Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-295
A nemzetgyűlés 295. ülése 1922 ber 3-án beállott terminus előtt érkezett bizalmas közlés, amely szerint a szankciók — valószínűleg gazdasági szankciókról volt szó — életbelépnek Magyarország ellen, ha az egész csendőrség kivonulása mellett nem vonulnak ki a felkelő csapatok is. Ez volt tehát a helyzet, és ezt a súlyos felelősséget kellett e momentumban a kormánynak vállalnia. Mi tudatában voltunk annak, hogy elmentünk a legszélsőbb határig, ameddig jó lelkiismerettel álláspontunkat az országgal szemben képviselni lehet. Megerősített azonban állásfoglalásunkban az, hogy ugyanebben az időben jelei mutatkoznak annak, hogy egy nagyhatalom a közvetitését talán fel fogja ajánlani. Ennek az alapja ismeretes. De csak őszinte barátságból, magánjellegűén jelentkezett az első időben az eszmecsere ; mi azonban nem adtuk fel a bizalmat abban, hogy ez eredményre visz. Végül október 1-én este kaptuk meg Torretta márki olasz külügyministernek hivatalos ajánlatát a közvetítésre, amely jóindulatú mozdulatot a magyar közönség általában hálával fogadta. Az október 1-én vett ezen olasz közlés szerint csupán a magyar kormánynak hivatalos apparátusa vonandó ki a területről, és az összes többi kérdések, igy a felkelők kérdése is a velencei konferenciára utaltatott, ami lényegesen enyhítette a helyzetet. Az olasz közvetités vezetett a velencei egyezményre, melyet publikáltunk és amelyet október 13-án irtunk alá. Ezzel kezdődik az ügynek harmadik fázisa. Az egyezménynek, amelyet különben közöltünk is, három főpontját kivánom megemliteni. A három kötelezettség közül, mely akkor vállaltatott, az első az, hogy a népszavazás Sopronra és vidékére nézve pontosan meg lett állapitva. A népszavazást annál szivesebben elfogadtuk, mert ismertük annak a lakosságnak nemes, meg nem rendíthető hazafiságát, mely tekintet nélkül fajra, nyelvre és vallásra ezt a területet ezer esztendő óta fűzi a nemzethez, a magyar államhoz. Egy pillanatig sem kételkedtünk abban a hűségben, melyet a nemzet iránt tanúsítani fognak, és később is, midőn Ausztria részéről ujabb és ujabb kívánságok merültek fel a népszavazás részleteire nézve, mi mindenben eleget tettünk annak, amit az entente-tábornokok javasoltak és helyeseltek, mert mentül szabadabbra, mentül egyenlőbbre és mentől biztosabbra akartuk alakítani a népszavazást, hogy tanusittassék, hogy azokat a népeket, amelyek a magyar államot alkották, hozzánk nem a kényszer és nem az erőszak fűzte, de fűzte és fűzi ezután is a rendithetetlen szeretet és hűség, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon : Két óra van !) Elnök: Figyelmeztetnem kell a ministei urat, hogy már két óra van és meg kell kérdeznem a nemzetgyűlést, méltóztatik-e hozzájárulni ahhoz, hogy a minister ur beszédét folytassa. (Igen I) A nemzetgyűlés hozzájárult- Méltóztassék folytatni ! '. évi január hó 23-án, hétfőn. 419 Gr. Bánffy Miklós küiügyminister : A második szempont az, hogy elismerték velünk szemben, hogy az »Instruction spéciale« alapján eljáró határbizottsági határozat, amennyiben a felek nem értenek egyet, a nemzetek szövetségének tanácsához felebbezhető meg, melynek döntésében mind a két fél megnyugszik. Ebben, azt hiszem, lényeges haladást értünk el. A harmadik pont az, hogy azok a pénzügyi követelések, melyek semmiféle békeműben körülírva nem voltak, a népszavazástól számítva négy hét alatt a Tribunal arbitral, a döntőbíróság elé kerülnek. Ez az, amit szereztünk. Ezzel szemben köteleztük magunkat a felkelők leszerelésére, szintén négy héten belül. Ez a velencei egyezmény lényege. Visszatérésünk után, október 18-ára Budapestre hivtuk gróf Sigray urat — sajnálom, hogy már eltávozott a teremből — és Hegedűs tábornok urat és megismertettük velük a velencei egyezményt, megbeszéltük annak minden részletét. Anélkül hogy kitérnénk arra, amit a velencei egyezményben szerzettekre vonatkozólag a képviselő ur beszédjében kicsinylően mond, csupán arra szorítkozom, hogy megállapítsam, hogy az egész egyezmény ismertetése után gróf Sigray kívánta annak keresztülvitelét, a ministerelnök úrral és velem teljes egyetértésben, és ugy indult vissza Sopronba. Mi a vállalt négyheti kötelezettséget minden közbejött esemény ellenére betartottuk. Betartottuk hivatkozással a felkelők kétségtelen hazafiságára. Erre a hivatkozásra vonatkozik az a levélrész, melyet gróf Sigray ur itt felolvasott és amely azzal folytatódik, — nem olvasom fel — hogy a ministerelnök hivatkozik Prónay hazafiságára, mely a nemzetet veszélybe hozni nem aka ja és engedni fog a kormány intézkedéseinek. A kormányelnök ur itt felolvasott szavaihoz szívesen hozzájárulok magam is és készséggel elimerem, hogy a felkelők nemes vakmerősége és rajongó hazafisága olyan tanújelét adta a magyar erkölcsi erőnek, mely nemzetközi értékelésben lényeges és el nem feledhető értéket képvisel. (Élénk taps a jobboldalon.) Rupert Rezső: Mentek volna oda mások is szívesen, de nem engedték őket ! Csak az amnesztiásoknak« volt szabad odamenniök ! Gr. Bánffy Miklós küiügyminister : Igen. egész viselkedésük a magyar önérzet és a magyar becsület megnyilvánulása abban is, hogy a maguk jószántából harcolni mentek, de abban is, hogy a felelős kormány kérésére szem előtt tudták tartani a nemzet általános érdekeit és kijöttek a területről, amikor a nagy felelősségre figyelmeztették őket. Mert igenis, szükséges a rajongás és szükséges az, hogy nemzeti ideálokért lelkesedni tudjunk, de szükséges a reálpolitika és a számítás is. Végre is magyar milliók életének fenmaradásáért szavatol az, aki felelős állásban van ; felelős a békéért, felelős a békés fejlődésért, meggyőződésem pedig az, hogy eredményhez jutni ugy fogmik, ha a leálpolitikusok és a rajongók össze tudnak fogni a 5?r
