Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-284

À í nemzetgyűlés 284. ülése 1922. évi január hó 9-én, heifon. m expressis verbis, nyíltan, egyenesen, kizárólagosan, j félreismerhetetlenül benne van, hogy a magyer nemzetnek a szabadkirályválasztás mellett kell állást foglalnia mindaddig és csak akkor mondjon, le erről és egyesüljön Erdély Magyarországgal, ha magyar ember kezéhez kerülne Szent István koronája ; amig azonban az osztrák császár kezén van, addig szükségesnek tartja az erdélyi íejede. lemség fenmaradását. De az erdélyi fejedelemség bukását is feltétlenül Bécsből indították meg és hajtották végre ; Rákóczinak szabadságharca 1711-ben és később is Martinovics forradalma és a 48-iki események, egytől-egyig mind alkalmasak voltak arra, hogy a magyar öncélúságot, a magyar függetlenséget megfojtsák. A legjobb magyar emberek véreztek el. S itt ne méltóztassék azt mondani, hogy ezek idegenek voltak, mert »ics«-csel és »vics«-csel végződött bár a nevük s azért a magyarok közé veszszük őket. Hiszen a Zrínyiek, Hunyadiak és Petőfiek a legnagyobb magyar szabadsághősök voltak. Azért, mert idegen fajból származtak, tökéletes magyarokká váltak s a magyar néppel egyező politikát folytattak, mert a vérük, meg győződésük, szivüknek minden dobbanása a magyar néppel együtt érzett, szemben azzal a nagyhatalommal, amely a magyar népet nem tekintette másnak, mint adóalanynak, katonának. De hiszen egy állam nem is független állam és nem is lehet beszélni a függetlenségéről, ha nincs annak önálló hadserege, nincs önálló katonasága, nincs önálló külügye, önálló pénzügye, mert ezek azok a faktorok, amelyek az állam önállóságát megállapítj ák. S hogy mennyire máskép gondolkoztak és éreztek, annak feltétlen bizonyítéka az aranybulla ellenállási záradékának eltörlése. Az aranybulla ellenállási záradéka egész Európa politikai történetében páratlanul álló jelenség, mert csak pár évvel előzte ezt meg az angol Magna Charta létrejötte. 1687-ben követelte Lipót, hogy ezt a záradékot töröljék el. Ebbe a nemzet akkori -vezetői az ország nyomorára és kifosztottságára való tekintettel bele is mentek. Pedig ebben a záradékban benne van, hogy (olvassa) : »Ha pedig mi vagy valamely utódunk bármikor ezen rendelet ellen véteni akarnánk, álljon szabadságunkban ezen levél erejénél fogva minden hűtlenségi vétek nélkül mind a püspököknek, mind más uraknak és az ország nemeseinek összesen és egyenként és a jövőben nekünk és utódainknak is ellenállni «és ellenmondani mindörökre.« Amikor ez az ellenállási záradék nem volt meg és amikor csupán arra törekedett a magyar nemzet, épen az akkori gróf Apponyi Albert vezérsége alatt a nemzeti ellenállás idején, hogy a hadseregbe legalább a magyar vezényleti nyelvet, vagy a címert vagy a zászlót vigyék be, akkor jelent meg az a hadiparancs, amelyet chlopy-i parancs néven ismerünk és amely azt mondja, hogy (olvassa) : »összes fegyveres erőm esküjéhez híven, terv szerint fog haladni a kormány a kötelességteljesités utján és NEMZETGYŰLÉSI NA3PLÖ, 1920—1921, — XIV. KÖTET áthatva az összefogó egység azon szellemétől, amely minden nemzeti sajátságot tisztel és minden ellentétet Idegyenlit, amennyiben minden néptörzs különös hasznára, a nagy egész javára fog érvényesülni.« A magyar nemzet tehát a hadparancs szerint néptörzzsé degradálódott, híven ahhoz a felvonuláshoz, amely Bécsben volt, ahol Ausztria összes néptörzsei nemzeti viseletükben vonultak fel, a magyar nemzetet is meghívták erre a felvonulásra és ha hivatalosan nem is volt ott, de felvonultatták, nem mint önálló államot, nem mint a dualizmus egyenlő faktorát, hanem mint néptörzset, amely felett beláthatatlan magasságban állott a császári palladium. A magyar nemzet tudja ezt, a magyar történelem lapjai előtte fekszenek, a magyar nép ezt a hitet lelke mélyén megőrzi és amikor kell, kifejezést is fog tudni annak adni. Még pár szót szeretnék szólni a jogrendről, amelyről ma annyit beszélnek, amely állandóan itt kóvályog a nemzetgyűlés levegőjében. Azok, akik legjobban kívánják a jogrendet, tulajdonképen a jogrend nevével akarták a falábú katonától, a vak katonától, a hadiözvegytől és hadiárvától elvemii a mozit, a trafikengedélyt, az italmérési engedélyt, vagy más állami jogosítványt; amelyet a magyar nemzet hálából, mint csekély morzsát, juttatott a háború szerencsétlenéinek kezére. Ezek egyfelől a jogrendet a falábú katonákkal és mártírokkal szemben védelmezik, másfelől Magyarországról egész Európában a legrosszabb híreket terjesztik, hogy itt jogbizonytalanság van, amivel elérik, hogy a nemzetközi tőke nem jön ide gazdasági vállalkozásba belefogni, vagyis megrágalmazzák az országot, amely csak a háború szerencsétlen áldozataival szemben telj esi ti a kötelességét. Ezek az urak újból vissza akarják hozni ide az októbristákat, alak a forradalmat megcsinálták és ennek a forradalomnak lelkiismeretlen, meg nem gondolt eseményeivel beledobták ezt az országot a diktatúrába, a román megszállásba és mostani felosztottságába. Ha valaki követeli a jogrendet, ezt minden magyar ember követeli, de ennek magyar nemzeti jogrendnek kell lennie ; jogot kérünk mindenhez, aim felett a magyar állam rendelkezik, mert a magyar államnak kötelessége a magyar néppel szemben, mely a rokitnói mocsarakban és az Isonzónál életét és egészségét áldozta fel, tartozását leróni. Azok az urak a jogrendet hangoztatják és ugyanakkor egy olyan világot akarnának visszahozni, mely a jogrenddel az országot döntötte fel. Ha visszaemlékezünk az első és a második forradalom közötti időre és az u. n. diktatúrára, megállapíthatjuk, hogy ez megcsúfolása volt mindannak, amit jogrend alatt lehet érteni. En tehát feltétlenül kívánom és kérem a kormányt, hogy szilárdan, gerincesen és megalkuvás nélkül helyezkedjék a keresztény intranzigens álláspontra. Amit eddig csinált, az nagyon kevés, nagyon minimális volt, ezzel a magyar keresztény nép nincs megelégedve, a keresztény kurzusnak a szó legnemesebb érteimében ezután kell elkövetkeznie. 51