Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-292

284 A nemzetgyűlés 292. ülése 1922. moruságára, ahol aztán az államnak feltétlenül bele kell nyúlnia a megoldásba, fel kell emelnie az ottani szegény népet, mert az ezen vidéken máris észlelhető elkeseredés különben még nagyobb lesz és az a szegény nép teljesen el fog pusztulni. Ertem ezen Zala vármegyének a Balaton északi részén lévő szőlőbirtokait, amelyek a filoxera következtében teljesen kipusztultak. Ez a virágzó vidék, amely valamikor egyike volt az ország leggazdagabb részeinek, a 80-as években beállott filoxeraveszély következtében teljesen tönkre ment. A háború előtt a munkások elmentek dolgozni oda, ahol munkát találtak, de a mai extenziv gazdálkodás mellett és mert az ország egyes részei elszaláttattak, ahova előzőleg munkába jártak, a nép legnagyobb része kereset nélkül áll. Itt szükség volna arra, hogy maga az állam berendezzen egy vadszőlőtelepet, hogy ennek igénybevételével a nép szőlőit rekonstruálhassa. En már sokszor jártam ez irányban közben, itt nincs valami nagy kiadásról szó ezzel kapcsolatban, jóakarattal meg lehet csinálni a dolgot. Ezek a vadtelepek termelnének elég vesszőt, a nép megtanulná az oltást és a szőlősgazdák maguk családjukkal együtt rekonstruálhatnák szőlőjüket és igy bfbtosithatnák megélhetésüket. Az állami támogatást ellenben ott, ahol Szterény

1 József báró és Sándor Pál igen t. képviselőtársaim kifogásolják, t. i. a Hangyánál, teljesen helyénvalónak találom. Az egyetlen intézményünk, ahol a keresztény összetartás elve érvényesül, a Hangya (Igaz ! Ugy van !) és ha nem arról volna szó, hogy 300 milliót, hanem fele jövedelmünket erre a célra adjuk én azt is odaadnám. (Helyeslés jvbbfelol.) Mit jelent ma ez a 300 millió az állam vagyona mellett ? A magyar állam vagyonát békében 5 milliárdra becsülték. Ha ezt a valuta leromlása szerint átszámitom, ugy legalább 1000 milliárdot tesz ki a mai államvagyon. Ennek egy parányát, egy milliárdot szivesen odaadnék a Hangya támogatására, vagy egy más olyan intézmény felsegitésére, amely a keresztény eszmét, összetartást szolgálja. És odaadnám erre a célra a kabátomat, a mellényemet is ... (Helyeslés jobb felől.) Bródy Ernő : A magáét ! Reischl Richárd : . . . mert a Hangya, amikor árukat szerzett be, hogy konkuráljon a nagytőke által fentartott üzletekkel, a keresztény magyarság érdekében cselekedett és nem tartom helyesnek, hogy ezt bárki is kifogásolja. Meskó Zoltán : Ugy van ! Reischl Richard : Engedjék meg ezek után t. képviselőtársaim, hogy a zsidókérdésről is szóljak. Én a nemzetgyűlésen ugy vagyok feltüntetve, mintha antiszemita volnék. Hát igenis antiszemita vagyok, de csak azzal a zsidóval szemben, aki nem akarja belátni, hogy az ország a magyarságé, azé a magyar népé, amely megszerezte és megtartotta ezt a földet, mikor ők még csak megtűrtek voltak. Drozdy Győző : Lassan békül két év alatt ! Szabóky Jenő ; Szóval te sem vagy antiszemita ! évi január hó 19-én, csütörtökön. Reischl Richárd : Ezt mondtam programmbeszédemben is. Belátom, hogy a zsidókérdést nem lehet fejbeveiéssel megoldani. Ezt helyesen állapította meg Hornyánszky Zoltán t. képviselőtársam is, mert a keresztény morállal is ellenkezik és saját vallásunkat gyaláznók meg, ha a zsidót ütlegekkel akarnók rákényszeríteni, hogy engedje át azt, amivel többel rendelkezik, mint a keresztény ember. De azzal sem lehet megoldani a zsidókérdést, amit Újvári t. képviselőtársam javasolt, hogy a keresztény férfiak zsidónőt vegyenek el feleségül és viszont. Friedrich István : Hogyan volt ez? Hogyan? ! Reischl Richárd: Megtörtént, hogy egy ke resztény embernek leányát megkérte egy zsidó fiatalember, mire az illető azt mondta, hogy miért épen az én leányomat kéri? (Derültség.) A zsidókérdés megoldását egészen máskép képzelem. A keresztény társadalomnak el kell foglalnia a helyét a produktiv munka mezején, nem kell a munkát szégyelnie, bármilyen munka legyen az, csak legyen tisztességes munka. Ha a zsidót szidjuk, nem törődik vele, azt mondja, hogy énmiattam beszélhetsz, az üzletet úgyis én kötöm meg. Ha ellenben a Hangyához megyünk vásárolni, ő a sarokból nézi és azt mondja a feleségének, »nézd, már ő is a Hangyához megy« s ez neki jobban fáj. A zsidóhatalom ellen a kereszténység azzal is felveheti a küzdelmet, ha a keresztény és nemzeti irányzatot előtérbe toljuk az állami engedélyeknél, mint amilyen a moziengedély, az italmérési és trafikengedély. Nem tartom azonban helyesnek, hogy a legutóbbi engedélykiadásoknál a protekció érvényesült. Adják az engedélyeket kulturális, nemzeti intézményeknek, a befolyó jövedelem pedig szolgáljon társadalmi akciók javára, igy a rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák felsegélyezésére. A trafik- és kocsma-engedélyeket olyanoknak kellene adni, akik rá vannak szorulva, a keresztény társadalom olyan tagjainak, akik megérdemlik, hogy megjutalmazzák őket a nemzet érdekében végzett munkájukért. Adjunk fiainknak tisztességes nevelést, szorítsuk őket a becsületes munkára és akkor elérjük azt, hogy a keresztény társadalom elfoglalja a produktív munka mezején is azt a pozíciót, amely számarányánál fogva megilleti. (Helyeslés jóbbfelől.) Szóvá kell tennem néhány olyan szociális törvényjavaslatot, amelynek megalkotását annak idején programmunkba vettünk, de eddig meg nem valósult. Hogy e javaslatokból nem lett törvény, annak nem a nemzetgyűlés az oka, és én ép azért említem ezt meg, hogy amikor majd a nemzetgyűlés feloszlatása után szétmegyünk az országba beszámolóra, legyen nyoma annak, hogy a nemzetgyűlésben felemlítették azt, hogy nem mi voltunk ennek az okai, hanem az, hogy a kormány nem nyújtotta be a javaslatokat. Itt van pl. a munkásbiztositási törvényjavaslat, amelyet mindig szorgalmaztunk, de amely máig sem került napirendre. Itt van a kathclikus autonómia kérdése, amelyet feltétlenül meg kell valósítani már