Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-302

160 A nemzetgyűlés 302. ülése 1922. évi január hó 31-en, kedden. gálatot. Azért ez a cél csak ugy lesz elérhető, ha mi egyszersmind a kézművesiparnak módot adunk arra, hogy kellő hitel által mesterségét gyakorolhassa. Persze ebben a tekintetben igen nagy szükség van arra, hogy a kézműiparosok kellőképen fogják fel teendőiket. Meggyőződésem szerint a kézművesipar jövője csak ugy bizto­sitható, ha a kisiparosok termelő testületekké alakulnak át. Igen sok kisipar — igy a cipész-, a csizmadia-ipar, stb. — csak ugy fog előre­haladni, ha, amint a mi kisgazdáink belátták azt, hogy mit tesz a szövetkezés, hogy mennyire erősiti az a törekvéseiket, végre a kisiparosok is megértik azt, hogy nekik testületekbe kell lép­niök s hogy ők csakis az egymáson való segítés által érhetik el azt, hogy önnönmagukon is segitsenek. Azért én bizonyos tekintetben csak olyan irott malasztnak tekintem ezeket az intézkedé­seket, amelyeknek csak akkor lesz igazi érté­kük, ha ezeknek gazdasági oldalával is számo­lunk és ezt belevisszük az életbe. Aminek azonban hiányát látom, — amely hiányt nézetem szerint legkönnyebben talán az első szakasznál lehetne pótolni egy általános utasítással, néhány kívánalomnak a kifejezésé­vel, hiszen azért hozom ezt épen most elő — az a kézművesiparaak, mint munkának, szo­ciális megvédése. Példának okáért, aminek én itt nagyon látom a hiányát, — s amire nézve törvényhozásunk még messze távol van a nyu­gati országoknak szociális és ipari törvényhozá­sától — ez az otthoni munkának a védelme. Akárhány iparág van, amelyet nemcsak a mű­helyben végeznek, hanem otthon is, például egyes szabók, különösen női konfekcionérek, vagy keztyükészitők stb. kiadják a munkát házi, otthoni munkára. S akármilyenek legyenek kü­lönben a munkásvédelmi intézkedések, az ott­honi munka alkalmával a legnagyobb visszaélés történik abban, hogy az a dolgozó egyén — és ezek többnyire nők — tulajdonképen igazi rab­szolgájává válik a tőkének. Eerenczy Imre dr. egypár igen értékes dol­gozatában ismertette azokat az állapotokat, amelyek közvetlenül itt Budapest környékén vannak, mert többnyire a Budapest-környékbeli falvakba vagy nagyobb községekbe adják ki ezen otthoni munkának az elvégzését. Van olyan vélemény is, hogy teljesen meg kell szüntetni, be kell tiltani az otthoni munkát. Meglehet, hogy ez jól hangzik, hanem épen a nőknél sok­kal alkalmasabb dolog az, ha ők a munkát a családi körben végezhetik, ha elvihetik maguk­kal a feldolgozandó anyagot és azt otthon ké­szíthetik el és amellett még a gyermekek felett is felügyelhetnek, a gyermekek nevelését is ve­zethetik és a háztartást is elvégezhetik. Ez sok­kal előnyösebb szociális szempontból is, mintha a nőt arra kárhoztatjuk, vagy azt kívánjuk tőle, hogy a műhelybe vagy a gyárhelyiségbe dolgozni menjen. (Az elnöki széket Gtaal Gaszton foglalja el.) Az otthoni munkának r tehát igen nagy szociális jelentősége is van. Éppen azért kívá­natos, hogy az otthoni munka is kellő ellenőr­zés alatt álljon. Ebben a tekintetben ismétel­hetjük azt, amit a jelen század elején egy fran­cia publicista mondott, hogy a legtöbb ember­nek fogalma sincs arról, hogy minő visszaélések történnek az otthoni munka terén. 1903-ban Londonban a Daily News egy ankétot tartott és pedig nem olyan száraz ankétot, amilyen a leg­több szokott lenni, hanem egy kiállítással össze­kötött ankétot, ahol bemutatták a nagyközön­ségnek, hogy hogyan dolgoznak az egyes ottho­nokban, hogyan történik a keztyüvarrás, kötés, szövés, milyen helyiségekben végzik ezt a mun­kát és mennyit kell valakinek dolgoznia egy nap, hogy annyit megkereshessen, hogy csak valamikép is keservesen fentarthassa az életét. És az angol közönség megmozdult, amikor látta, hogy néhány shilling napi keresetért 12—13—14 órát is kell görnyednie annak a munkásnak, és pedig egy csaknem világosság és levegő nélküli helyiségben. Ilyesféle dolgokat mi is láthatnánk ám, ha egy kis fáradtságot vennénk magunk­nak, Budapest környékén és más városok kör­nyékén is. Ez is olyan munka, mely összefüg­gésben van az iparral, és a mi szociális törvény­hozásunknak ezen az utón tovább kell mennie. Ezért montlom, hogy ez a törvényjavaslat egy első lépés. De a szociális törvényhozás olyan, hogy nem lehet egy darabot kiszakítani a töb­biből és igazságos csak akkor lesz, ha számos helyen érintkezik jobbra is, balra is a társa­dalmi és gazdasági élettel, és ha a többi kap­csolatokat is egyforma nivóra hozzuk, mert különben az egyensúly megszűnik, könnyen meg­dől és nemcsak igazságosságot nem teremtünk, hanem még esetleg növelhetjük az igazságtalan­ságot. Azt kívánnám tehát, hogy vigyük bele ezt a szociális gondolatot a törvényjavaslat első szakaszába, hogy ez mintegy prospektust adjon arról, hogy ime a magyar törvényhozás arra a nivóra emelkedett, amelyen lennie kell, hogy akar szociális irányban tovább dolgozni. Ne lássák sokan csak a megkötöttséget ebben a törvényjavaslatban. Van benne megkötöttség, de minden megkötöttséget meg lehet bocsátani, ha ez egyszersmind szociális előrehaladást is jelent. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha ezt mintegy ellensúlyul belevisszük a törvény­javaslatba, akkor azok a bántó dolgok, melyek benne vannak és azok a túlzások, melyekre előttem már mások is rámutattak, megbocsát­hatók és kiküszöbölhetők lesznek, mert ki fogja őket küszöbölni maga az élet. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban még rámutassak arra, hogy szük­ség van a kisipar felügyeletére is és hogy a kisiparnál egyszersmind arra is törekednünk kell,

Next

/
Oldalképek
Tartalom