Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-283

378 * A nemzetgyűlés 283. ülése 1922, olyan helyére hozta a végzetök, a magyarokat sorsuk és végzetük olyan helyre telepitette le, amely az európai evolúcióknak és áramlatoknak találkozóhelye és ütközőpontja, ahol nemcsak a belső korhadás, a természetes belső fejlődési folyamat következtében előálló gyengülés, hanem a külső erőknek hatása is előidézte ezeket a nagy katasztrófákat, amelyekből bizonyos idők multán megint hatalmas fellendülést láthattunk. Még egy ilyen történeti megfigyelésre vagyok bátor a t. Nemzetgyűlést figyelmeztetni. Haladás, nagy fellendülés mindig csak akkor volt, mikor a magyarság teljes lélekkel belehelyezkedett az európai fejlődés általános eszmekörébe. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Utalnom kell a legnagyobb magyar forradalmárra, a legradikálisabb magyarra, Szent István királyra. Szent István király átalakította az eddigi magvarságnak egész alkotmányrendszerét, azt a bizonyos föderativ törzsfőnöki rendszert a 144 törzzsel és renddel, mert látta a hatalmas német birodalmat, a hatalmas német birodalomnak feudális államrendszerét, abba kellett beigazodni és felesége, a bajor Gizella is rávezette arra, hogy feltétlenül bele kell igazodni, oda kell tapadni Európa akkori fejlődési rendszeréhez és akkor ő igazi tyrannizmussal, mondhatni, vad erőszakkal eltiporta a magyarságnak régi, ősi törekvéseit és fellobbanásait. Olyan átalakítás történt itt a bajorok, az olaszok, a behozott németek segítségével, hogy —- megint Grünwald Béla munkájára utalok — ha ide 100 évvel később jött volna be a régi magyarok közül valaki, nem ismerte volna fel a magyar nemzetet, hogy mi volt azelőtt és mi most. Ez volt a legnagyobb átalakulás, olyan átalakulás, minőn még kétszer ment át Magyarország: Nagy Lajosnak az Anjou ragyogásnak idejében és Mátyás király idejében. Mondhatni, az egész kultúrának, az olasz műveltségnek, a renaissance-nak behozatalaekkortörtént, az idegen kultúrát ráerőszakolták nemzetünkre és ezáltal, ennek segítségével tudták fellendíteni és megint ragyogásba emelni az országot. Láng János: Az keresztény kultúra volt! Méhely Kálmán : Mindig a poshadásba jutott korok voltak azok, amelyek a hanyatlást előidézték és mindig azok voltak a fellendülés korszakai, amikor hozzáidomultunk Európa eszmeáramlataihoz és azokba belekapcsolódtunk. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ez az én felfogásom a monarchia és a 6'7-es rendszer hiányáról, hibáiról és bűneiről. Felfogásom szerint tehát nincs visszatérés az 1914-es helyzethez, nincs visszatérés a monarchiára, de nincs visszatérés Magyarország saját belső államszerkezetében sem az 1914-iki helyzetre, mert nem térhetünk vissza arra, ami ki volt épitve 400 év óta, különösen 1867 óta egy dualisztikus integer Magyarországra, nemzetiségekkel és Auszriával való kapcsolattal, tartományképen, egy álalkotmányossággal,egyhazugparlamentarizévi január hó 5-én, csütörtökön, mussal (Ugy van! Ugy van ! a jobb- és a szélső* baloldalon.) közgazdasági kizsarolással, melyet most elfelejtenek azért, mert pillanatnyilag roszszabb helyzetben vagyunk, mint voltunk és ezt a rosszabb helyzetet könyelmüen annak tulajdonítják, hogy mi most függetlenek és szabadok vagyunk és azt mondják, hogy azelőtt jobb volt, olcsóbb volt, fehér kalács volt és 2 krajcáros újság volt. Miért? Azt mondják, mert 6 7-es rendszer volt és az a monarchikus rendszer volt. De összetévesztik azt a rendszert az 50 éves béke aisááldval. (Ugy van! a ssélsöbalóldalon.) 1867-től, sőt 1848-től kezdve egészen 1914-ig élveztük a háborúk megszűnésének és egy hosszú békekorszaknak előnyeit. A hosszú béke előnye volt az, amit visszasírunk, de nem az akkori rendszer. (Ugy van ! Ugy van ! a jobbés a ssélsöbalóldalon.) Hisz itt még talán látjuk a golyók nyomait annak a kétségbeesett alkotmányos küzdelemnek eredménye gyanánt, amely az utolsó évtizedekben a magyar közéletet már teljesen lehetetlen állapotba sodorta. És mi volt az oka annak, hogy ezek a küzdelmei itt igy eltorzultak? Az, hogy a magyarság, a magyar lélek érezte, hogy egy ketrecbe van szorítva, amely letiporja és lehetetlenné teszi lélegzését és tüdőnket megfojtja ez a vaspáncél, a 67-es rendszer páncélja, amelytől meg kell szabadulni. Ezt azonban az akkori viszonyok nem tették lehetővé és ezt — az én felfogásom is ez — akkor nem is lehetett forszírozni, mert akkor a monarchia ereje még olyan hatalmas volt, hogy azzal szemben csak önfelőriés lehetett volna a mi küzdelmünk eredménye. • Az irek módjára kellett volna küzdeni, ahogy az irek 8 millió emberről 4 millióra leapadva, emberről emberre küzdöttek, míg most végre kiküzdötték autonómiájukat ilyen küzdelemmel. Nekünk magyaroknak ilyen küzdelembe belemennünk nem szabad. A magyaroknak mindig kompromisszumos politikát kell követniök. Mi nem vagyunk annyian, és nem vagyunk olyan elzárt szigeten, ahol ilyen elszántan küzdhetnénk. Nekünk ezen a helyen mindig megalkuvással és nagy politikai józansággal kell a helyzetbe beilleszkednünk. Itt kénytelen vagyok válaszolni két igen t. képviselőtársunk felszólalására. Friedrich István és Weisz Konrád igen t. képviselő urak nagyon hangoztatták és kidomborították azt, hogy mivel tartozunk mi a német kultúra felsőbbségének ós a nem magyarajku magyarországi lakosok, a nemzetiségiek gazdasági, kulturális munkájának. Azt természetesen elismerjük, hogy a magyar faj pusztázó faj volt, vadász és földmivelő, úgyhogy a városi műveltséget, a városokat, az ipart, kereskedelmet hozzánk mind külföldről, főleg pedig Németországból hoztuk be, úgyhogy a gazdasági és kulturális kifejlődés tekintetében majdnem mindent nekik köszönhetünk, különösen a németségnek, amely hozzánk legközelebb van, úgyhogy mint közgazdasági és kill-