Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-283

A nemzetgyűlés 283, ülése 1922. turális orientációt én egyedül lehetőnek és egyedül gyümölcsözőnek csak ezt tartom. De nem szabad magunkat újból szőröstől-bőröstől eladni, hanem mindig fenn kell tartani a saját faji nemzetiségnek művelését és biztosítását és politikai cselekvésjogunk függetlenségét. (Helyeslés.) De bármilyen nagyok is e tekintetben a németség értékei, egyben, — ezt ők maguk is elismerik és fájlalják — politikai érzékben a németek az utolsók az összes nagy nemzetek között. Ez a hiánya a politikai érzéknek okozta Kémetországban a harmincéves háborút, és tette a protestantizmus megszületését és megalkotását ott a legvéresebbé, a lepusztitóbbá. Ez a dogmatizmus, a politikai érzéknek ez a hiánya, a politikai konstellációknak helyes fel nem ismerése okozza a németeknek azt a tragédiáját, hogy, mondhatni, ők is évszázadról-évszázadra felemelkednek és lehanyatlanak. Nagy Frigyes dicső uralkodását követte Jena és Eylau és a felemelkedést követte egy elvakulás, a militarisztikus téboly, amelyből következett a mostam katasztrófa, amely katasztrófát megint nem tekinteni olyan nagy nemzeti katasztrófának. Ez csak a benne élő generáció katasztrófája, de nem a nemzeté, mert ebből ki fog emelkedni demokratikus alapon mint népállam, mint nemzetállam az uj német állam, amely a természetes gravitáció törvényeinél fogva magához fogja vonni a környezetében lévő összes németeket, Ausztriát, a Baltikumot és a lengyel németséget és ebből ki fog majd alakulni Nagy Károlynak nagy germán birodalma, a modern, demokratikus, nagy nemzetállam szellemében. Amikor tehát mi elismerjük a németségnek nagy előnyeit, vigyáznunk kell, hogy a politikai tapintatlanságot és a politikai érzékhiányt ne sajátitsuk el. Ha mi, magyarok, hátrább voltunk is a gazdasági és kulturális munkának helyes müvelésében, de viszont politikai érzékben fölöttük állottunk. A magyarság józan politikai érzéke tartotta fenn az államot, és ennek a politikai érzéknek a hiánya mutatkozott a két nagy katasztrófában. Mert mi volt a mi katasztrófánk? A háború elvesztése, a 67-es rendszer, amely nem készitett elő minket arra, hogy nemzeti állam gyanánt helyünket megállhassuk, jött a vörös forradalom, jött a fehér ellenforradalom. Sem a vörös forradalmat, vagyis ezt a forradalmi kilendülést, sem a fehér ellenforradalmat nem a magyar társadalom csinálta. Ha sokat emlegetjük a zsidóság bűnét, hogy bizonyos zsidók, Kun Béla és társai, akik Oroszországból hazajöttek, csinálták a vörös forradalmat, ép ugy mondhatjuk, hogy a fehér ellenforradalmat a magyarországi németség csinálta, a svábok, az ő fajilag doktriner, dogmatikus felfogásukkal. (Mozgás.) A fajiság jellege épen az, hogy Öntudatlanul diktálja az emberek cselekvését, viszi az emberek működését. Képzeljék évi január hó 5-én, csütörtökön, 379 el az urak, hogy egymillió francia csecsemőt egyéves koruk előtt átvisznek Angliába, ott csak angol szót hallanak, angolul nevelkednek. Vájjon angollá válik-e ez az egymillió francia gyermek? Nem. Ezek az ő antropológiai sajátlagos alkatuk következtében, a régi öröklött befolyások következtében, misztikus pszihológiai erők érvényesülése következtében bár angol nyelven, de francia irányú karaktert fognak kifejleszteni. így vagyunk mi is. Vannak hazugságok, amelyeknek a magyarok felültek. Ilyen hazugság az a mondás, hogy »nyelvében él a nemzet«. Azt hittük, hogy ez egy erősítő hatalom, azt hittük, hogy ez egy természetes dolog. Most megtanulhattuk, hogy a legkevésbé sem az. Mert ez a Kun Béla és társai gyönyörű magyarsággal tudtak beszélni, kitűnő magyar nyelvük volt, magyar nevük is volt. Nem a nyelv és nem a névmagyarosítás jelenti a nemzetnek értékes, hazafias tagját, hanem az érzés, a jellem, az akarat, a cselekedet, a tett. Ezek teszik azt, hogy például egy Mechwart András német nyelven jobban szolgálja a magyar érdeket, mint egy olyan valaki, aki bár magyar nyelven, de a nemzet ellen fordul. Ezt ki akartam domborítani, nehogy a magyarságot vádoljuk avval, hogy akár a vörös forradalmat, akár a fehér ellenforradalmat csinálta. A vörös forradalmat a zsidóság bizonyos rétegei zúdították ránk, az nem magyar gyökerekből fejlődött ki. De nem a magyar társadalomból fejlődött ki a fehér reakció sem, mert ha vezérein végignézünk, valamennyien német fajuak, német származású emberek, amit nem lehet levetkőzni sem névvel, sem magyarul beszéléssel, sem avval, hogy legjobb meggyőződésük szerint magyar érdekeket kívántak szolgálni. Én teljesen átérzem az ő jóhiszeműségüket ; ők megcsinálták a fehér reakciót, belevitték az országot, de ebben benne volt a német dogmatizmusnak, dotrinérségnek, faji természetnek hatása is, az a türelmetlenség, az elnyomásra, a brutalitásra való törekvés, amely erőszakkal, vaspálcával elnyom mindent, mint a tanítómester, aki bele akar a gyermekbe diktálni valamit, mint a vaspálcás német tanítómester, aki a legrosszabb pedagógus. A németek legkevésbé értenek a nemzetiségi kérdés kezeléséhez. Nem tudtak bánni avval a kis százezernyi dánnal, az elszászi franciákkal és nem tudták megoldani a lengyel kérdést. Ok a legérzéketlenebbek más nemzetiségek lelki követelményeinek a megértése tekintetében. Az ilyen vádtól tehát nagyon kell óvakodnunk és én kötelességemnek éreztem tisztára mosni a magyar fajiság reputációját ugy a vörös forradalmi kilendülés, mint a fehér ellenforradalmi túlzások vádjával szemben. Ezeket nem mi csináltuk. Mi, a magyarság, türelemmel, szinte tunyasággal, passzivitással vesszük azt, ami reánk szakad. Nem birunk 48*