Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-288

84 Ä nemzetgyűlés 288. ülése 1922. êvï január ho là-en, szomhaíoú. déni, még pedig egységesen mind a két terület szempontjából, megtörténnek-e ezek a vízügyi intézkedések. Épen ezért interpellációm a földmivelésügyi minister urhoz a következőképen szól (olvassa) : »Interpelláció a földmivelésügyi minister úrhoz. Hajlandó-e a földmivelésügyi ministeL' ur intézkedni, hogy csonka Torontál varmegye területén mintegy 3000 hold szántóföldet hasznavehetetlenné tett belvizek a tavasszal lecsapoltassan ak és a belvizek állandó szabályozásához szükséges munkálatok végrehajtassanak ?« A külügym in ister úrhoz intézett interpellációm igy hangzik (olvassa): »Interpelláció a külügyminister urhoz. Tájékoztassa a Házat, hogy a trianoni békeszerződés 292—293. szakasza alapján a vízügyek rendezésére az állandó vízügyi műszaki bizottság működését megkezdte-e, ezideig mit végzett és van-e garancia arra, hogy tavasszal azon ármentesitő és vízszabályozási intézmények, amelyek területileg részben a megszállott vidékre is átesnek, vízszabályozási feladataikat egységes alapon, mindkét teriilet szempontjából kielégítő módon teljesíteni tudják ?« Elnök : Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi és külügyi minister uraknak. Ki következik % Gerencsér István jegyző: Bodó János! Bodó János : T. Nemzetgyűlés ! Másik interpellációm, amelyet elmondani bátor vagyok, szól a népjóléti minister urhoz. Csonka Torontál vármegyében, az én kerületemben fél éve szolgalmazom már, a felszabadulás ideje óta, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, valamint a vitézségi érmesek és volt hadifoglyok megkapják illetékeiket. Eljártam Szegeden és Makón az illetékes népgondozó hivataloknál és eljártam a központban a rokkantügyi hivatalnál is, sajnos azonban, e hosszadalmas állandó eljárásoknak eredménye még mindig az, hogy a kiutalások késnek. Nézetem szerint a főhiba az, hogy a rokkantügyek adminisztrációja komplikált, nehézkes, különböző hatóságok ügykörébe esik és dacára annak, hogy át lett már utalva külön a népgondozó hivatalok és a járási főszolgabirák mellé beosztott nyilvántartó közegek hatáskörébe, mégis eljárnak az ilyen ügyekben a községi elöljáróságok is, alispáni hivatalok és katonai hatóságok is. Ëp ezért áll elő a sok komplikáció, aminek következtében a felek nem kapják meg illetékeiket. Szükséges volna, hogy a községházán útmutatás adatnék ki, amelyből röviden és világosan kivehető volna, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, valamint a vitézségi érmesek és volt hadifoglyok hol, milyen illetékeket kapnak. A kerületemben előfordult, hogy elküldtem egy vitézségi érmest a csongrádmegyei népgondozó hivatalhoz és ott egy írnok azzal a kijelentéssel fogadta, hogyha 100 koronát ad neki, akkor megcsinálja a kérvényt, hogy megkapja a vitézségi pótdíjat. Ez nem történne meg, ha a községi hatóságok ilyen útmutatások birtokában felvilágosítanák a lakosságot, másrészt pedig a rokkantügy és a vele kapcsolatos többi ügyek egyesítve volnának célszerű munkaelosztással ugy a központban, mint a megyei és járási szerveknél. Interpellációm a népjóléti minister urhoz a következő: »Hajlandó-e a népjóléti minister ur intézkedni, hogy a) a törökkanizsai járás rokkantjai visszamenőleg illetékeiket sürgősen megkapják, b) a vitézségi érmeseknek pótdíjuk kiutaltassék, c) a volt hadifoglyoknak járandóságaik kiadassanak, d) a hadiözvegyek és hadiárvák előlege a 42635/921. sz. népjóléti ministeri rendelet értelmében 1921 augusztus 1-éig visszamenőleg a makói pénzügyigazgatóság által sürgősen kiutaltassék.« Elnök: Az interpelláció kiadatik a népjóléti minister urnák. Szólásra következik? Gerencsér István jegyző : Budaváry László ! Budaváry László : Tisztelettel kérem a nemzetgyűlést, hogy interpellációmat a következő alkalommal mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : A nemzetgyűlés a halasztást megadja? (Igen !) Ha igen, akkor ezt határozatilag kimondom. Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző : gróf Sigray Antal ! Gr. Sigray Antal : Tisztelt Nemzetgyűlés ! őrgróf Pallavicini György tisztelt barátom a minap foglalkozott avval a bánásmóddal, amellyel a beteg Osten burg ezredest a fegyházban, illetőleg a katonai kórházban részesitik, valamint foglalkozott azzal is, hogy milyen lehetetlen helyzet az, hogy Osten burg ügyében a vádló még mindig Vitéz Nagy Pál, aki maga is elismeri, hogy nem lehet teljesen részrehajlatlan Ostenburggal szemben. En azonban erre az ügyre egy másik oldalról szeretnék röviden rávilágítani. A magyar királyi kormány — nagyon helyesen — Sopron városának megtartását mint nagy eredményt állította be, habár sok szó férhetne ahhoz, hegy nem lehetett volna-e e gy kicsit gerincesebb külpolitikával nagyobb eredményeket elérni. Ez azonban nem interpellációm tárgya ; ei tői máskor leszek bátor majd megemlékezni. De hogy a kormány ezt nagy eredménynek tartja, annak világos jele az, hogy a kormány azokkal a felkelőkkel szemben, akiket mindjárt kezdetben és az egész idő alatt leszerelni óhajtott és akiknek később nagy elismerését fejezte ki azért, hogy még sem engedelmeskedtek és nem hagyták magukat leszerelni, — mert hiszen a kormánv bevallotta, hogy még a velencei egyezményt is csak a felkelésnek köszönheti — ezekkel a felkelőkkel szemben elment oly messzire, hogy ezeknek a legmesszebbmenő amnesztiát biztosította. Mert tudvalevően az eleinte csakis hazafias, önzetlen motívumokból meginduË felkelőkhöz később — mint az természetszerű ily esetekben — különböző elemek csatlakoztak és egy szomorú véletlen azt hozta magával, hogy ezek között voltak oly egyének is, . . . Rupert ReZSŐ: Beszerző csoportok!