Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. 397 Eszembe jut, hogy Gyulai Pál, látván másfél évtizeddel azelőtt azt a - testvérharcot, amely az országgyűlésen folyt, irt egy költeményt, amelynek refrainje az, hogy az a nemzet, amelyet nemtudott széttépni semmiféle ellenség : török-tatár, amely oroszlánul küzdött a harctéren, a végén, ha igy folytatja a testvérharcot, a pocsolyába fullad. E kicsiny, elszegényedett országot ceak ugy tudjuk megmenteni, ha minden erőnkkel összefogunk. Azzal végzem tehát, amivel beszédemet kezdtem, hogy fejezzük be e nemzetgyűlés működését szépen, békességesen, a szükséges törvények megalkotásával és igy fejezve be munkánkat, menjünk a választóink elé, mert ők nem azért küldtek bennünket ide, hogy az országot elves; itsük, hanem hogy megépítsük. (Helyeslés jobb felől.) Eiért akartam ez aggodalmas kéidéseket idehozni ; ezért foglaltam most össze mindazt, amit el nem mondhattam az indemnitási vita során, interpelláció formájába, kérdezvén a külügyminister úrtól (olvassa) : »1. Van-e tudomása arról, hogy a csehek picpagandát fejtenek ki avégett, hogy az ő hatáiuk velünk szemben még tovább kitclassék ? 2. Történt-e intézkedés, hogy amennyiben hamis néprajzi, történelmi és földrajzi adatokkal a hat árkiiga zitó bizottságot is befolyásolni igyekeznének, érvelésük megcáfoltassék ? 3. A cseh-lengyel szerződéssel szem.ben megtétettek-e a szükséges diplomáciai lépések, hegy a magyar érdekek megvédelmeztessenek ?« (Élénk helyeslés és éljenzés. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a külügyminister urnák. Folytatólag soron van ? (Felkiáltások balfelől : Nincs jegyző I Hol vannak a jegyzők ? Egy hang jobbfelől : Itt van már a jegyző !) Forgács Miklós jegyző: Benkő Gábor! BenkŐ Gábor : T. Nemzetgyűlés ! Az inditványkönyvbe bejegyeztem egy indítványt, mely szerint kérem a Házat, hogy utasítsa a kormányt hogy terjesszen sürgős törvényjavaslatot a Ház elé március 15-nek nemzeti ünneppé tétele (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) és április 11-ének a nemzeti ünnepek közül törlése tárgyában. (Helyeslés.) Tekintettel arra azonban, hogy a nemzetgyűlésnek még hátralévő néhány napja igénybe lesz véve a sürgős törvényjavaslatok le/tárgyalásavai, megtörténhetik az, hogy indítványomnak megindokolására nem lesz idő . . . DräXler János: Majd a következő országgyűlésen i (Derültség. Mozgás.) Benkő Gábor : ... és igy március 15-ike ugy fog reánk virradni, hogy elmúlt a nemzetgyűlésünk anélkül, hogy március 15-ének ünneppé tételéről törvényt alkotott volna. E végből ugy gondolom megmenteni a szép eszmét, hogy interpelláció alakjában kérdezem meg a kormányt, hogy szándékozik-e, hajlandó-e — ha esetleg nem lesz már együtt a nemzetgyűlés — rendeleti utón intézkedni arról, hegy mint nemzeti ünnepet üljük meg március 15-ét. Kerekes Mihály : Hol van a minister ur ? De ugy sem felelne rá I BenkŐ Gábor : T. Nemzetgyűlés ! Banalitás volna a részemről és talán a Házrak a méltóságát is sérteném, ha én most március 15 ike töiténelmi jelentőségének a méltatásába fognék. Ezt nem szándékozom, nem is fogom megtenni. Ez az évforduló a magyar nemzet minden egyes tagjának a szivébe van zárva majdnem háromnegyed század óta. Csupán egész röviden arra akarok rámutatni, hogy mikor ez a nap a nemzet minden egyes fiának a szivében mint ünnep él, amely faj- és vallásfelekezeti különbség nélkül össze tudja hozni az embereket e szent eszmének emlékénél, — miért történt az, hogy a nemzet a kormánnyal — csupán egy esetet, az első 1848-iki évfordulót kivéve — soha, de soha nem ünnepelt együtt. Mert csupán egy alkalom volt : az 1849-ik évben, amikor a kormány és a nemzet minden egyes tagja, minden hivatal, hatalmi tényező, katonaság, polgárság együtt ünnepelt szívben és lélekben. Erre a 49-iki márciusra azonban jött a világosi gyásznap, azután pedig következett az a 19 évi zsarnok Habsburg-elnyomatás, amely teljesen némává tette a magyart és igy némaságra kényszeritette a március 15-iki ünnepi évfordulók alkalmával is érzelmeinek megnyilvánitását. 1867 után, amikor a kiegyezéssel, a szabadság és az alkotmány — ugy mondják — visszaadatott, akkor következett egy lojális korszak, szerintem szolga, lelküségig lojális . . . Rupert Rezső: Akár csak most! Benkő Gábor : ... amely korszak alatt szintén nem lehetett sohasem megünnepelni a kormányoknak a nemzettel együtt március 15-ikét, ugy, hogy Kossuthnak, Petőfinek ezt a napját mindig csak a nemzet ünnepelte meg, a kormányok pedig távollétükkel tüntettek. Azután jött az az óriási nagy őrület, a világőrület, a nagy háború és azután az összeomlás. Végre elérkezett 1919 március 15-ike, amidőn az a zsarnokság, amely tulaj donképen a kormányokat még az alkotmányos éra alatt is távoltartotta attól, hogy a nemzettel ünnepeljenek, megszűnt ; ellenben ekkor a reánk kényszeritett nagy háború után, az összeomlás után már olyan szerencsétlen volt az országunk, hogy 1919 március 15-ikének első szabad megnyilvánulását nem a nemzetnek igazi képviselői ragadták magukhoz, hanem Kossuthnak annak idején piros-fehér-zöld zászlós március 15-éje vörös szinbe fulladt bele és míg 1848 március 15-ének az osztályok közt lévő korlátok ledöntése volt a legnagyobb érdeme, most épen ellenkezőleg, itt egy zsarnok kisebbségnek a vörös őrülete ragadta magához ez ünnep rendezését és azon e kisebbség osztályuralmát hirdette. De, t. Nemzetgyűlés, ez a vörös diktatúra épen a Kossuth Lajos által 48-ban felszabadított jobbágyságnak az utódain, a kisgazdákon, a
