Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
386 A 'nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. kellene, valamint meg kellene akadályoznunk azt is, hogy ugyanez a L'Illustration bemutathassa nagynevű szobrászunknak Fadrusz Jánosnak alkotását, a lerombolt pozsonyi Mária Terézia szobrot, azzal a megjegyzéssel, hogy »A magyar kommunisták bűne«, holott köztudomású, hogy ezt a gyönyöiü alkotást a csehek rombolták le. Somogyi IStván : A küliigyministerium bűne, hogy ez lehetséges! Andaházy Kasnya Béla: Az természetes. Mondom, amig nekünk nincs ilyen külföldi propagandánk, amely ellensúlyozhatná ezeket a hamisításokat, addig művészeti adminisztrációnk ez a része beteges. Epen azért kívánatosnak tartom, hogy maga a ministerium vigye bele ebbe a dologba azt a politikumot, ami az eredmények elérésére szükséges. Lépjen talán érintkezésbe az igen t. minister ur, — akinek távolról sem akarok ezzel direktívákat adni, mert hiszen a minister ur valószínűleg sokkal jobban tudni fogja, hogy mi a teendő — mondom, lépjen talán érintkezésbe a minister ur a külügyministeriummal s együttesen igyekezzenek megoldani ezt a rendkívül fontos kérdést, biztosítani annak lehetőségét, hogy külföldi megnyilatkozásunk utjai egyengettessenek. Es mikor a művészet nyomorúságos helyzetén való segítést kívánom, meg kell még említenem, hogy valamikor közadakozásból, a társadalom szeretetéből épült fel Magyarországon a Műcsarnok. A művészet terjedésénél, a művészet iránt való érdeklődós fokozódásánál fogva ez a régi Műcsarnok utóbb nem felelt meg a követelményeknek, s abba a kellemes helyzetbe jutottak a magyar képzőművészek, hogy uj hajlékot építhettek maguknak. Készben a főváros, részben az állam jóakaratából épült fel ez a hajlék, amely azonban ma a legelhagyatottabb állapotban van. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy Magyarországon, ahol azt lehet mondani, ez az egyetlen hivatalos helyiség áll a képzőművészek rendelkezésére, amelyben félévenkint produktumaikat bemutatják, olyanok a viszonyok, hogy mig minden mozit füthetnek, még a legkisebb városban is, addig a magyar képzőművészeknek ez a helyisége nincsen fűtve. A magyar művészet temploma nem fűthető, mert nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ezt a kényelmet megszerezhesse látogatóinak. Belépődíjakat forszírozni nem helyes dolog, mert a magyar művészek mindenkor azt tartották szemük előtt, hogy a művészet nem üzlet, a művészetet hozzáférhetővé kell tenni a legkisebb ember számára is, mert bár a legarisztokratább és a legautokratább valami, egyben a legdemokratikusabb is, amelyet mindenkinek egyformán élvezhetővé kell tenni. Amikor tehát nincsen mód arra, hogy a magyar művészet akár árfelemeléssel, akár más ilyesmivel fokozza jövedelmeit, és amikor még az a szerencsétlenség is érte a magyar művészetet, hogy a régi székházát, a régi műcsarnokot el kellett adnia, ott is a hazafias és becsületes jóérzés vezette, mert amikor eladta, kikötötte, hogy az épület hivatásának betöltése után a kultuszkormányra szálljon át, és ma is a tanszermúzeumé. Amikor a Magyar Képzőművészeti Társulat ezt az épületet eladta, épen a pénzlebélyegzés idejében találta az eladás, ugy hogy vagyonunk felét a pénzlebélyegzés elvitte. Én nagyon kérem az igen t. kultuszminister urat, hogy tegye lehetővé a pénzügyminister urnái, — ha már a budgetben erről talán az állam szegénysége miatt nem lehetett gondoskodni — hogy a művészek hathatósabb, melegebb támogatásban részesüljenek. Ha ez már eddig nem volt lehető a mostoha körülmények miatt, akkor legalább adjuk vissza nekik azt, amit annak idején a köz adakozott össze, amit a nyomor enyhítése utján hordtak össze fillérekből : adjuk vissza azt a néhány százezer koronát, amelyből uj székházukat, mely egészen kifizetve sincs, kitatarozzák, ami nagyobb összeget kivan, hogy igy megindulhasson a rendes működés. Azt szeretném mondani e nemzetgyűlés padjairól, hogy legyen hive ez eszmének minden magyar sziv, a társaságok, a vagyonos emberek, siessenek megmentem a magyar művészetet, siessenek segítségére a magyar kultúrának, ugy, amiként adakoztak nemesszivü emberek akkor, amikor a tudomány tárháza az Akadémia válságba került és t igyekeztek azt nehéz helyzetéből kiemelni. Én tehát e padokból kérem a magyar nemzet mindazon tehetős tagjait, a klérust is, — akik keli, hogy ehhez hozzájáruljanak, akiknek tényleg lehetővé kell tenniök, hogy a magyar művészek a nyomortól megmeneküljenek, — nyújtsanak módot a magyar művészetnek ós ezzel a magyar nemzet nagyságának fennen hirdetéséhez. Kiss Menyhért: Az arisztokrácia is! Andaházy-Kasnya Béla: Ma, mikor gúzsba vagyunk kötve, amikor nincsenek fegyvereink, nem is lehetnek fegyvereink, ragadjuk meg a tudás fegyvereit és minden bástyát döngessünk meg tudásunkkal, amely jelentékenyebb, nagyobb mint a minket lealázó kis nemzeteké. (Ugy van! balfelöl.) Lehetetlenség, hogy a mi nemzeti szupremáciánkat ezek az alacsonyabb intelligenciájú kis nemzetek irányítsák. Fel kell hogy kiáltsunk és fel kell hogy emeljük hivó szavunkat a művelt civilizációhoz, hogy lássa, milyen a magyar tudás, kultúra és milyen a magyar nemzeti függetlenség a tudományban. (Ugy van!) Tehát akkor, amikor a magyar nemzet minden fiát felkérem, hogy erre a nemzetmentő akcióra vállalkozzék, amikor igy közvetve kell megkérnem őket, hogy ezzel kapcsolatban a művészetet is támogassák, ugyanakkor az igen t. kultuszminister úrhoz a következő interpellációt intézeiïn. (Halljuk!)
