Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-290

1?Ő A nemzetgyűlés 290. ülése 1922 alóli felszabadulásával, végül a nyugatmagyarországi részek kiürítésével kapcsolatban felmerült kiadásokat a belügyi tárca »Közbiztonság és közrendészeti szolgálat« címnél előirányzat nélküli kiadásként elszámolhassa.« (Zaj halfelől.) Hogy milyen nagy összeg ez. az itt nincs megmondva. Azonban a bizottság jelentéséből látom, hogy a bizottság (olvassa) : »tudomásul veszi, hogy a 13. §-ban emiitett három tétel címén felmerült kiadások mintegy 200 millió koronát reprezentálnak.« T. Nemzetgyűlés ! Ezzel is ugy vagyok : Én elhiszem, hogy ezek költséggel jártak, de kissé meglep ez a nagystilüség, amikor ilyen nagy összegeket ilyen könnyedén kérnek a nemzetgyűléstől. Én nem ellenzem ; ha ki vannak adva, ha szükség volt azokra a milliókra, szankciónáljuk. De, t. Nemzetgyűlés, ezt nem lehet megint homályban, megint a kérdések ismerete nélkül csinálni. (Ügy van! balfelöl.) Hát kinek akarnék én ezzel mint ellenzéki kellemetlenkedni ? Hiszen nem azt mondom, hogy ezt az elszámolást hozzák nyilvánosságra, de engedelmet kérek, minket azért küldöttek ide, hogy az állam pénzére vigyázzunk. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Határozati javaslatot terjesztek tehát elő, amely a következőképen szól : »Javaslom, hogy a nemzetgyűlés kötelezze a kormányt, hogy az indemnitási javaslat 13. §-ában kért 200 millióra vonatkozó összes aktákat bocsássa a nemzetgyűlés rendelkezésére ; ezek megvizsgálására küldjön ki a Ház egy öttagú parlamenti bizottságot.« (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Ha ez a bizottság azt fogja jelenteni a nemzetgyűlésnek, hogy ezek az elszámolások helyesek, hogy Nyugat-Magyarország kiürítése és a baranyai bevonulás tényleg 200 millió koronába került ... , Nyéki József : Hát a királykérdés ? Friedrich István : A királykérdés ? Az is. Csak nem tudom,t. Nyéki képviselőtársam, elképzelni, hogy ilyen nagy összegek kellettek volna, ugy-e ; . 200 millió mégis olyan hatalmas Összeg, ami erre a célra énnekem szinte elképzelhetetlennek látszik. Nyéki József: A királylátogatások mindig sokba kerülnek ! Még békevilágban is ! Friedrich István : Hiszen én osztozom becses véleményében ; csak vizsgáljuk felül, milyen célra mit adtak. Azt hiszem, ez ellen nem lehet senkinek kifogása, ez nem támadás senki ellen. T. Nemzetgyűlés ! Ezzel felszólalásom közgazdasági részével végeztem volna is. A király kérdéssel nem fogok foglalkozni. (Helyeslés jobbfelől.) Én, Orbók Attila felszólitásának engedve, rögtön délelőtt álláspontunkat már leszögeztem, akkor, amikor a legnagyobb készséggel azt feleltem, hogy a mi lelkünkben ugyanaz az akarás él : először a nemzet érdeke, másodszor az integritás. A harmadik kérdésben van csak közöttünk az eltérés, önök a maguk utján vélik a nemzetet előbbre vihetni, mi a mi utunkon. Tartsuk hát egymás meggyőződését tiszteletben, 3. évi január hó 17-én, kedden. (Helyeslés jobbfelől.) ne bántsuk egymást és abban a mentalitásban, abban a hangban, amelyet Orbók képviselőtársam megpendített, találkozhatunk és együtt dolgozhatunk a nemzet javára. (Helyeslés jobbfelől.) Tisztelt képviselőtársam ! En azt hiszem, hogy ezzel, legalább is annyira, amennyire lehetséges, ezt a kérdést és ezt a vitát ki is kapcsoltam a magam részéről. (Helyeslés.) Ha a t. Nemzetgyűlés meg méltózatik engedni, egészen röviden még az igen tisztelt kormány külügyi programmjával óhajtanék foglalkozni. De itt megint ott vagyok, ahol délelőtt tartottam, amikor egy közgazdasági programmot, egy pénzügyi expozét akartam bírálat tárgyává tenni, egy olyan expozét, amelyet tulaj donképen mint pénzügyi koncepciót nem hallottam, egy olyan gazdasági programmot, amelyet még ma is csak sürgetek és ma is csak kérek, de még nem hallottam. Épen igy vagyunk külpolitikai kérdésekben is. Weiss Konrád : Van Fehérkönyv ! Friedrich István : Teljes sötétségben vagyunk. Weiss Konrád : Dehogy, ott van a Fehérkönyv ! (Derültség balfelől.) Friedrich István : Méltóztassék figyelemmel kisérni az összes európai nemzetek vajúdását ; az összes nemzetek tárgyalnak, konferenciáznak, nemzetek sorsa felett döntenek, nemzetek sorsa évszázadokra dől el — és a mi igen t. külügyminister urunknak még egy szava sem volt a nemzetgyűléshez, még egy szóval sem világositott fel bennünket, hogy ez a rezsim tulaj donképen milyen irányban óhajt orientálóani, merre akar tekinteni, honnan remél valami segítséget. Tudom én, hogy mit felelnek erre ; erre előkelő gesztussal azt szokták nekem felelni : »Ugyan kérlek, mi olyan szegény nemzet vagyunk, velünk nem törődik senki sem !« Ez lehetséges s ezt nagy fájdalommal elismerem, hogy szegények vagyunk, de viszont látom ezzel szemben azt, hogy sokkal kisebb nemzetek óriási külpolitikai eredményeket tudnak elérni. Nem ismerek az egész világon olyan nemzetet, amely a mai külpolitikai mozgalmakból, a mai külpolitikai forgatagból annyira ki volna kapcsolva, mint ez a szerencsétlen nemzet. Ne tessék azt hinni és azt gondolni, hogy velünk senki sem áll szóba. Mit mondott Orbók Attila t. képviselőtársam délelőtt ? Azt sürgette, hogy bárkivel, de valakivel egyszer már találkozzunk és egyezkedjünk, hogy megindulhassunk. (Zaj.) Engedelmet kérek, 1919 őszén azt hiszem, sokkal nyomorultabbak voltunk, mint ma vagyunk. Akkor román megszállás alatt voltunk, teljesen anyagi erők nélkül állt ez az ország, s mikor mi a hatalmat átvettük, 10.000 korona volt az állampénztárban ; s valahogy mégis talpra állottunk ! Személyes meggyőződésből, illetőleg tapasztalatból tudom, hogy akkor igenis hatalmak, nagyhatalmak közeledtek felénk. Bizalmas utón, hivatalos utón is, különböző javaslatokkal közeledtek a magyar kormányhoz. Voltak olyan javaslatok, amelyek habozás nélkül elfogadhatók voltak. Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy ezekről most egy szót is szóljak, de,