Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-296

448 À nemzetgyűlés 296. ülése 1922. évi január hó 24-én, kedden. Rassay Károly : ... bizonyos álláspontot el is foglal, sohasem fogja élvezni a teljes bizalmat és ezt ne méltóztassék az illetőnek rajta Mvül álló tényezők működéséből leszármaztatni, hanem tessék ennek okát saját politikai múltjában keresni. Én a ministerelnök urnák a királykérdéssel kapcsolatosan tanúsított magatartását, amikor az események már bekövetkeztek, nem tettem soha kritika tárgyává, mert a magam közjogi felfogása és az 1920:

1. törvénycikknek általam adott értelmezése szerint azon a helyen akként kellett cselekednie annak, aki Magyarország ministerelnöke volt. Azonban amit én kritika tárgyává tettem, az az volt, hogy az igen tisztelt ministerelnök ur, épen nem vonva le politikai múltjának konzekvenciáját, nem távozott el arról a helyről s ezáltal, igenis, bizalmatlanságot keltett a maga kormánya s igy ezen keresztül a nemzet magatartása iránt is a külfölddel szemben s elérte azt, hogy ha már el kellett távoznia annak, akit detronizáltak, akár kényszerűségből, akár — az én álláspontom szerint — önként, nem tudtuk elérni azokat az eredményeket, amelyeket meggyőződésem szerint feltétlenül el lehetett volna érni akkor, ha olyan kormány teljesiti ezt a nemzetre nézve kétségen kivül súlyos következményű aktust, amely kormányt nem kompromittálta a politikai múltja, amely bizalmat élvez és amely az általa is emiitett gyürüt, amely bennünket körülfog, ezzel a ténnyel meg tudta volna törni A királykérdéssel én nem akarok bővebben foglalkozni. Majd, mikor ezzel részben összefüggő határozati javaslatomat indokolni fogom, leszek bátor még egypár megjegyzést tenni a ministerelnök ur beszédének erre vonatkozó részére. A t. ministerelnök ur tegnap azt is mondotta, hogy az ellenzék sok oly tényt hozott fel, amely nem felel meg a valóságnak. Erre ahhoz a régi klasszikus perjogi fogáshoz nyúlt, hogy azt mondta : Néhányat megcáfolok belőle, ebből azonban nem következik, hogy ha valamelyiket nem cáfoltam meg, azt valónak ismertem volna el, szóval : azokat is tagadásba veszem. Ez eszembe juttatja azokat a régi periratokat, amelyekben a régi fiskálisok igy tagadtak : Tagadok mindent és ha valamit elfelejtettem volna tagadni, azt is ezennel rögtön tagadom, (Derültség balfelől.) Igy talán mégsem», lehet kérdéseket elintézni, mert az ilyen^ kijelentésnek még a periratokban sem volt értéke, még kevésbé lehet tehát Magyarország ministérelnöke részéről elhangzott kijelentésben akkor, ha személyével és a kormányával szemben 6—8 héten keresztül a legsúlyosabb vádakat hozták fel. (ügy van! balfelől.) Most már elsősorban bátor vagyok indokolni ezt a határozati javaslatomat : »A nemzetgyűlés, mint már egy izben kimondani szükségesnek látta, újból kijelenti, hogy a magyar trón betöltését kizárólag a nemzet belügyének tekinti és tiltakozik minden olyan idegen beavatkozás ellen, amely a kérdés eldöntésére befolyást kivan gyakorolni. Ép ezért ünnepélyesen óvást emel és hatálytalannak nyilvánit minden olyan, akár a múltban kötött, akár a jövőben kötendő kormány megállapodást, amely a nemzet e jogának gyakorlását idegen hatalmak hozzájárulásától teszi függővé.« Mikor az általános vita során felszólaltam, bővebben kifejtettem, hogy e határozati javaslatommal élét akarom venni annak a kormánymegállapodásnak, amelyet a kormány a királylátogatás alkalmával idegen hatalmakkal kötött és amelynek értelmében a magyar nemzet szabad akarata kizáratott abban a tekintetben, hogy még csak foglalkoznassék is a királykérdéssel mindaddig, amig a nagyhatalmak tanácsában képviselt államok ehhez hozzá nem járulnak. Az igen tisztelt ministerelnök ur tegnap azt mondotta, — nem nekem, hanem gróf Apponyi Albert t. képviselő urnák felelve — hogy hogyan lehet itt szuverenitásról beszélni, hiszen ennek a nemzetnek nincs szuverenitása, mert ott, ahol egy törvényt erővel rákényszeritenek egy nemzetre, szuverenitásról beszélni nem lehet. Azt hiszem, hogy ennél szomorúbb kijelentést ministerelnöki székből még kormányelnök a világon még soha nem tett. (ügy van ! baljelöl.) Szilágyi Lajos : Ha ez nem destrukció, akkor mi a destrukció ? Rassay Károly : Ennek a kijelentésnek itt visszautasitatlanul elhangzania nem szabad. (Helyeslés balfelől.) Én vártam onnan a túlsó oldalról, azok részéről, akik velem együtt azt hirdették, hogy a trónfosztó javaslatot meggyőződésből szavazzák meg, legalább erre fel fog hangzani egy tiltakozás, amelyben utalnak a ministerelnök úrral szemben arra, hogy nem kényszerből, hanem egyenesen meggyőződésből szavaztuk meg a trónfosztó javaslatot. Még ha nem igy lett volna is, akkor is ennek kellett volna bekövetkeznie, mivel legalább a látszatot kellett volna megvédeni kifelé. (Egy hang jobb felől : Megszavaztuk volna ugy is !) De ha az igen tisztelt ministerelnök ur ilyen kijelentést tesz, nem gondolja meg ennek következményeit ? Nem gondol-e arra — nem akarok most ezzel a kijelentéssel bővebben foglalkozni abban a tekintetben, hogy micsoda hatása, micsoda súlya lehet ennek kifelé, a megszállott területekre s egyáltalában Magyarország nemzetközi viszonylataiban — nem gondol-e arra, hogy ezzel szolgáltatta a leghatalmasabb érvet azoknak, alak az 1921. évi XL

VII. törvénycikket érvényében akarják megtámadni? Ha itt újra megismétli azt, ami ellen én már akkor tiltakoztam, hogy ez a törvény nem a nemzetgyűlés elhatározásából, hanem kényszerből jött létre, hát, bocsánatot kérek, szabad igy játszani a szavakkai ? Ez az a szilárd bázis, amelyen az igen tisztelt ministerelnök ur e törvényt meg akarja védeni, amikor most utólag is kijelenti, hogy ez nem a nemzet szuverenitásából fakadó akaratelhatározás volt, hanem idegen erőszaknak kényszere folytán jött létre ? Bocsánatot kérek, én tiltakozom ez ellen,.