Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

Á nemzetgyűlés 300. ülése 1922. sokkal súlyosabb beszámitas alá esik ebben a kérdésben — minden valláserkölcsi oktatás nélkül lépnek az iparosmûhelybe. (Ugy van! Ugy van!) Ez igy volt évtizedek óta. Ma ez a helyzet megszűnt, mert az iparosoknál mindinkább jelentkeznek uri családok gyermekei, . . . Usetty Ferenc : Bárcsak jelentkeznének ! Páify Dániel : ... és azt látjuk, hogy az a világrend, amely országhatárokat tolt el helyükből és amelynek következtében az a kinaí fal leomlott nálunk is, amely a különböző társadalmi rétegeket elválasztotta egymástól, előidézte ma már azt, hogy már kezdi látni az intelligens magyar társadalom is azt, hogy nem szégyen az ipari pálya . . . Usetty Ferenc : Már kezet fognak vele ! Pálfy Dániel : . . . mert ezen épugy boldogulhat az a gyermek, mint az ügyvédi vagy az orvosi pályán, hogyha becsületes, szorgalmas iparos válik belőle és megszerzi a maga számára az általános műveltséget. Mondom., most már szivesén jönnének az ipari pályára is, most már azonban az iparosok tagadják meg a tanoncok felvételét, mert a fennálló rendelkezések és a törvényjavaslat indokai oly korlátozásokat tartalmaznak, hogy az iparos nem rendelkezik műhelyében szabadon a tanonc felett, sőt folytonos kellemetlenségeknek van kitéve a tanonc miatt. T. Nemzetgyűlés ! A most előttünk fekvő törvényjavaslatnak kétségtelenül egyik legszebb és leggondosabban megszerkesztett fejezete a tanoncoktatásról szóló fejezet. Egyike a leggondosabban megszerkesztett fejezeteknek az is, amely a tanonc jogviszonyát szabályozza. Aza baj, hogy mi még nem is tartunk ott, ahol a nyugati országok tartanak és már túl is haladt bennünket ez a javaslat. En, aki hosszú évtizedek során át foglalkoztam a tanonckérdéssel, aki tanoncinternátust tartottam fenn a saját költségemen, és foglalkoztam gyakorlatilag és elméletileg a tanoncok nevelésével, ki több száz lakatostanoncot neveltem, akik elsőrangú poziciókban vannak, — sok van közöttük, aki önálló, sok van közöttük, aki előkelő állást tölt be — azt látom., hogy igen jól neveltem őket és hogy az a nevelési rendszer a helyes, amelyet én kivánok és amelytől óhajtom, hogy ne térjünk el, nem pedig az, amelyet a törvényjavaslat kontemplál. Mikor a törvényjavaslatot elolvastam, rám ez azt a benyomást tette, hogy ebben at úlzó humánus és a túlzó szociális érzés demborcdik ki és hogy az abban foglalt rendelkezések nem a gyakorlati életre, nem a kisiparosság inasaira vannak szabva, hanem egy előkelő nevelőintézet uri növendékeire. Mondom, a törvényjavaslat értéke emiatt egy parányit sem csökken az én szememben, mert hisz látom, hogy a minister ur is ugyanazt célozza, ő is derék, képzett iparosokat akar nevelni, mint én. En azonban az én gyakorlati tudásomat akarom a tanoncba benevelni, mikor azt óhajtom, hogy semmi esetre se térjünk el a régi rendtől és a tanoncoknak az uj beosztás szerinti tanitását ne fogadjuk el

} mert ez azt fogja maga után vonnij hogy az évi január hó 28-án, szombaton. 79 iparos nem fog tanoncokat alkalmazni. Rá fogok térni arra, hogy miért. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy akár én, akár bármelyik iparostársam nincs teljesen áthatva a tanoncok iránti humánus érzéstől és szeretettől, hogy ne volnánk mindnyájan áthatva attól a valóban hatalmas, nagy érdektől, amelyet Erühwirth igen t. képviselőtársam tegnap oly gyönyörűen Mdomboritott az ő beszédében. Azonban mi is átestünk a tanoncéveknek nem egészen rózsás korszakán és épen azért saját életünk tapasztalataiból és az életnek előttünk naponként lejátszódó példáiból meritek, mikor azt mondom, hogy igazán derék, az élet minden viszontagságai közt helytálló iparos csak abból az inasból lesz, aki az általa választott mesterségnek rózsás és nem rózsás oldalait is megismeri, annak minden csinját-binját kitanulja. Csak abból az inasból lesz társadalmat, családot és hazát szerető, derék, becsületes magyar iparos, aki a mesterségével járó testi fáradalmakat kora ifjúságában megszokja és ezekhez a szenvedésekhez kora ifjúságában hozzáedződik. A tanonciskola csak segiti a tanoncképzést, de nem a tanonciskola neveli az inast. Az inast a mesterek, az ipari műhelyek nevelik ; és ha elfogadjuk és fentartjuk azt a rendet, amely szerint a tanoncnak egész vasárnapja szabad és a tanonc hetenként háromszor, esetleg négyszer egész félnapot kénytelen elmulasztani a műhelyből a tanonciskola miatt, ez majd azt vonja maga után, hogy a műhelyben megakad a munka. Az iparos, amikor a tanoncoktatás régi rendjét akarja visszaállítani, nem azt sajnálja, amit a tanonc ezzel az egy-két órával elmulaszt a műhelyben, nem a tanonc reális munkájának értékét sajnálja, hanem a műhelyekben okoz bizonyos komplikációkat ezeknek a gyermekeknek távolléte. így méltóztassanak ezt elképzelni, hogy a munkának vannak különböző fázisai. Pl. az asztalosiparban 3—4 segéd mellett van egy tanonc, a faesztergályosnál, ahol három-négy esztergapadon dolgozik a mester, a segéd és a tanonc, megvan a tanoncnak a maga szerepe, amennyiben pl. ha asztallábakat esztergályoznak, ezeket az esztergalábakat az inas központositja, úgyhogy a mesternek és a segédnek már csak akkor jut feladat, mikor nagyobb gyakorlottsággal a mesterségnek pontosabb tudását kell érvényesíteni. Ha most az a tanonc háromszor hetenként egész délután nincs a műhelyben, akkor az az egy esztergapad szünetel és ez belől vassal van a másik két esztergapad teljesítőképességére. Ugy méltóztassanak ezt elképzelni, mintha egy óraműből kiveszem a legkisebb és legjelentéktelenebb alkatrészt, ez az óramű számlapján már hatalmas késést fog jelezni. Ha azután ezt a késést az ipari nűhelyek évek hosszú során át leolvassák, ez olyan hatalmas késést fog jelenteni, hogy az iparosok majd rájönnek arra, hogy a tanonctartás óriási ^deficittel jár és a tanoncoknak iskolába járása óriási mértékben hátráltatja az üzemet. Már most is sokan vannak olyanok, akik nem tartanak tanoncokat, mert Mezen, amikor egy-egy szerszám-