Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

400 A nemzetgyűlés 3Ô8. ülése 1922 csinálja a vele nagyon összefüggő közigazgatási reformot, az uj rokkant-törvényt, amelyet szintén várnak országszerte. Ha ez a károm törvény, a törvényeknek ez a triumvirátusa két hónapon belül létrejönne, akkor az egész nemzet hálás lenne neki, és minden párt, de leginkább azok a pártok, amelyekebben a politikai küzdelemben a nemzetgyűlést támogatnák, nem fognák elfelejteni ezt és ennek hathatós eredménye lenne az uj választások alkalmával is. Most rátérek —• nagyon rövid leszek — interpellációm, tulaj dónképeni tárgyára, amely a diáknyomor enyhítésére kivánja felhívni az illetékes kultuszminister ur figyelmét. Ezelőtt két héttel a következő levelet kaptam (olvassa) : »Önhöz fordulunk, tudván, hogy ön közel áll hozzánk, a mi fájdalmas esett sorsunkhoz, hogy mint a fajtánkbóli, jobban megérti helyzetünket. Szavunk azonban nem akart gyáva panasz lenni. Mi csak azt szeretnők, ha ott, ahol a sorsunkat intézik, a nemzetgyűlésen rólunk, a főiskolai diákságról nemcsak hiábavaló közjogi csatákban, hanem a velünk való törődés intenciójával esnék szó. Mi nélkülözve, némán, de fanatikus célratöréssel tudunk küzdeni a magyar jövendőért. Messze tőlünk annak a gondolata, hogy ebben a szomorú magyar leromlásban kivételes elbírálásra számítanánk, de akkor, amikor szenvedve, kopottan j árunk-kelünk, lépten-nyomon azoknak a cinikus és pöffeszkedő jóllakottságával találkozunk, akik a mi gondtalan és nyugodt fiatalságunkat, mindenünket, a hazánkat is elherdálták, akkor a magyar jövendőbe vetett hitünk kivánja meg, hogy ha egyéb nem is, legalább biztató megnyugtatás jöjjön felülről. Mi, székely egyetemi és főiskolai hallgatók, akik kétezerén tömörültünk egyesületbe, helyzetünk bármennyire is súlyosabb, mint a diákság többi részéé, sohasem akartuk, hogy külön panaszos szókat hallassunk és ezúttal is csak azzal a szándékkal próbálj uk feltárni ön előtt helyzetünket, hogy vele az egész főiskolai és egyetemi hallgatóság ügyének szolgáljunk.« Azután itt jön a következő rész (olvassa) : »Tagjainknak legnagyobb része, körülbelül 50%, tehát ezerén, a különböző menzák nyomorúságos kosztján él ; 300-an a menekültügyi hivatal étkezdéjében, 300-an az orvosi menzán, 150-en a menza akadémikán, 150-en a pozsonyi egyetem menzáján és 100-an a műegyetemi menzán. Csak 100-an vannak abban a helyzetben, hogy becsületes házi ellátásban részesülnek olyanok, akiknek vagy szüleik, vagy rokonaik vannak itt Pesten. Elszomoritóan sok a száma azoknak, akik minden rendszeres étkezést nélkülöznek. Ezek —körülbelül 700-an — különféle szegényebb káfőzésekben étkeznek, természetesen csak olyankor, amikor erre pénzük van. A mi a lakásviszonyokat illeti, ez talán még vigasztalanabb, mindössze 20%, tehát 400-an vannak tűrhető lakásokban. A túlnyomó többség, 70%, sivárabbnál-sivárabb és egészségtelen szegény lakásokon, tömegszállásokon van elhelyezve, az országos menekült, évi február %6 8-án, szerdán. ügyi hivatal, öt tömegszállásán és csak 5Ö-en a Mária Valéria-telepi diákotthonban. Fűtésre pedig már a harmadik tél, hogy legalább is 60%-a tagjainknak nem is gondolhatott. Euházat dolgában oly rosszul állunk, hogy 1500-an tagjaink közül három vagy két éve menekültek el otthonról, tehát hagyták ott a gondos ellátást, ugy hogy a legkevesebbnek van két rend ruhája.« Ezek az adatok és ez a levél, amelyet a budapesti székely egyetemi és főiskolai hallgatók egyesülete, a Szefhe küldött el, inditott arra, hogy a t. kultuszminister ur figyelmét erre a tömeges diáknyomorra felhivjam. Bizonyos reménységgel és várakozással teszek ennek a kivánságnak eleget, mert a kultuszminister úrról is jól tudom, hogy ő is egy szegény egyszerű család gyermeke, aki nyomorúság közepette tanult és küzdött és csak ugy tudott pályáján erős küzdelmek árán boldogulni, hogy nagyon jó tanuló volt. Neki tehát érzéke kell hogy legyen a diáknyomoruság iránt, érzéke kell hogy legyen aziránt, hogy az a szegény hallgató, aki nem tudja kifizetni a reggelijét, vagy aki télen nem fűtött lakásban alszik, aki hideg szalmazsákon tanul és későn kel fel, mert lakásában még nagyobb a hideg, mennyire rá van szorulva arra, hogy a haza neki bizonyos segitséget nyújtson. Az uj Magyarország feltámadását nemcsak népünk milliói, hanem a nép miihóival együtt az annak a véréből való intelligens emberek, tisztviselők és az egyetemi hallgatók, akik a magyar kulturgondolatot viszik tovább, lesznek hivatva megkovácsolni és megcsinálni. Azért a kultuszminister ur akkor igazi őre a magyar kultúrának, ha ezt a diáknyomorban szenvedő szegény diáknépet felkarolja és annak támogatására siet. Arra kérem tehát, igyekezzék a rendelkezésére álló különféle alapokból ezeket minél nagyobb segélyben részesiteni. Felhívom figyelmét ana, hegy különösen ruha, cipő és alsó fehérnemű dolgában nagyon rosszul vannak ezek az ifjak ellátva. Ami a kathoiikusokat illeti, ott vannak a közalapítványi birtokok jövedelmei, ezenkivül is van a kultuszministeiium kezelésében számtalan olyan alap, amelynek jövedelméből vehet el és fordíthat erre a célra. Ne kivánja a minister ur azt, hogy az egyetemi rektor utján adják be a kérvényeket, mert beadtak már kérvényeket és különféle befolyások, protekciók érvényesülnek. Ellenben ha magukra az ifjúsági testületekre bizza, hogy ők maguk állapítsák meg, ki közöttük a szegény és ki érdemli meg a segélyt legjobban, akkor a legbecsületesebben, a legtisztességesebben, a maguk igazságérzetére hallgatva fogják ezeket az adományokat szétosztani. Nem veszem tehát tovább igénybe az igen t. Nemzetgyűlés figyelmét, hanem leszek bátor a következő intei polls ció szövegét felolvasni es a kultuszminister ur legjobb indulatába ajánlani (olvassa) : »Bizonyára van tudomása a minister urnák