Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-293

A nemzetgyűlés 293. ülése 1922. évi január hó 20-án, pent ekén. 333 a másik a végtelen adócsavar. Ezt a két kifejezést mint ijesztő rémet tárta elénk, és ha én azt kutatom, hogy az uj pénzügyminister ur milyen megnyugtatásokat adott nekünk e két rém elkerülésére, azt látom, hogy pénzügyi programmjában sem a feneketlen deficit, sem a végtelen adócsavar elkerülésére nekünk semmi megnyugtatót nem mondott. De ezenfelül kutatom azt is, hogy Kállay Tibor pénzügyminister urat miért még csak most és miért nem nyomban Hegedűs Lóránt visszalépése után nevezték ki, holott a kormányelnök már akkor megállapodott vele. Miért kellett annak megtörténnie, hogy hónapokon keresztül a ministerelnök ur vezette a pénzügyi tárcát 1 (ügy van ! halj elől.) El van terjedve szerte az országban, hogy bizonyos kifizetéseket, bizonyos kiutalásokat, kiadásokat tett ez idő alatt a kormány, amelyekért a felelősséget Kállay Tibor nem vállalta és Kállay Tibor pénzügyminister ur kinevezése emiatt késett. Nagy János (tamásii) : Bizonyítsa be, hogy igy van. Budaváry László : Tudja ezt bizonyitani ? Rakovszky István : Amit egy képviselő állit, az igaz mindaddig, amig ellenbizonyiték nincs. A pénzügyminister cáfolja meg ! (Helyeslés a baloldalon.) Budaváry László: Milyen irányban cáfolja meg ? Azért, mert széltében-hosszában beszélik ? (ügy van ! jobbfelől. Felkiáltások a jobboldalon : SzéUében-hosszában ! Furcsa dolog.) Szilágyi Lajos : Minden jel arra mutat, hogy szeptemberben, októberben és novemberben történtek olyan kiutalások, amelyekért nem vállalta volna Kállay pénzügyminister ur a felelősséget. Epen azért, hogy ebben tisztán lássunk és hogy köztem és Budaváry képviselőtársam között e tekintetben ne lehessen eltérés, én határozati javaslatot nyújtok be, amely igy szól (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a gróf Bethlen István pénzügyministersége alatt eszközölt állami bevételekről és kiadásokról haladéktalanul tegyen a nemzetgyűlésnek jelentést.« (Helyeslés a baloldalon.) Tisztán akarunk látni, mert olyan hirek keringenek, — százmillióktól, sőt nxilliárdról beszélnek — amelyek oly célokra fordíttattak, amely célokról a nemzetnek tudomással kell birnia (ügy van! balfelöl,) és amely célok olyanok, hogy abban az esetben, ha ez nyilvánosságra kerül, akkor a kormány nem lesz abban a helyzetben, hogy a többségi pártok bizalmát bírja. A külpolitika tekintetében a ministerelnök ur az első alkalommal programmpontul mondta, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emelni akarja. A külügyministerium egyetlen megnyilatkozása, ez a bizonyos Fehér könyv és a melléklete .bizonyítja, hogy a kormány nemcsak külpolitikánk szinvonalat nem akarta emelni, hanem igenis tájékozatlanságunkkal, illetőleg félrevezetésünkkel azt "még lejjebb akarta szállítani. Kérdezzük, hogy miéit késett ez a bizonyos Fehérkönyv hetekig, sőt hónapokig ? Mi volt az oka annak, hogy ezt nem tudta megkapni a nemzetg3Óilés ? Hogy lehet, hogy nyomdatechnikai okok akadályozták ennek idejében való közhiné tételét ? Ki szerkesztette ezt a könyvet és hogyan lehetséges az, hogy mikor mi még nem kaptuk meg ezt a könyvet, egy képviselőtársunk, Gömbös Gyula, már akkor itt beszéde közben citálni tudott belőle ? (Fgy hang a baloldalon : A képek nem készültek el hozzá.) Gömbös Gyula : Aznap jelent meg ! Ne beszéljen ilyet. Itt kaptam a Házban. • Friedrich István : Ö adta az engedélyt ahhoz, hogy mehet. Imprimáíta. Elnök : Csendet kérek ! Szilágyi Lajos : Hogy ebből a Fehérkönyvből kihagyták Őfelségének azt a nyilatkozatát, amelyben óvást emel a detronizáló határozat ellen, hogy ebből a könyvből kihagyták Őfelségének azt a manifesztumát, amelyet a nemzethez intézett a Dunántúl, ezek már oly közismert tények, amelyeket csak azért emlitek meg, mert nem lehet elég sűrűn emlegetni, mert ez bizonyltja legjobban, hogy mennyire tudatosan akarták félrevezetni a népet, (ügy van ! balfelől.) Már gróf Sigray Antal t. képviselőtársam kifejtette, hogy milyen hibás és bűnös politikát folytatott a kormány Nyugat-Magyarország kérdésében. Én azt mondom, hogy ha azt az energiát, amelyet a saját hatalmuk megerősítésére fordítanak a kormánykörökben, az ottani szervezkedésre fordították volna, akkor nem kellett volna ott kapkodni, nem kellett volna az államvagyon nagy hányadát elkölteni, a bizonytalanság miatt nem kellett volna Nyugat-Magyarország lakosságát annyi szenvedésnek, kárnak és aggodalomnak kitenni, nem kellett volna vért áldozni, nem kellett volna tárgyalni, megegyezni, nem kellett volna Velencében oly területekről lemondani, amelyeket gróf Sigray t. képviselőtársam bizonyítékai szerint kellő külpolitikával idejében meg lehetett volna menteni. En is tiltakozom az ellen a beállítás ellen, amelyet a t. ministerelnök ur hangoztat, hogy a velencei egyezményben ő tulaj donképen területet szerzett vissza. Ha ez igy volna, akkor a ministerelnök urnák nagy külpolitikai sikere lett volna a velencei egyezmény. De ezt mi kereken tagadjuk, és épen ellenkezően azt állítjuk, hogy a velencei egyezmény egy oly lemondást jelent területekről, amely a trianoni békeszerződéssel nem is hasonlítható össze, (ügy van! balfelől.) Sajnálom, hogy amikor Sigray gróf t. képviselőtársam a felkelők érdemeit oly nagy lojalitással elismerte — köztük több olyan egyén érdemeit, is, akiket itt a nemzetgyűlésen gyakran támadtunk — sajnálom, hogy akkor megfeledkezett azokról a nagy érdemekről, amelyeket Friedrich István t. képviselőtársamat Nyugat-Magyarország kérdésében szerzett, (ügy van! balfelől.) Én ugy vagyok tájékozva, hogy a , kezdeményezés, vagy legalább is a kezdeményezés