Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-292
274 A nemzetgyűlés 292. ülése 1922. évi január hó 19-én, csütörtökön. szerezzük. Ugyanakkor azonban megvolt a törekvés, hogy a gyáripar fejlesztésével ezt a külföldi adózást megszüntessük. A trianoni béke tönkretette a gyáripart és sajnos, ennek nagymértékben érezzük a súlyát. A derék falusi asszonyok azonban kezdenek megint fonni és szőni ; (Élénk helyeslés.) bárcsak egy fonógyárat tudnánk alapitani, bogy ne kellene a fonalat olyan borzasztó drága uzsoraáron beváltani. A békebeli hazai textiltermelés a normális szükségletnek 26%-át tudta idebenn előállítani. Elég kevés. De mit mondjunk ma, amikor gyáraink legnagyobb része elveszett ; amikor legnagyobb gyárainkat csak számszerint véve is, 70°/o-ra mehet körülbelül a veszteségünk, idegenek birják. Szakértői becslés szerint — mint már délelőtt is bátorkodtam emliteni — 20 és 30 milliárd között van az az összeg, amellyel mi évente eladósodunk a külföldnek nyolcmillió ember ruhája és cipője fejében. Hogy a textiliákra ebből mi esik, pontosan nem tudom megállapítani, talán 20 milliárd. És ez igy megy évrőlévre, és akkor csodálkozunk, hogy nem tudjuk a valutánkat semmiféle technikai eszközzel, adópréssel és más effélével helyreállítani. Fölülről egy vékony tölcséren töltögetjük a hordóba a bort vagy a vizet, alul pedig kiütjük a csapot belőle. Ez a helyzet a kender- és lentermesztésnél, pedig ez igen fontos nyersanyagunk. Remélem, hogy a nagyipar előtti állapot vissza fog. térni a kendertermelésnél, de e célból gondoskodni kellene megfelelő kendermagról. A mi népünk apró, kicsiny kendert termel. Tessék megnézni a bácskai kendert, majdnem két méteresre megnő. Es a kormány nem tud ilyen kendermagot szerezni ezeknek a derék embereknek, pedig a munkájukat megháromszoroznák eredményben, ha megfelelő magot kapnának. De a legfontosabb nyersanyag most nálunk a gyapjú. Nézzük, a gyapjuértékesités és a textilbehozatal terén milyen különbségek mutatkoztak a múlt esztendőben. Nagyon sokat meg fogunk érteni ebből a körülményből. Először is tudni kell, hogy Magyarországon 4 és x \% millió kilogramm gyapjú terem. Ebből — igen forszírozott számítás szerint — a hazai gyárak, beleszámítva még a háziipart is, 1 millió kilogrammot tudnak felhasználni, tehát 3 és 1 /s millió kilogrammot visznek ki külföldre és azt feldolgozva ismét behozzák. A gazda, amikor nyíratja a gyapjút, abban az időben teljesen kifogyott a pénzéből. Ez az első cikk, amiből pénzt láthat s ugyanakkor a gazdasági munkák előtt áll. Következéskópen ilyenkor legkönnyebb rá nyomást gyakorolni, hogy olcsó pénzért elvesztegesse a gyapjút. Tavaly hogy kelt a gyapjú a nyirás után ? 39 és 50 korona között volt az ára, amíg a gazdáknál volt. (Mozgás jobbfelöl. Egy hang a jobboldalon ; 52 korona!) Nagy János képviselőtársam, aki akkoriban nagyon jó eladást csinált, 70 koronát tudott ezen a réven kapni. Nagy János (egri) : Nem én csináltam ! Czettler Jenő: Nem, ő mint papi ember hivatalból végezte, nem olyan gazdag ember, bár igazán kívánnám neki, hogy ő maga adja el a sajátját. A 70 koronás árat mindenki csodálattal hallotta akkor. Kuna P. András: 12—20 korona is volt! Czettler Jenő : Amint egyszer a gyapjú már nem a gazdánál volt, hanem kezdett kifelé menni, az ára is kezdett felfelé sétálni és most 150—190, sőt 200 koronás gyapjuárról is hallunk. Hogyan lehetséges, hogy az, aki termeli a gyapjút, kap 50 koronát, aki pedig raktározza, kap érte 150—190 koronát. (Felkiáltások jobb felöl : Mindennél igy vagyunk! így van ez a búzával, sertéssel!) Ez a tragédiája a mezőgazdaságnak. Szabóky Jenő: Ez a szabadkereskedelem! Czettler Jenő: Nézzük csak tovább a dolgokat. Eddig csak minket gazdákat égetett az ügy, de meglátjuk, hogy hogyan égeti majd a ruhaszerző kisgazdát is és azt az államot, amelynek nagyon-nagyon hozzávetőleges számítás szerint is a tisztviselők, a katonaság, a rendőrség, a vasutasok stb. ruházati szükségleteinek ellátására körülbelül másfél .millió méter ruhaszövetre van szüksége. Kiszámították azt, hogy a 39—50 koronás gyapjuár mellett mibe volna szabad kerülnie tisztességes polgári haszonnal egy méter gyapjúszövetnek : 400 koronába. Hát tessék nekem mutatni akármilyen altruisztikus intézetet, amelynél 600 koronán alul pamuttal kevert gyapjút is kapni lehetne, (ügy van! jobbfelöl.) Az ár rögtön világparitás, mihelyt mi veszünk és rögtön le^ van nyomva, mihelyt mi vagyunk az eladók. Es a vége mégis az, hogy a gazda az uzsorás. A 2000—3000 koronás szövetárakat máskép nem tudjuk megváltoztatni, mint hogyha megkezdjük — és pedig minden erőnket oda koncentrálva — a magyar szövő-fonóiparnak a megteremtését. Jöhetnek nekünk akármiféle szép tervekkel, hogy majd a külkereskedelem ilyen meg olyan olcsó dolgokat hoz. Tud hozni addig, amig fizetni tudunk, de ha nem tudunk fizetni és a magunk emberségéből megélni, ezen az utón oda fogunk jutni, ahol Ausztria van, ahol most váltópénznek 50.000 koronásokat nyomatnak. (Egy hang jobbfelöl: Ez már 50 éves bűne a mi mágnásainknak, hogy nincsenek gyárak !) Itt van a pamut, amely helyett tudnánk kender- és lenfeldolgozást meghonosítani, ha kender- és leniparunkat fejleszthetnénk. Es annak a mezőgazdasági munkáspolitikának is nemcsak a 8 órai munkaidő az alapja, amelyet a nemzetek szövetségének munkaügyi osztálya ajánlgat a magyar államnak, hanem az az alapja, hogy téli időben ne álljon munka nélkül a földmivesmunkás, mert ha ő és családtagjai télen is
