Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-273
58 A nemzetgyűlés 273. ïdése 1921. évi december hó 20 ián, kedden. mondja, hogy: »anagyhatalmak elégtétellel veszik tudomásul a ., magyar kormány nyilatkozatát, melyet nemzetközi kötelezettségnek tekintenek«, így tehát egy nemzetközi nyilatkozatról van szó itt, nem pedig szerződésről Ez a jegyzék is 13-án adatott át nekünk, nem pedig 10-én, ahogyan Benes ur mondja. Az expozé ezen legalább is helytelen idézet után néhány udvarias szót intéz a nagyhatalmakhoz, melyekre azután egy mondat következik. Erre a mondatra ki kell térnem, minthogy ez az ultimátum-üggyel és Tahy követ ur meggyanusitásával függ össze. Az expozé szószerint azt mondja (olvassa) : »Hozzáfűzöm ezekhez, hogy sem mi, sem a kis entente nem intéztünk a magyar kormányhoz ultimátumot közvetlenül. « (Mozgás. Halljuk. 1 Halljak!) Sehol sem állítottam sem én, sem a kormány, sem a külügyi publikáció, hogy forma szerint ultimátumot adtak volna át nekünk. Magának Benesnek tagadásánál is a »közvetlenül« szón van a hangsúly. De Tahy követ ur 23-iki sürgönye, melyben a Benes-féle öt pont közölve van, világot vet erre a kérdésre. Kívánja a t. Nemzetgyűlés, hogy felolvassam ? (Felkiáltások : Nem kett felolvasni !) Friedrich István: Elolvastuk már! Gr. Bánffy Miklós küiügyminister : Nem akarom a Ház figyelmét hosszasabban igénybevenni. Ez az öt pont ugy volt beállítva Benes ur részéről, mintha ezt a nagyhatalmak is követelnék. A másodikban, a 30-án reggel feladott sürgönyben, amely Tahy követnek és Benes urnák 29-én este nyolc órakor lefolytatott tárgyalásának eredményét tartalmazza s amely sürgöny a kiadmányban szintén benne van, Benes tudtára adta Tahy követ urnák, hogy a mozgósítás elsején és másodikán be lesz fejezve, az ultimátumot elsején, kedden fogja a magyar kormányhoz juttatni, ezt követi a cseh-szlovák és jugoszláv csapatoknak határátlépése, amennyiben ugyancsak legkésőbben kedden, tehát elsején a magyar kormány ki nem fejezi, hogy az öt pontban foglaltakat mindenben elfogadja. Ebben a közlésben még egyéb részek is vannak, oly irányban, hogy a feltételek el nem fogadása esetén katonai bevonulás és szankcióképen egyes magyar területrészek okkupálása következik. Kívánja a t. Nemzetgyűlés, hogy felolvassam? (Felkiáltások: Nem!) Kiegészíti azonban ezt a sürgönyt és bizonyítékát adja annak, hogy itt nem Tahy urnák félreértésével állunk szemben, az a bizalmas közlés, amelyet Feistmantel ur, itteni cseh-szlovák ügyvivő, előttem tett és amelyet csak azért nem publikáltam a könyvben, mivel lehetőleg kerülni akartam a szóbeli közlések publikálását és mert ezt ugy adta elő, hogy Benes ur jóakaratból intézi hozzám. Feistmantel ur egy cseh nyelvű sürgönyből olvasta fel és egyben németül tollbamondta nekem a Benes sürgönyét. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Ez cseh sürgöny volt, abból olvasta fel németül és mondta nekem tollba, amit én azonnal felírtam. Ebben a sürgönyben a Habsburgoknak trónfosztása és a trianoni béke keresztülvitele iránti követelések után azt mondja (olvassa) ; »Amennyiben ezek integrálisán, azonnal keresztül nem vitetnek és nem garantáltatnak egészen biztosra, a katonai szankciókat elkerülhetetleneknek tartom. Szükséges továbbá, hogy Magyarországgal szemben katonai szankciók lehetségesek legyenek a jövőben, ugy mint az Németországgal szemben fennáll. Az egyszerű biztosító nyilatkozat lojalitásról és békés szándékról ma már nem elegendő azok után, amik történtek ; sem a cseh-szlovák, sem a szerbhorváth-szlovén kormány, sem a közvélemény nem elégszik meg vele.« Ez bizonyítja az itteni cseh-szlovák megbízott szájából azt, hogy igenis, szankciók és katonai megszállások voltak tervbe véve, legalább is Prágában és ez megerősíti Tahy jelentését. T. Nemzetgyűlés ! A hadi fenyegetésnek sokféle formája van ; az egyik formája az, hogy valamely ország mozgósít és minden előző értesítés nélkül támad a szomszédjára. így történt a japánorosz háború esetében. Előfordul az is, hogy hadüzenetet adnak át és ugyanabban az órában, amelyben átadták, már meg is indul a támadás. Ez történt a román támadáskor 1916-ban. A hadi fenyegetés épen olyan komoly lehet ultimátummal, mint ultimátum nélkül is. De ez esetben nem ezzel állunk szemben, hanem bejelentésével annak, hogy mikor fog néhány órás ultimátum átadatni. Ezért helyes Benes abbeli nyilatkozata, hogy »közvetlenül« nem adott át ultimátumot, de ezek mellett minden katonai jelentés megerósitette azt, hogy ugy északi, mint déli szomszédainknál a jelzett teljes katonai előkészület a bemondott időre tényleg be lesz fejezve. ~ Azt hiszem, hazafiatlan kötelességmulasztás lett volna, ha a magyar kormány megvárta volna a pár órás ultimátum valóságos átadását, annál inkább, mivel a tapasztalat bizonyítja, hogy az, aki ilyen rövid lejáratú ultimátumot intéz, ezt rendesen ugy teszi, hogy a másik fél már technikai tekintetben se legyen képes annak eleget tenni. Ezekkel a sürgönyökkel függ össze az a téves beállítás, amelyet Benes miniszterelnök ur megenged magának Tahy követtel szemben. Ezek után áttérve magára az állításra, valótlan az, hogy Tahy követ ur bármi hibát elkövetett, valótlan az, hogy ilyent elismert volna. A tényállás a következő : Tahy 29-én este 8 órakor, mint előbb mondottam, Benessel beszélt, aki neki ezeket a közléseket tette, amelyek a nem közvetlen ultimátumról szólnak és egyéb fenyegető cselekedetekről, amelyeket az október 30-án hajnalban nekem elküldött sürgönyben jelzett. En a közlést aznap, t. i. 30-án megkaptam és a nagyhatalmak képviselőihez fordultam, és minthogy a közölt követeléseknek engedni nem akartam,, csupán annyit sürgönyöztem Tahynak, hogy követeléseit közöltem a nagyhatalmak képviselőivel
