Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
398 Â nemzetgyűlés 30S. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. falusi társadalom józanságán és ellenállásán tört meg, úgyannyira, hogy nem tudta vörösen megérni a következő évfordulót, hanem 1920nak tavasza megint a polgári uralom alatt találja Magyarországot. E tárgynál azonban igen alkalomszerű rámutatnom Oroszország helyzetére és az 1848-ban történt március 15-iki eseményekre. Én szinte történelmi bizonyossággal merem állítani azt, hogy ha 1849-ben az orosz szuronyok meg nem állítják Magyarország testén a nyugatról jött demokráciának, a jobbágyság felszabadításának szellőjét és ebből egy kis fuvallatot ráengednek az orosz pusztákra, az orosz muzsikok falvai közé, akkor Oroszországban is ezt a vörös rémet már rég legyőzte volna a felszabadított jobbágyság ellenállása, amint legyőzte rövid idő alatt Magyarországon, így tehát Kossuth Lajosnak nagy érdeme van abban is, hogy a vörös uralom rövid ideig tartott Magyarországon. T. Nemzetgyűlés ! így 1920 március 15-ike lett volna sok év után az első alkalom, amikor a kormány és a nemzet együtt ünnepelhetett volna ; akkor már nemzetgyűlésünk együtt volt, azonban 1920 március 15-én azon szerencsétlen helyzetben voltunk, hogy a Huszár-kormány pár nappal előbb mondott le, a Simonyi-Semadam-kormányt pedig csak március 20-án nevezték ki, tehát március 15-én nem volt együtt a Ház, és csak ügyvivő kormány volt. Majd a tavalyi 1921-ben épen március táján a húsvéti puccs annyira előrevetette árnyékát, hogy épen akkor volt a légpuska porosabb a levegő a pártok között, úgyhogy amikor Tasnádi Kovács képviselőtársam hasonló indítványt terjesztett elő, azt ezen hangulat miatt nem lehetett napirendre tűzni. Én március 13-án az ülés végén a napirendi indítványhoz felszólaltam és kértem, hogy március 15-én a nemzeti ünnepre való tekintettel ne tartson ülést a nemzetgyűlés. Rakovszky István, az akkori elnök e napirendi indítványom felett át akart siklani, (Felkiáltások jobbfélől : Ahá I) de — és itt elismerésemet fejezem ki a kormány képviseletében akkor egyedül jelen volt Hegyeshalmy Lajos minister urnák, aki tapintatosan oldotta meg a kérdést és tekintettel indítványomra, elnök azon indítványát, hogy a következő ülés csak március 16-án legyen — megtoldotta azzal : mivel március 15 nemzeti ünnep. így azután nem volt kitéve a nemzetgyűlés annak a szégyennek, hogy elmondhatták volna késő unokáink, hogy leszavaztuk ezt az indítványt. így tehát március idusát a mai napig csak egyetlenegyszer, 1849-ben, ünnepelte együtt a kormány és a nemzet, amikor az egész nemzet apraja-nagyja a 48-as hagyományokhoz méltóan együtt ünnepelt. Vallásfelekezeti és faji különbség nélkül ott volt ezen az ünnepen az egész kormány, a katholikus klérus, a református egyház képviselői, katonaság, polgárság, szegény és gazdag, főrend és pór. Mielőtt rátérnék interpellációm tárgyára, talán nem lesz érdektelen, ha pár szemelvénnyel ismertetem, hogy miként folyt le őseinknek ezen ünnepe. Az akkori kormány hivatalos lapja, a Közlöny, amely Debrecenben jelent meg 1849 március 15-én, a hivatalos részben első helyen majdnem szózatszerü gyönyörű szép felszólításban ezeket írja (olvassa) : »Felvirradt a drága nap, éves ünnepe a magyar szabadságnak ; fényes epochája az uj kornak, melytől a szabad népek évei számláltatni fognak. Legyen e nap a népjogok diadalnapja, a testvériség és szabadság ünnepe ! E napon lett testté az Ige, e nap a nép megváltásának napja ; azért e napot megülje minden nép : mert ez az emberiség ünnepe. Isten segíts ! Isten könyörülj !« Március 16-án a Közlöny hivatalos helyen le közli az ünnepség lefolyását (olvassa) : »A honvédelmi bizottmány rendeletéből március 15-ike, melynek szent emléke előtt leborul a szabadság fia, országos népünneppé tétetvén, központi városunkban — t. i. Debrecenben — megtartatott ; nem fényével a külső máznak, nem fitogtatásával az aranyos öltönyök s drága készületü fogatoknak, melyeken azonban a nép vére szokott piroslani, hanem egyszerűen, minő az őszinte kebel becsületes hálája. Jókor reggel díszrendben álltak ki a Bocskay-huszárok, az 5. huszárezred tartalékosztálya teljes díszben, melynek ezrede Olaszhonban kénytelen vérzeni a szabadságtiprók érdekében és díjul oly nevet viselni, melynek hallatára elpirul a becsületes magyar ember (Felkiáltások : Haynau!) és átkot mond rá az emberiség ; egy század gyalogság fegyverben és egy osztálya a vadászezrednek fegyver nélkül. Végre a lelkes debreceni nemzetőrség gyalog- és iovaszászlóalj a. A kíváncsi nép, mint tenger hullámzott a fő utcákon, mindnyája telhetőleg ünnepiesen öltözködve és szemeik tükrözzék vissza a lélek érzelmeit, melyek örömben és bánatban oszlanak fel : örültünk, hogy a végzet által mi választatánk nemzeti szabadságunk alapitóinak és elszomorodánk a végtelen gonoszságon, mely nyilván és alattomban űzetik önállóságunk, függetlenségünk ellen.« Nem akarom ezen gyönyörű és őseink szellemében irt szavakat végig felolvasni, csupán az ünnepség lefolyására térek rá. (Olvassa) : »Reggel 9 órakor a katholikus egyházban b. Bemer László nagyváradi püspök mutatá be március 15-ének hálaemlékére a szentmiseáldozatot, szabadságunk istenének. Az országos honvédelmi bizottmány tagja, a nemzet képviselői, a felsőház tagjai, a ministeriumok személyzete teljes díszben vőn részt a hála-áldozaton, melyet jeles alkalmi beszéddel érdekesitett a klérus. Innét az egész menet a református főegyházba vonult, hol könyves Tóth Mihály egyikét tartá azon jeles kidolgozatu beszédeknek, melyekre a magyar ember igen-igen jól érzi magát.« Kerekes Mihály : El is fogták könyves Tóthot ! Benkő Gábor (tovább olvas) : »Zsúfolásig volt a nagy egyház, minden szem a lelkes szónokon ; szavainak igazságát mohón nyelte a hallgatóság, és ha a nagy tömegből lett volna valaki, kit ügyünk
