Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-300

74 A nemzetgyűlés 300. ülése 1922 a képesítésnek ellenzői; ezek mondják, hogy a magyar kézmüiparosság nem életképes, mert a gyáripar versenyével szemben nem tudja megállani a helyét. Méltóztassanak csak Németország felé tekinteni, ahol egy valóban hatalmas gyáripar mellett egy életerős kézműves iparosság tudott biztos talajt és exisztenciát teremteni a maga számára. Frühwirth Mátyás t. képviselőtársam tegnapi előadói beszédében hivatkozott arra, hogy Németországban a kézművesipar a háború alatt milyen hatalmas szolgálatokat tett a német nemzetnek s hogy milyen nagy mértékben járult hozzá, hogy Németország olyan diadalmasan folytathatta a háborút, s milyen nagymértékben bele volt kapcsolódva a közszállitásokba. Ott azonban idejében felismerték a kézművesipar jelentőségét s ott már a múlt szazad ötvenes éveiben kezdtek ezzel a kérdéssel foglalkozni, nevezetesen azzal, amit most a mi kormányunk tűzött ki feladatául és céljául: a kézművesipar megmentésével. Ott korábban fogtak hozzá ehhez a munkához, s ott súlyt helyeztek az ipari képzésre és a kézművesipar megmentésére. Ott a szövetkezeti, társulási eszmével akarták megóvni a kisiparosságot, s Németországban a szövetkezeti eszme olyan hatalmas lendületet vett, hogy a gyáriparral versenyző kézműiparossági szövetkezeteik vannak ; sőt nemcsak hogy versenyeznek ezek a kisiparos-szövetkezeteka gyáriparral, hanem hatalmas és erős konkurrenciát is tudnak annak csinálni, mert hiszen az a kisiparos, aki maga dolgozik és annak a szövetkezetnek egyénileg is részese, sokkal inkább szivén viseli a szövetkezet boldogulását és a munkateljesítménye nagyobb és tökéletesebb, mint ott, ahol alkalmazott munkásokkai dolgoztatnak és igy alaposan és erősen fel tudja venni a versenyt a gyáriparral szemben. Azért nekem meggyőződésem az, hogy ha itt is idejekorán felismerték volna a baj kutforrását és körülbástyázták volna a kézműiparosságot megfelelő intézményekkel, megvédelmezték volna törvényekkel, s ha rátanitották volna a mesterségére és belevitték és belenevelték volna a kézműiparosságba a szövetkezeti, a társulási eszme iránti szeretetett — mint ahogy most már kezdik iparosaink megérteni ennek a kérdésnek a jelentőségét — akkor, mondhatom, nem jutottunk volna odáig. Ehhez azonban az lett volna szükséges, hogy nem kellett volna a kézműiparosságnak 38 évig kongresszusokon és gyűléseken állandóan az ipartörvény revíziójával foglalkoznia. Én körülbelül 30 év óta kisérem figyelemmel a kézmüiparosság sorsát, de merem állítani, hogy komolyabb akció egyáltalában nem történt a kézmüiparosság talpraállitásában. Usetty Ferenc : Nem törődött vele senki ! Pálfy Dániel : Csak a koalíció idejében — a, Kossuth és Szterényi-éra idejében — találunk erre nyomokat,, amikor a szegényes magyar view január hó '28-án, szombaton. szonyokhoz képest talpra akarták állítani a kézműiparosságot, s volt olyan esztendő, hogy 1,200.000 koronát vettek fel a költségvetésbe a kisiparnak gépsegéllyel való ellátására. De a parányi segítségnek is lépten-nyomon találkozunk nyomaival, mert aki járja a vidéket, látja, hogy mindazokban a városokban, amelyekben a Szterényi-féle gépakcióból egy-két gépecske cda jutott a kisiparosság közé, fokozottabb a haladás és sokkal előbb áll az iparosság, mint azokban a városokban, ahova ezekből a gépsegélyekből nem jutott. Azt is állítják a képesítés ellenzői, hogy mi a gyáriparnak ellenségei vagyunk s viszont a gyáripar ellensége a kisiparnak. Mi nem vagyunk ellenségei a gyáriparnak. Hogy a múltkor kifakadásokra ragadtattuk magunkat a gyáriparral szemben, ennek az volt az oka, mert azt láttuk, hogy a gyáriparra sokkal nagyobb súlyt helyeztek, mint a kézműiparra és sokkal nagyobb súlyt helyeztek, mint ahogy általában véve az a gyáripar megérdemelte volna, s ezzel szemben a kézműiparosságot elhanyagolták. Nem állítom azt, hogy a gyáripar felsegélyezése nem országos fontosságú kérdés, azt akarom azonban konstatálni, hogy amellett hogy a gyáripart támogatták, a kézmüiparosság érdekeit részben elhanyagolták. Hogy mi kifakadásokra ragadtattuk magunkat a gyáripar ellen, ennek az volt az oka, hogy a háború előtt láttuk, hogy a gyáripar aránylag sokkal nagyobb támogatásban részesül, amely pedig a maga emberségéből talpra tud állani és különös állami támogatás nélkül is biztos talajt tud teremteni a maga számára, mig a kézműiparosságot elhanyagolták. Ugyanezt láttuk azután a háború alatt is, amikor a felmentéseknél a gyáriparral szemben különös előzékenységet gyakoroltak, amennyiben a gyárak tulajdonosait, munkásait és tisztviselőit készséggel mentették fel, a kézműiparosságot ellenben bevonultatták és besoroztatták az egyes hadfelszerelési gyárakba s mig a német kézmüiparosság részese volt a hadseregszállitásoknak, addig ami kézműiparosaink, lerongyolódva érkeztek haza, hogy újra kezdjék a kifosztott és kiürített műhelyek berendezését, (ügy van !) Most már nincs kifogásunk a gyáripar ellen, mert — sajnos — a gyáripar most nem részesül és nem részesülhet támogatásban, mint ahogy nem részesül a kézmüiparosság sem. S ha mi megfelelő időben körülbástyázzuk magunkat és a szövetkezeti eszme ébrentartásával biztos talajt teremtünk a kézmüiparosság számára, akkor merem állítani, hogy mindezek a keserű kifakadások nem lettek volna a gyáripar ellen, mert Magyarországon is meg lehetett volna teremteni azt a helyzetet, amelyet Németországban megteremtettek. Hiszen látjuk ezt a szegedi cipőgyári szövetkezet példájában, ahol csupa kisiparos tömörült össze, akik millió értékű bakancsot szállítottak. B. Szterényi József: Ki csinálta?