláldozást nem ismerő, odaadó szeretettel harcoltam hazámért. Az arany vitézségi érem, az első- és másodosztályú ezüst vitézségi érmek örökítik meg nevemet a magyar hősök emlékkönyvében, ami bizonyítéka annak, hogy tisztességes és jóérzésű magyar ember voltam, vagyok és leszek is. Mégis lásd, internálnak mint veszedelmes embert. így bánnak a hősökkel itthon, öcsém.« Szabó József (budapesti) : Kinek áll érdekében ártatlan embereket internálni? Rupert Rezső : Nem tudom. De sokkal nagyobb itt a baj, ami van, mint ahogy talán elképzelni is lehet, mert hiszen talán kevés az, amit jellemzésül erre mondani lehet, hogy ez a zalaegerszegi tábor és az az egész intézmény a pokolnak, az alvilágnak az intézménye, mert hajmeresztő, elképzelhetetlen dolgok azok, amik ott tényleg történnek s amikről eddig a polgári társadalom úgyszólván nem is igen vehetett tudomást. Hiszen arra, hogy hogyan rekrutálódik ott ezeknek a szerencsétleneknek a tábora, ezeknek a szerencsétlen alvilági kárhozatra vitt embereknek a tábora, csak egy példát kell felemlítenem. Hajraáskéren annak idején, amikor az internálótábort berendezték, volt valami munkásosztagban egy Weisz Dezső nevű veszprémi fiatal gyerek. Vége volt a feladatuknak, a munkásosztag elvégezte a dolgot, azt mondták : menjen mindenki haza, ki erre, ki arra. Mikor Weisz Dezső is sorra került, akinek semmi irása nem volt, azt mondották : zsidó, menjen a zalaegerszegi táborba. És elvitték. Nem tudtak ellene a világon semmi bizonyítékot találni, sőt Veszprémből a rendőrség, a hatóság azt jelentette, hogy Weisz Dezső tisztességes gyerek, tessék hazaereszteni. Meg is indult nagy komolyan az eljárás, hogy hazaeresztik, a revíziós bizottság kiszállt, ki is hallgatta és maga is szörnyűködött, hogy Weisz Dezső ott van, de nem tudott intézkedni, mert nem voltak iratai a gyereknek. Tehát egy ember ott van, akinek nincsenek iratai, s irat nélkül a bürokratikus rendszer mellett természetesen nem tudnak intézkedni. Méltóztatnak látni, hogy ez az intézmény milyen veszedelme ennek az országnak, amely nemhogy ideálizmusra, keresztény erkölcsre, hazaszeretetre tanítaná ezeket az embereket, hanem a végső kétségbeesésbe ejti és pedig nemcsak azokat, akik ott vannak, hanem a rokonságukat is, elsősorban a gyermekeiket és a feleségüket, mert elpusztul minden vagyonuk. Tudok egy olyan esetet, hogy egy jónevü nyomdász kénytelen volt eladni a betűit, a szedőszekrónyét, a gépeit, s ott maradt a családja : néhány apró gyerek és a szegény leron-