Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-276

142 A nemzetgyűlés 276. ülése 1921, évi december hő 23-án, pénteken. államforma tekintetében határozzon, előre kijelentve, hogy ennek a határozatnak, mint alkotmányosan érző és a népét, a magyar népet szerető király, alá fogja vetni magát. Csontos Imre: Szilágyi ezt nem hiszi! Balla Aladár: Ilyen ténye, hogy most fegyveres csapatokkal igyekezett Budavárába bejönni, be nem tartva azt az igéretét, hogy a nemzet elhatározásától teszi függővé a trónnal járó jogainak gyakorlását. Emellett, mélyen t. Nemzetgyűlés, a tárgyi okok állanak. Tárgyi okok, hogy amikor egy szerződés megszűnik, akkor megszűnik az abban rejlő jog is. Ott a Piavénái eltemették a pragmatica sanctiót. A pragmatica sanctiónak a trónöröklési jogra vonatkozó része azért szűnt meg, mért az annak feltételét képező lehetőségek is megszűntek. Ez egy kétoldalú szerződés, eltérő minden más állami szerződésektől és törvényektől. A magyar nemzet benne azon feltétel mellett adta fel legértékesebb alkotmányjogát : - a szabad királyválasztói jogot, és fogadta el a Habsburg-házból származó, még pedig Károly, József és Lipót után származó ugy női, mint férfi sarjra vonatkozó trónöröklési jogot, hogy ezzel szemben a hatalmas Habsburg-ház, amely akkor az örökös tartományok erejével képes volt területi integritásunkat megvédeni, segitségünkre lesz. Tehát mi abban, hogy azt az uralkodót, aki egyszersmind osztrák császár, elfogadtuk magyar királynak, e személy egy és ugyanazonosságában és az osztrák-magyar monarchia öszszes területeinek általa való együttbirtoklásában garanciát láttunk, hogy e nálunknál erősebb hatalom képes bennünket megvédeni, ha veszélyben van a mi területi integritásunk. Épen azért a pragmatica sanctio kimondta a kölcsönös és közös védelmet, tehát azt, hogy minden fegyveres erőt is a mi javunkra kell beállítani, ha annak szüksége bekövetkezik. T. Nemzetgyűlés ! Ha a háborús összeomlás után végignézzük, mi van most Ausztriával, mi van az örökös tartományokkal, vájjon együttesen kormányozzák-e a régi kettős birodalmat, kérdezem, milyen jogcímen merik még állítani, hogy a trónöröklésre vonatkozó jog fennáll? Akik ezt állítják, azok — és talán nem veszik rossznéven, ha utalok erre — azt mondják, hogy ami 1918 október 31-ike óta történt, az mind forradalmi. Forradalmi ez a nemzetgyűlés, mert ezt sem a mi volt királyunk hivta össze, forradalmi az, hogy Buda várában egy ideiglenes államfő székel, és forradalmi itt minden képviselőnek a ténykedése, mert hisz akkor önök nem egy parlamentnek, hanem egy szovjetnek volnának képviselői. (Zaj.) A Habsburg-kérdésnek ez az a kényes része, amely még a legitimisták táborában is kétféle legitimistákat teremtett. Akikről eddig beszéltem, azok az orthodox legitimisták, akik mellett azonban ott pompáznak a taktikai, a konjunkturális legitimisták is — ha ugy tetszik — a Bupert Rezső-féle megállapítás szerint a lipicai legitimisták. (Derültség.) Ezek is azt mondják, hogy egyedüli legális király IV. Károly, akinek nemcsak joga — mint ezt a pécsi nagy beszéd is mondja — hanem kötelessége is elfoglalni a magyar trónt, mihelyt ezt teheti, s csak azt a kis feltételt kötötték ki, hogy először állapodjék meg velünk IV. Károly, hogy más ország trónját nem fogadja el. Ilyen és ehhez hasonló feltételeket kötöttek csak ki. Hogy mennyiben volt őszinte ezeknek a feltételeknek megállapítása, azt majd az általam megrajzolandó kép fogja bizonyítani. A soproni legitimisták ugy gondolkoztak, hogy ha a pécsi legitimisták hozzájárulnak ahhoz, hogy a király ide bármikor visszajöhet, ha a vis major megszűnt, hát ők megszüntetik a vis majort és legyenek meggyőződve róla t. képviselőtársaim — próbáljanak csak engem ennek a képnek megrajzolásában követni, — hogyha az a soproni ministerelnök ur a régi magyar államférfiak szokásához képest nem azzal bíbelődött volna, hogy hogyan kell összeállítani a ministeri listát (Igazi Ugy van! Derültség és taps jobbfelöl.) és hogy a bevonulás Budavárába miként történjék, sőt hogy Nepaleck helyett milyen udvarmester fogadja őket, akkor Moravek-Ostenburg az ő csapataival együtt teljesen simán, már szombaton reggel Budán lehetett volna s alkalom sem nyilt volna a kis- és nagyentente részére, hogy meglepetéséből felocsúdva markába nyomja a Bethlen-kormánynak azokat a szigorú jegyzékeket, amelyektől ezek az urak annyira megijedtek, attól félvén, hogy talán nem maradhatnak kormányon. (Igaz ! Ugy van ! Derültség jobb felől) Mondom, már szombaton itt lettek volna és tekintettel arra, hogy a soproni királyi proklamáció ugy szól, hogy mindaz, ami 1918 október 31-ike óta itt történt, semmis és érvénytelen: szegény Bethlen Istvánnak még alkalma sem lett volna, hogy a Várban királyánál, uránál tiszteleghessen, s mint egy forradalmi alakulatnak feje, még a bucsuaudiencia nagy dicsőségétől és élvezetétől is elesett volna. A soproni ministerelnök ur azonban tétovázásával időt adott a mi derék, lelkes egyetemi if jainknak az összeszedelőzködésre, úgyhogy megmaradt kis integritásunk ellen felvonuló és azt veszélyeztető császári és királyi hadsereget Budaörsnél fogadhatta, a lázadókat ott alaposan elverte. Ha ez nem történt volna meg, . . . Dömötör Mihály: Akkor Magyarországot felosztották volna! Balla Aladár : ... akkor Bethlen István ma nem volna ministerelnök. Ez egy igazi kormányzati tragédia. ízigvérig legitimista államférfiak erőssége, ministeriális kvalitása a budaörsi sikeren múlott! Méltóztassanak elképzelni, hogy ha ez nem történik, akkor ma más világot élnénk, akkor ko-