Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-283

. 384 À nemzetgyűlés 283. ülése 1922. évi január hó 5-én, csilfóriöhon. nemzeté, sohasem magyarázható meg saját belső történelmi tényezőiből, hanem a történelmek mindig a belső tényezők és a külső események harmóniájának egyesítéséből alakulnak ki. Épen azért, hogy itt lehetőleg ne kerüljünk diszharmóniába, ellentétbe a külső viszonyokkal, ezért kell a belső tényezőket beleformálni azokba, hogy a külső viszonyokkal lehetőleg egyensúlyba kerüljenek. (Zaj. Elnök csenget.) Még egypár szót kell szólnom a demokráciáról. Tudniillik, a demokrácia ellen a magyar közvéleményt nagyon felhúzták, eltorzították a demokrácia fogalmát azzal, hogy egy piszkos fazékba dobták, melyben demokrácia, szociáldemokrácia, szocializmus, oktobrizmus, kommunizmus, proletárdiktatúra, román megszállás, mind ott kotyognak és teljesen össze vannak keverve. (Zaj.) Azt mondják, hogy a demokrácia nem alkalmas a magyar természetre, mert a magyar arisztokratikus természetű, s utalnak arra, hogy a faluban is az, akinek egypár holddal több földje van, bizonyos nagyobb rátartisággal viseltetik a nálánál szegényebb, kisebb emberrel szemben, és hogy az egész tempója bizonyos uri tempó. Igenis, mi uri nép, keleti nép vagyunk, amelynél természetes ez az arisztokratikus hajlandóság. De ez nem ellentétes a demokráciával. (Ugy van ! a baloldalon.) Mert nagy tévedés azt hinni, hogy a demokrácia egy teljesen szürke egyformaságot jelent. Az a bizonyos emberi egyenlőség, amely még a franciákat is megtéveszetette a Rousseautanok hirdetésével, amikor azt Robespierre próbálta ki, most pedig a kommunisták próbálták doktriner módon végrehajtani, nem létezik. A demokrácia sehol sem ilyen egyenlősítő, sehol sem kivan szürke, egyforma embereket. A demokrácia egy arisztokratikus demokrácia, de fejlődő, egészséges demokrácia. Arisztokratikus demokrácia, csakhogy nem születési és előjogokon alapuló kiválás, hanem az ember saját munkájának értéke alapján történő kiválás. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) És nemcsak a falun tapasztalható ez a kiválódás, egymásnak ez a megkülönböztetése, melynél fogva annak a gazdaembernek, aki szorgalmával, józanságával, takarékosságával meg tud pár holddal többet szerezni, egész élete munkája és családja munkája abban az eredményben merül ki, hogy azután a gyerekekre, az unokákra egypár holddal nagj^obb földet tudjon ráhagyni. A falu népe között ez a kiválás igen egészséges kiválás, nagyon egészséges folyamat. Épen ezért ez az egészséges kiválás nemcsak hogy nem ellenzendő, hanem fentartandó, mert igenis, az egy nagy ösztönző erőt képvisel, amikor azok is, akik lejjebb vannak, feljebb küzdhetikmagukat. Ugyancsak ezt az arisztokratikus kiválást tapasztalhatjuk — és én sokszor és örömmel tapasztaltam — az ipari munkásoknál is. Az ipari, gyáripari munkások abszolúte nem követik a kommimista tanokat, hogy teljes egyenlőség van, hanem nagyon is élesen, éberen figyelik, # hogy a másiknak a kereseti viszonyai milyenek, ahogyan igy rétegesen egymás felett kiemelkednek, melyik tanul többet, melyiknek munkája kivan több intelligenciát és ők nem az állati izommunka, a nyers testi munka szerint értékelik az embert, hanem az intelligenciája szerint, vagyis maguk az ipari munkások, a proletárok is a polgári társadalom kategorizálását követik. Az egyéni kiválóság szerint való értékelés ; ez az igazi arisztokratikus demokrácia, ez a törekvés az, mely a társadalmakat felfelé tudja emelni. Oláh Dániel : A proletárdiktatúrában én is annyi fizetést kaptam, mint a legtanulatlanabb munkás ! Méhely Kálmán .* Hogy az ipari munkások a proletárdiktatúrából kijózanodtak, ezt főleg az egyenlő fizetés okozta. A munkások először elfogadták a havi 3000 koronát, nagyon jó állapot volt nekik, de pár hét után az a kovács, az az esztergályos, a legmagasabb fokon álló gyári munkás, az a nyomdász rájött arra, hogy igazságtalan az, hogy a napszámossal, a munkások tanulatlan kategóriájával egyenlően fizetik. Oláh Dániel : A napszámos többet kapott, mint mi. (Zaj és közbeszólások a jobboldalon.) Méhely Kálmán : Nálunk a közvéleményt megriasztották, a demokrácia ellen hangolták, azt mondták, hogy az demagógia. A demokrácia nem demagógia, épugy, amint a szabadelvüség nem szabadosság. Ez tehát csak játék a szavakkal. A demokratikus államok ép olyan haladó szellemű, ép olyan rendezett viszonyok között élő államok, mint a monarchikus országok. Sőt az én felfogásom szerint sokkal nyugodtabb és biztosabb alapokon álló országok azok, amelyeknek demokratikus az állami szerkezete. Miért? Mert a társadalom minden tagja tudatos tagja annak az államnak, ott megszűnik az államnak az a monarchikus felfogása, az a hegeli divinitikus felfogása, hogy az állam egy kívülünk és felettünk álló valamilyen hatalom, amellyel mi, mint a muzsik az Atyuskával, csak ugy képletesen találkozunk. Ez a felfogás okozta nálunk a mai adómorált, idegenek voltunk az állam fogalmával szemben, nem éreztük, hogy mi nemcsak tagjai vagyunk az államnak, hanem az állam mi vagyunk magunk és minden ember, aki az államot megkárosítja, önmagát károsítja meg. A monarchikus államok társadalma és a demokratikus államok társadalma között az az alapvető különbség, hogy a demokratikus államok társadalmában minden egyes ember önmagában érzi az államot és azt, hogy ő tagja annak, hogy az állam nem egy mechanikus szerkezet, amilyen volt a 67es Magyaroiszág, amely egy kalitkaszerü berendezés volt, azonban organikusan nem kapcsolta bele az egyes társadalmi szerkezeteket az állami élet gépezetébe, épugy, amint a munkásbiztositó intézmények mechanisztikus, államilag elrendelt intézmények, amelyek az önmagára való utaltság érzetét, a saját felelősséggel való munkálkodás érzését nem fejlesztik ki az érdekelt