Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán, 385 emberi hivatásuknak megfelelően meg is tudjanak élni. Kétségbeesve kell elmondanom azt, bogy pl. a magyar képzőművészek összességét jelentő egyesület, a Magyar Képzőművészek Egyesülete nem tud egyetlenegy ülést sem összehívni, mert a postaköltség ezer korona.. Megdöbbentő és kétségbeejtő, hogy a magyar művészek összességének, a magyar kultúrának letéteményeseinek a munkássága ezer koronán megakad. Kérem az igen t. kultuszminister urat és kérem a t. Házat, hogy minden politikumot tegyünk félre és küszöböljük ki az osztály és felekezet elleni gyűlölködést, amikor az a hivatásunk, hogy egységesen megjelenjünk odakünn a külföldön. Nem szabad, hogy ilyenkor azt lássák, hogy itt bent talán különböző politikumok és különböző differenciák miatt összeütközünk egymással. Közöttünk nincs differencia. A magyar művészet nem ismer ma politikumot, különösen akkor, amikor külföldre megy. Kérem azonban az igen t. kultuszminister urat, hogy adjon valami garanciát ezeknek az elinduló szegény művészeknek, nehogy ugy járjanak, mint pl. a sanfranckeői kiállításon. A minister ur nagyon jól tudja, hogy a művészek akkor is spontán lelkesedésből mentek el a külföldre az ő termékeikkel, hiidetni a magyar kultúrát, azok a képek és szobrok azonban, amelyek egész vagyont jelentettek rájuk nézve, még ma sem tértek ria^a. Kétségtelen, hogy a magyar képzőművészetnek is meg kell tennie a maga kötelességeit és én nem is kívánom, hogy pl. anyagi garanciát kapjunk az eladások biztositága tekintetében, az azonban a legkevesebb, hogy a kultuszkormány garantálja legalább a teljes anyagi felelősséget azokért a tárgyakért, amelyeket most Stockholmban és Velencében ki fognak állítani művészeink. Rupert Rezső: Amit a börtönökre költenek, azt adják erre a célra ! Andaházy-Kasnya Béia: Kérem, én most nem kívánok politikumot belevinni ebbe. Szeretném, ha a nemzetgyűlés éitelme és szive nyilatkoznék meg, én most nem akarok a börtönökről tudni, mert amikor a magyar művészet a külföldön megnyilatkozik, akkor nem a Héjjas Ivánok és a Francia Kiss Mihályok hirdetése a fontos, hanem ellenkezőleg, ezeknek ellensúlyozása, az a fontos, hogy bebizonyítsuk, hogy él még ebben az országban a tudomány és a művészet és van legalább olyan hatalmas, mint a nyugati államokban. KiSS Menyhért : Nemzeti művészetre van szükség ! Andaházy- Kasnya Béla : Ami a nemzeti művészetet illeti, ha ön, t. képviselő ur, figyelemmel kisérte a magyar képzőművészek sorsát és képzőművészetünk történetét, akkor láthatta, hogy az Oiztrák-magyar monarchiát alkotó nemzetek közül épen a magyar nemzet volt mindig az, amely igyekezett a maga önállóságát kidomborítani, s a magyar művészek voltak azok, akik mindig és mindenütt külön pavillont követeltek maguknak és ez a törekvésük sikerre is vezetett. (Igaz! ügy van L) Amig a többi nemzetiségek együttesen agy NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1980—1931. — XVI. KÖTET. szerepeltek, mint osztrák művészek, addig a magyar nemzet nemcsak a maga művészetében, vonalaiban és meglátásaiban igyekezett a magyar nemzeti kultúrát hirdetni, hanem külön politikum szempontjából is súlyt helyezett arra, hogy megtudják a művelt Nyugaton, hogy Magyarország külön kultúrát képvisel. Amikor tehát ma lehetőségünk van arra, hogy önállósságunkat, nagyságunkat, ennek a nemzetnek életerejét hirdessük, amikor ma dokumentálhatjuk, hogy a bennünk élő kultúra adott tápot ahhoz, hogy elnyomottságunkban el ne keseredjünk, adott kitartást és bizalmat ahhoz, hogy a bolsevizmustól kezdve minden fergetegen végigmenve bízzunk abban, hogy lesz még egyszer ünnep a világon, akkor nekünk ezt az alkalmat fel kell használnunk, hogy a magyar nemzeti kultúrának életerejét kellőképen bizonyítsuk is a külföld előtt. Arra kérem tehát a kultuszminister urat, hogy ezeket a szegény katonákat, akik zászlóvivői most külföldön a magyar kultúrának és tudománynak, juttassa olyan helyzetbe, hogy emberi voltuknak megfelelő körülmények között élhessenek. Lehetetlenség az, t. Nemzetgyűlés, hogy a magyar kultúra zászlóvivői nyomorban, képtelen körülmények között tengessék életüket. Lehetetlenség, hogy a művész valósággal utolsó számba menjen ebben az országban. És én nem akarom, hogy valami megkülönböztetett tisztelet illesse őket, csak azt kérem, hogy ha másért nem, a politikum érdekéből biztosítsuk az ő normális megélhetésüket, hogy az a művész tényleg azzal az erővel hirdethesse a mi nagyszerűségünket, amellyel ezt hirdetni szükséges. (Igaz! Ugy van!) Méltóztassanak csak arra gondolni, mennyire meg van gátolva minden alkotásban az, akinek ablaka előtt állandóan ott ül a megélhetés, a napikenyér gondja. Amikor tehát én a kultuszminister urat felkérem, hogy a képzőművészek részére tegye lehetővé, hogy az ő nyugdíj- és segélyalapjuk valamiképen emeltessék, valaminő állami támogatásban részesüljön, akkor ismételten is hangsúlyozni kivánom, hogy már csak a politikum szempontjából is kívánatos az, hogy a magyar képzőművészek egyesülete, mint az az egyedüli szerv, amely képzőművészeink összességét magában foglalja, olyan helyzetbe hozassék, hogy végre megmozdulhasson s ezen megmozdulás keretében egy olyan hatalmas, nagy külföldi propagandát indíthasson, amely alkalmas nemcsak, a művészetet, hanem az iparművészetet is kellőképen kolportálni mindenütt a világon. Aki járt külföldön és aki látott illusztrált lapokat, — nem tudom a minister urnák nem kerülte-e el figyelmét a legutóbbi L'Illustration — az tudja, bogy pl. ebben a lapban a cseh-szlovákok a mi régi magyar etnográfiánkat átmázolva most cseh-szlovák etnográfiának hirdetik, (Zaj.) ilyen idegen tollakkal ékeskednek, a magyar kultúrát cseh-szlovák kultúra és művészetként iparkodnak bemutatni. Nekünk az ilyesmit ellensúlyoznunk 49