Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-308

368 A nemzetgyűlés 308. ülése 1922, évi február hó 8-án, szerdán. kasszában, vagy folyik még be, azonban azt biszi t. képviselőtársam, hogy a pénziigyminister ur és a kormány nagyon helyesen disztingvál akkor, mikor az ingatlan va gyón váltságnak egy részét ezen célra fordítja ? Nem hiszem, hogy az ingatlan vagyonváltság összegéből lehessen egy életre biztosítani valakinek a megélhetését, mert az ingatlan va gyón váltságból befolyt összeg csak bizonyos időre szól és csak kisegítő eszköz, .. . B. Szterényi József : Elég hamar el fog fogyni, sajnos ! Kerekes Mihály: ...és elég hamar elfogy. Ha valakinek egy alapot akarunk lefektetni, amint t. képviselőtársam felvetette a tábornokok kérdését, akkor az ingatlan vagyonváltságot is biztositani kellene évről-évre, hogy egy bizonyos összeg e címen befolyjon. (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Már pedig én azt hiszem, hogy sem a földmi velés, sem a kereskedelem Magyarországon nem birja el, hogy minden esztendőben vagyonváltságot csináljunk és emeljünk, pláne olyan célra, mely nem produkál semmit, s ha azt az összeget, melyet vagyonváltság címén befizet Magyarország adófizető polgársága, improduktív célokra fordítja a kormány, amint hogy arra fordítja, akkor az végeredményben hasznot az államnak nem hozhat és nem is hoz. T. képviselőtársam megemlítette, hogy az államvasuti irodakezelőknek, állomáselőljároknak, állomáskezelőknek van benn egy kérvénye, amelyet beterjesztett. A Ház asztalán fekszik ez a kérvény, amelyben azt kérik, hogy egy bizonyos idő múlva elérhessék, hogy a tisztviselői státus alsó fokozataiba bejuthassanak és mint tisztviselők mehessenek nyugdíjba. Én a vasutaséletben pár évtizeden keresztül éltem, sok mozgalomban részt vettem. Mondhatom, az a pont, ahova ma elértünk, hogy a segédtiszti státust létesitik, óriási harcot váltott ki magában a vasutasság kebelében. Mert mi történt ? Kezdetben az volt a számítás, hogy az egyik csoportot bejuttatják a segédtiszti státusba, a másikat nem. Ez váltotta ki a harcot. Nagyon ügyesen dolgozott akkor a vasutas vezetőség, mert szembeállított mindig két ellentétes irányzatot egymással, a kategóriák verekedtek egymással és végre egyik sem kapott semmit. Ugy látszik, akármilyen ma a helyzet, mégis eléri a vasutasság a célnak azt a részét, hogy a segédtiszti státust létesitik a vasútnál. Én is célravezetőnek tartom és a legmesszebbmenőleg támogatom azt a kérdést, amely egy élet megkoronázása akar lenni, hogy amikor valaki magasabb fizetésű állásba bejutott és hosszú évtizedeken keresztül mint segédtiszt működött az államvasutaknál, akkor bejusson a tisztviselői státus alsó fokozatába, mert ennek a kérésnek nem teljesítése igazán méltánytalanság volna. Megérdemli, hogy kinevezzék tisztviselőnek, hogy mégis azt mondhassa, hogy nemcsak anyagiakban, hanem egyébként is kapott valamit az intézettől. Sok embernél ez nagy szó és általában van miért törekednie. Módot kell tehát keresni és találni arra, hogy életcélja legyen mindenkinek az országban. Habár ma nincs a rangnak jelentősége az országban, mert rendkívül sok a kegyelmes ur és a méltóságos ur, . . , B. Szterényi József: Ez már igaz! Gombamódra teremnek. Kerekes Mihály: ... tehát olyan ember, aki sokat ad magára, nem törekszik arra, hogy magasabb címe és rangja legyen, azonban egyszer mégis csak konszolidálódni fog a helyzet Magyarországon, és ha ez bekövetkezik, akkor az embereknek kell hogy végcéljuk legyen. Ajánlom, méltóztassék a kérésnek ezt a részét így teljesíteni, de megpótolom még azzal, hogy mindenkinek, aki a segédtiszti státusban van, ha tisztességesen dolgozott és becsületesen teljesítette kötelességét, módot kell adni arra, hogy bejusson a tisztviselői státus alsó fokozatába. Virter László képviselőtársam kitért beszédében arra, hogy ártatlan embereket üldöznek az államvasutaknál, a ministeriumok kebelében . . . B. Szterényi József: Hol nem? Tessék a fővárost megnézni ! Másból sem élünk, mint üldözésből. Egyik Justizmord a másik után. Kerekes IVliháiy: Én két év óta hirdetem ezekről a padokról, hogy igazságtalanság történik ezen a téren. Nagyon jól tudom, hogy az állam szempontjából fontos az, hogy megbízható emberek legyenek alkalmazásban, és mindazokat, akik akár az állam szempontjából, akár az intézmény szempontjából veszélyeseknek mutatkoznak, természetesen távolítsák el arról a helyről. Amikor azonban egy ember magatartását el akarjuk bírálni politikai, állami, szempontból, vagy pedig a közérdek szempontjából, ezt a bírálatot nem szabad olyan emberekre bízni, akik nem voltak megbízhatók a legnehezebb időkben. Ha ezt tették volna és nem csupán azt nézték volna, hogy ki kiáltotta először a kurzussal, hogy ő keresztény, hanem kiválogatták volna azokat az embereket, akik a kommün alatt is szembenállottak a kommünnel, meg vagyok győződve, hogy nem következtek volna be azok az atrocitások, amelyek megtörténtek Magyarországon akár az államvasutaknál, akár más intézményeknél. Csak egy példát hozok fel. Hiszen nem egyszer hoztam itt elő, hogy például a központi üzletvezetőségnél volt egy olyan főbizalmi, egy főfelügyelő, — a nevét nem akarom említeni, azt körülbelül minden vasutas tudja már — akire szintén áll ez. A vasutasoknál szintén inkvizíció szerint kezdték népitéletekkel kiszedni az embereket a vasutasság kebeléből. A keleti pályaudvari vonatkísérő személyzetnél is tartottak egy gyűlést. Ezek azonban azt mondták, hogy a bizalmi emberekre vonatkozólag ne határozzon a gyűlés addig, amig én haza nem jövök, mert tudták nagyon jól, hogy én a kommün alatt szemben álltam a kommünnel. Azt határozták tehát, hogy amig én Miskolcról