Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-276

128 .4 nemzetgyűlés 270. ülése 1921. évi december hó 23-án, pénteken. A mi szerzői jogunk 1884-ből datálódik. Német minta szerint készült, meglehetősen jó szerzői jog volt, azonban az idők folyamán elévült s többek között épen ez az oka annak, hogy legfőbb ideje volt, hogy ujat alkossunk és hogy ilyen parancsolóan lépett fel annak szükségessége, hogy a régi törvény hibáit és hiányait pótoljuk. 1886-ban szó volt arról, hogy a magyar irodalom érdekében a szerzői jog védelméről szóló első berni Unióhoz csatlakozzunk. Akkor azonban sokan voltak, akik a csatlakozást ellenezték s ezt az ellenzést meg is tudom érteni, mert akkor Magyarországon még nagyon kicsiny olvasókörünk volt, nagyon kevesen olvastak könyveket és a legfontosabb az az érdek volt, hogy könnyen hozzájuthassunk a nagy nyugati ' népek Íróinak munkáihoz, hogy azokat anyagi áldozatok nélkül lefordíthassuk, mert hiszen a mi kicsiny olvasókörünk nem hozhatott akkora anyagi áldozatokat, amekkora kellett volna ahhoz, hogy a védelem alatt lévő külföldi munkákat behozzuk. Ma teljesen fordított a helyzet. Ma akkora olvasókörünk van, hogy a mi kiadóink a mai valutáris viszonyok mellett angol fontokban képesek megvásárolni nagy külföldi irók munkáinak a jogát, mert a magyar olvasóközönség azoknak a külföldi Íróknak munkáját oly nagy példányszámban fogyasztja el, hogy a szerzői jog megváltása a kiadónak megtérül. De változott a helyzet a magyar irodalomnak külföldi méltánylása tekintetében is. Hála Istennek, ma a magyar irók nagy része egyúttal exportra is dolgozhatik, illetve a magyar irók munkái külföldön is megindultak hódító útjukra. Ez az egyedüli exportcikk, amely belső készleteinket nem apasztja s ha egyéb érvet nem mondanék is, magában véve ez az egy érv elég ahhoz, hogy csatlakozzunk a berni nemzetközi Unióhoz, mert minél több szellemi kincs megy ki ebből az országból, annál gazdagabbak leszünk, annál biztosabban tekinthetünk nemzetünk jövője elé. Heine mondását is idéznem kell ebből az alkalomból. Heine azt irja egyik levelében egyik barátjának : »Palotákat szereztem, de a kiadóim laknak bennük.« Amig szerzői jogvédelem nem volt és amig a berni Unióhoz nem csatlakozunk, addig nagyon sok magyar iró elmondhatja : Palotákat szereztem, deidegenek,külföldieklaknakbennük. Hiszen külföldön rengeteg magyar színdarabot játszottak a színházak mai valutáris átszámítással száz- és százmilliós jövedelmekkel s ezekből a jövedelmekbői egy fillért sem látott az a magyar iró, akinek szellemének egyik megnyilatkozása volt színdarab. (Ügy van I Ügy van!) Itt meg kell említenem valamit, amit a törvényjavaslattal kapcsolatban magánérintkezésben egypár embertől hallottam. Azt mondták, hogy szép dolog a berni Unióhoz való csatlakozás, azonban kár védenünk azt a nemzetietlen irodalmat és azokat a nemzetietlen internacionális tendenciájú színdarabokat, amelyeket a külföld a magyar szerzőktől előad. En sokat utaztam külföldön és csak három magnar vonatkozású dolgot láttam ott. Láttam magyar bajuszpedrő reklámját, láttam a Hunyadi János keserüvizet mindenütt egész Európában, és láttam, hogy nagyon sokra becsülik a magyar szücsmunkát. Franciaországban pl. a bőr kikészítését »hongroyef« szóval fejezik ki, ami annyit jelent, hogy a bőrt »megmagyarositják.« Most azt kérdezem a t. Nemzetgyűléstől, hogy ha minket a külföld eddig a bajuszpedrőről, a Hunyadi János keserüvizről, a szücsmunkákról ismert, vájjon nem kell-e örömmel üdvözölnünk azt, hogy végre megismeri a külföld Magyarországot a magyar színpadi szerzeményekből is. Tegyük fel, hogy a legkönnyebb magyar bohózatot játsszák külföldön, pl. Drégely Károlynak »A szerencse fia« című darabját. Ez az irodalomban nem fog uj fejezetet nyitni, de azért a magyar névnek dicsőséget szerez, meit hiszen látjuk jól, hogy egy iparcikk, egy szappan vagy egy parfüm is fennen hirdetheti egy nemzetnek fejlettségi fokát. Hogy pedig bizonyos irányban nemzetietlen ez az irodalom? — Én magam is elismerem, hogy van bizonyos internacionális törekvés, illetve minden magyar szerző olyan témát keres, amely a külföldet is érdekli, tehát bizonyos nemzetietlen tendencia mutatkozik. Ez azonban az irók anyagi helyzetére vezethető vissza. Mert melyik magyar írónak van módjában öt évig dolgozni egy regényen, mint ahogy dolgozott Flaubert a Madame Bovary-n ? Melyik magyar Írónak van módjában hat évig dolgozni egy színdarabon, mint ahogy dolgozott Edmond Rostand a Cyrano de Bergerac-on ? Hiszen minden magyar iró a mindennapi kenyérért kénytelen beülni egy redakcióba, kénytelen ott napihíreket, szenzációkat, vezércikkeket, politikai dolgokat irni, és csak néha akad egy-egy félórája, amikor leülhet irodalmi munkákkal foglalkozni. Ha azután, mikor a pihenőóráját áldozza fel, — igyekszik olyat irni, ami export-cikk, amely kimegy a külföldre és amely a külföldi kiadónak jőszándókából esetleg néhány fillért juttat neki. Ez a törvényjavaslat s a csatlakozás a berni Unióhoz biztosítja azt, hogy ha egy magyar iró ir egy internacionális témájú darabot, avval külföldre megy és ott sikert arat, akkor mindjárt egész vagyonhoz jut, esetleg dollárokban, vagy nehéz angol fontokban. Meg vagyok győződve róla, hogy ezek közül az irók közül nagyon sokan azzal a tudattal, hogy egypár évig, vagy legalább egy évig nincs anyagi gondjuk, le fognak ülni és komoly nemzeti irányú, mély tendenciájú munkát fognak irni. Ezen a ponton látom én ennek a csatlakozásnak legnagyobb jelentőségét a magyar irodalom jövője szempontjából. Egy irodalmi mű csak akkor