Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-283

370 A nemzetgyűlés 283. ülése 1922, (Az elnöki széket Botflik József foglalja el. A társadalomnak ez az eltolódása, a nagy vagyon és a nincstelenség közti szakadásnak még mélyebbre való széttolódása, nagy nemzeti veszedelem kútforrása, amely szintén nem most, hanem majd a következő években érezteti hatását egyfelől a nincstelen törne gekr él, másfelől a kiváltságos helyzetben lévő rétegeknél, továbbá nemcsak a városi lakosságnál, hanem a faluban is, ahol a birtokos gazdának, az 50 holdon felülinek helyzete aránylag óriási mértékben megjavult, amennyiben meg tudta tartani a standardot keresetével a mezőgazdasági terményárak és az életszükségleti kiadások közt, de a faluban a nincstelen ember. a keresetéből, munkájából élő embereknek a helyzete teljesen katasztrofális. Az ő helyzetük a leg-, primitivebb megélhetésen alul van és az a bizonyos Lassale-féle vasbértörvény abszolút mértékben érvényesült náluk. És én azt mondom, hogy hiába égették el a marxizmusra vonatkozó koï yveket és hiába tépték ki a kxkonokból a marxizmusra vonatkozó lapokat, a legutóbbi észter dők jobban bebizonyították, mint bármily más idő, hogy a dolgoknak ez a teljes átengedése, a viszonyok fejlődése a nagytőke irányában magával hozta a nagy vagy ónok nagy felszökkenését, viszont a nincstelen szegény embereknek, a munkásosztálynak lesülyedéoét. Ez a vasbértörvény azt mondja, hogy a munkabér ugy állapodik meg, hogy csak a legszükségesebb életszükségleteket nyújtja a munkásnak. Ezen alul jutottunk már, t. Nemzetgyűlés. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És ezt minden jelenségben látjuk. Azt mondhatnám, hogy egy korai marxismusban vagyunk. Aki gazdaságtörténelmi tanulmányokkal foglalkozik, az rájöhetett, hogy hasonló állapotban vagyui k, mint a száz év előtti Anglia volt \ egy korai nyers, brutális kapitalizmus korszakában vagyunk, amely végiggázol a társadalmon és vidékén, amely elpusztítja az erdőket és nem ültet utánuk, amely nem törődik az állami és közös érdekekkel, amely kikaparja az ércet és a szenet, de mindenütt csak rablógazdálkodással, csak azt nézi, ami a legolcsóbb, ami kis befektetést igényel és nem törődik a vidékkel, a köz érdekével. Most alkalmam volt többször járni a vidéken, olyan helyeken, ahol nagy bányavállalatok, iparvállalatok vaunak. Azt gondolná az ember, hogy ezek hasznára válnak annak a vidéknek. Ám sehol olyan nyomor alt lakosságot, annyira leszegényedett, utolsó ron gyaitól megfosztott embereket nem láttam, mint az ilyen, vidéken. Ahol nincsen iparvállalat, ahol még megmaradhatott a csendes falusi élet a régi viszonyok közt, ott sokkal boldogabb és elégedettebb lakosság van. De azt a szegénységet, azt a brutalitást az ilyen helyen nem tapasztaljuk. CsontOS Imre: A falu is szegény'. Méhely Kálmán : T. képviselőtársam is azt fogja találni a falujában, ahol nincsen olyan nagy vállalat, hogy ott nincsen annyi rokkant, beteg évi január hó 5-én, csütörtökön. ember, mint a nagyipar által meghőditott vidéken, mert a nagyipar olyan, mint a moloch, amely magába szivja a friss munkaerőt, mert a friss erők kellenek neki, és amikor szerencsétlenség vagy betegség éri az illetőt, akkor kidobja. Amikor az ember az ilyen vidéken jár, akkor százszámra eléje, tódulnak az elszerencsétlenedett emberek, akik keresztülmentek ezeken a gépezeteken, erőik elvesztése után ismét ki vannak dobva. így kell megítélni a helyzetet. Es ugyanez a helyzet a budapesti munkásosztálynál is. A falusi lakosságot beszivja a nagyváros, megfosztja otthoni exisztenciájától, pargó konjunktúrában meg kidobja. A nagy iparvállalat a maga nagy tőkeerejével magához szivja a birtokokat, a község erdejét, a legelőket. A bánya vizét, a szennyes homokos bányavizet ráereszti a rétre, azt elposványositja. Nagy tócsák, tavak keletkeznek. Hol van a közigazgatás, hol van az állam, amely it közbelépjen és letörje ezeket a túlzásokat. Az utóbbi években semmi sem történt ebben az irányban. A közigazgatás közelebb áll a nagy kapitalizmus érzelmeihez, politikai felfogásához, ugy hogy ezek a törekvések, ezek a nagy munkásvédelmi törekvések, amelyek tulajdonképen a nemzet egyetemes érdekének kell hogy alapul szolgáljanak, kellő méltánylásra egyáltalában nem találnak. A fixfizetésüekről, a tisztviselőkérdésről nem akarok részletesebben szólni. De itt van az egész szociálpolitika. Valahány minister volt, mindegyik, de csak a távozása pillanatában, amikor úgyszólván becsukta az ajtót, azt mondta : »hogyha maradhattam volna, a munkáskérdést megoldtam volna.« Mindegyik lelkesedett a szociális kérdésért, de azt, mindegyik csak távozása pillanatában akarta megoldani. Ám a munkáskérdést nem lehet egypár törvénnyel, egypár előrerángatott intézkedéssel, egy-két incidentális konstrukcióval megoldani. Ez egy organikus kérdés. Sehol annyira nem lehet tanulmányozni azt, hogy a szociális kérdés és a szociális intézmények nem mechanikusan, nem egyszerűen kormányrendeletekkel létesíthető intézmények, hanem csakis organikus kifejlődéssel, a szervezetekben gyökerező kifejlődéssel megoldható problémák, mint épen e téren. Eá lehet akasztani valakire egy ruhát, de nem lehet bőrt akasztani a testére ; annak a vérrel együtt kell élnie és együtt kell fejlődnie a csonttal és az egész szervezettel. Ilyen értelemben kell megalkotni a szociálpolitikai intézkedéseket is. Ezért nem lehet ezen a területen valamit felülről elrendelni, hanem ezt a kérdést ugy kell megnevelni, hogy magából a társadalomból fejlődjék ki és onnan alakuljanak ki'a gyümölcsöző és hasznos szociálpolitikai intézmények. Ezeknek onnan, magából a társadalomból kell kialakulniuk. Balla Aladár : Jó volna, ha a kormány itt volna. A ministerek ebből tanulhatnának. Méhely Kálmán : A kulturális nevelés tekintetében óriási hatásuk \an a szakszer-vezetéknek.