Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-281

320 A nemzetgyűlés 281. ülése 1922. évi 'január hó 3-án, kedden. rosszabbaknak lennünk. Most pedig különösen ezek a menekült tisztviselők a legrosszabbak és szinte féktelenül büntetnek. Nem hihetem, hogy ezt egyetlen egy törvényhozó tagtársam vagy a kormánynak bármelyik tagja igy akarná. Véleményem szerint ezt a következő módon lehet megszüntetni. Nekem pl. kontingens címén be kell adnom 900 métermázsa gabonát 600 koronáért. Ha a gabona nem lett volna drágább 600—700 koronánál, talán a többi cikkek ára sem emelkedett volna ' annyira, de kérdezem : Amikor a gabona ára felmegy 2800 koronára, a szén ára pedig 2500 koronára, hogyan kereshet az, akinek nincs modern gőzgépje, egy vagonnál annyit, hogy a szenet 600 koronás gabonával tudja kifizetni ? De vegyünk 2000 koronás gabonaárat alapul. Azért beszélek erről, én, aki szakavatott vagyok ezekben a kérdésekben, mert a vidéken nagyon felhányják ezt a nemzetgyűlésnek. Mondom, ha 2000 koronás árat veszek alapul, ha a közönségtől 10%-ot szedek be és ha szabadforgalom van, az a malom 200 koronát kap a produktumáért, inig 15% mellett í)0 koronát kap. A kormány nem törődik azzal. hogy az a malom hogyan szerzi be a szenet, olajat, szíjat és egyebeket s hogy a munkáskérdést hogyan oldja meg. Ez sérelmes arra az iparra, amely Magyarországon az első helyet küzdötte ki magának ( ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és különösen az sérelmes, mert ezt az ipart még a képesítésből is törölték. Azt hiszem, nem lehet célja a nemzetgyűlésnek, hogy egy iparral, egy speciális, kiváló iparral szemben és egy társadalmi osztállyal szemben ennyi sérelmet kövessen el. Minden jóérzésű embert kérdezek : szabad-e ezt megtenni ? Természetesen, gondoskodni kell a szegény városi népről is. Ez köfcelességszerüleg nehezedik a Nemzetgyűlésre és a kormányra. De a segítésnek nem ezt a módját kell alkalmazni. En. hogy be tudjam adni a,kontingenst, aratás után megvettem körülbelül 430 métermázsa gabonát, de 1200 koronán felül nem vásároltam. Ha a kormány megveszi a gabonát, azzal szabadon rendelkezik és szakemberekkel őröltetheti fel, ugy, hogy annyi lisztet vehet ki belőle, amennyi kilót nyom a gabonának egy hektóliterje. Ha tehát az a gabona 75 kiló fajsúlyú, nem lehet 85 kiló lisztet kivenni belőle. A vegyvizsgálat, a szaktudomány bebizonyította, hogy egy métermázsa búzából csak annyi embernek való lisztet lehet kivenni, ahány kiló annak a gabonának a fajsúlya, nem pedig 10—15 kilóval többet, mert az már csak állatnak való. Ebből származik az a nagy pazarlás és ha igy gazdálkodunk, sohasem fogunk termelni. Nagyon kérem tehát a közélelmezési minister urat, hogy ezt a kérdést ugy oldja meg, ahogyan az a nemzet szempontjából kívánatos. Kerekes Mihály: Mindenféle jelentések alapján ne üldözzék a molnárokat ! Tankovics János : A pénzügyminister ur a múltkor olyan programmot adott, amelyre, ~— ha gondolkodunk felette— csak azt mondhatjuk, hogy ez természetes. Az ilyen európai leégés után az igazán meggondolt ember mást nem is mondhat. De az igen t. pénzügyminister ur figyelmébe kívánom ajánlani a következőket : Elsősorban is az adónak kivetése igazságtalan. Ha utána nézünk a dolgoknak, azt tapasztaljuk, hogy az adózás nem a progresszivitás alapján történik, hanem ellenkezőleg. A kisebb embereket aránylag sokkal erősebben adóztatják meg, mint a gazdagabbakat. Bodor György : Ezt a pénzügyigazgatóság csinálta ! TankoviCS iános : Az ilyen adózást a jövőben nem látnám jónak a nemzet szempontjából, Ez megbőszülj a magát, mert az a kisember egyáltalán nem képes az adóját befizetni és tönkre kell mennie. Mi lesz akkor, ha az adóalanyokat is el pusztítjuk ? En tudom, hogy a nemzetnek szüksége van pénzre, de nem cselekszünk helyesen, ha magukat az adóalanyokat is kiirtjuk. Különösen egyre kívánom felhívni a pénzügyminister ur figyelmét. En nem szoktam nagyképűsködni, nem szoktam magamnak bizonyos dolgokat vindikálni, mert az egyik dolgot talán én értem jobban, a másikat pedig más. Ezért is helyes, hogy népparlament alakuljon a társadalom mindegyik osztályának képviselőiből, mert igy az egyik ezt a kérdést világítja meg, a másik amazt. Mindaddig, mig mi különböző adók behozatalával akarjuk emelni a tisztviselők fizetését és igy akarunk rajtuk segíteni, ezt a célt nem tudjuk elérni. Ha én pénzügyminister volnék, olyanformán keresném a megoldást, hogy : álljon a feje tetejére Zürich, ne igazodjunk a zürichi valuta után, és ne ahhoz igazodjék a ruhának és mindennek az ára. En a valuta árfolyama szerint a háború előtti adókulcsokat és illetékösszegeket venném mértékadóul és eszerint szedném be a bevételeket, de eszerint fizetném a tisztviselőket is. Akkor azután bukfenczesíhet Zürich oda, ahová neki tetszik, 40 fillérre, vagy 20 fillérre, vagy akár hova. De itt milliárdokról beszélünk és a tisztviselő kapja a tízszeres fizetését, — t. i. az a tisztviselő, aki dolgozik, mert az megérdemli — és neki mindent százszoros áron kelljen beszerezni. Ezt értem minden fixfizetésü egyénre, a katonatisztekre, a csendőrségre stb. Hiszen olvassuk az újságban, hogy itt 30 milliót, itt száz milliót, itt két milliót és öt milliót sikkasztottak. Es nem is lehet ez máskép, mert a gyomor a legnagyobb zsarnok. Azt a tisztességes, becsületes tisztviselőt akárhány esetben kényszeritik az ilyen lehetetlen útra, mert a gyerekei sirnak otthon, hogy nincs mit enni. Már azt is olvastuk a lapokban, hogy volt tisztviselő, aki megölte gyermekét és a feleségét is megakarta ölni. En tehát — mondom — a bevételeket a zürichi valuta árfolyama szerint venném a háború előtti összegnek és adókulcsnak megállapításánál. Venném ezt mindenütt, magamnál is, itt nem lehet elbújni, nem lehet kivételt csinálni és igy dotálnám a tisztviselőket, valamint a munkásságot is. En nem tartom magamat — nem tudom — valamilyen nagy pénzügyi kapacitásnak, takarékpénztári vezérigazgatóságom dacára, bár elég eredményesen dolgoztam mmt is, de talán ekörül lehetne vala-