Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-265
A Nemzet gyűlés 265. ülése 1921. évi december hó 10-én, szombaton. 291 kákkal is lődözhetett a másik részre, s ezt általában szép dolognak tekintették, az már igen nagy és felháborítónak tekintett bün volt, főleg a görbeorruak rovására, ha valakinek eszébe talált jutni, hogy ő tüszurást »érez«. A tetanusról való elnevezés azért is találó, mert tény, hogy az akkori emberek jó nagy részének legnemesebb szervei, és csodálatosan csak ezek, mint az agy és sziv, állandóan olyan merevgörcsben sínylődtek, aminő kórt a tetanusbacillus előidézni szokott. Ezek az ősemberek különben sokban hasonlók voltak azokhoz a Yehu néven nevezett élőlényekhez, melyekről Swift nevii őskori tudós ir egy Gulliver nevű óriás utazásairól fenmaradt hieroglifáiban s melyek csak pár száz évvel éltek előbb a tetanustükorszak előtt. Jellemző ezekre a tűkorszakbeli Yehukra az is, hogy pár héttel se tudták előre meglátni vagy kiszámítani, még a biztosan bekövetkezendő eseményeket sem. Örökösnek rendeztek be intézményeket, melyek legfeljebb pár hétre lehettek szánva.« így szól majd a történelem.. De egyelőre még kétezer évvel idább vagyunk. Csak ott tartunk, ahol még a tetanusos tű is véresen komoly valóság, ahol az emberek még mindig nem tudnak, talán nem is akarnak csak pár héttel is előre látni, ahol még a zalaegerszegi internáló-tábort örök intézménynek hiszik, ahol még az emberek az örökimádás temploma helyett az örökinternálás templomait épitik. Maradjunk tehát csak itt, ebben a korban. Itt kell maradnunk. Itt kell még mindent, amit lehet, jóvá tennünk, mert ha kétezer óv múlva, de alighanem már pár évtized múlva is, furcsának találja is majd az utókor mindazt, ami ma van, ez már nem segit rajtunk, porladó csontjainknak mit sem fog érni a késő igazságmondás. Tehát Zalaegerszegen, az internáló-táborban, melyről mi, nem zalaegerszegiek, már azt hittük, hogy nincsen, templomokat épitenek. Minden templom örök időre szól. Tehát az internálást örök intézménynek szánják az Olympuson és az alvilágon uralkodó istenek. Nem lesz ez igy jó, hatalmas istenek. Nem lesz jó, mert a ti Acherontok furcsa alvilág ; oda a ti modern Charontok csak testeket szállít. Csak ezek járhatnak tehát majd a templomba is, mert a lelkek oda csak vendégként járnak, nem templomba, hanem a tőlük elszakított testekhez csupán. Az pedig veszedelmes, ha templomokba csak testek járnak. Ezek nem járnak maguktól, nem járnak szívesen, és ha járniok kell mégis : akkor az a templom nem lesz Isten hajléka ; hanem csak lázadó megbotránkozásé, szitoké, átoké, káromlásé, minden bűnös gondolaté, amire csak gyűlölet és kétségbeesés embert ingerelni tud... Csak az örök internálás temploma lesz az, s mert az örök internálás sem tarthat örökké, sőt talán már pár hétig csak: a rossz emlékek, az örök gyűlölet temploma lett minden templom, amit ott a »magatok dicsőségére« építtettek. Ne tegyétek hát az örök imádás templomát, minden templom örök gyűlölet, az örök internálás templomává. Ha az internáltaknak is templomot szántok, nagyon derék dolog, de akkor engedjétek végre már vissza. a testeket a ielkekhez, hogy együtt járhassanak templomba, az örökimádás igaz templomába, hová a maga szántából és lelkével együtt járhat az ember : a maga üdvösségéért, Isten dicsőségére és azért is, hogy valamikor majd sok bűnötökért hatalmas alvilági istenek, nektek is megbocsáthasson az örökkévaló igaz Isten.« (Derültség és taps a jobboldalon.) Kerekes Mihály : Milyen gyenge kormányzat, amely ilyen cikktől fél! Milyen lábon állhat ez a kormány ! Rupert Rezső: Ezt a cikket a kormány mint államérdekbe ütközőt, azokra veszedelmest, és bár hét-nyolcszor felküldtük, nem engedte közölni. Kerekes Mihály: Hadd lássuk, Tomcsányi ir-e hasonlót? (Derültség.) Rupert Rezső : Van azonban egy még nagyobb, még veszedelmesebb sebe az országnak, a közéletnek, és pedig az, hogy a fórum-szolgálatot sem engedik már a sajtónak ellátni. A sajtótörvény kifejezetten megmondja, hogy a Nemzetgyűlésen, országgyűlésen, annak bizottságaiban, hatóságok előtt, vagy más, törvény által alkotott testülelek előtt folyó tárgyalást hiv szellemben és igazán közölni lehet; azért senki ellen bűnvádi eljárást indítani, kártérítést kérni nem lehet. Ennek dacára azonban azt látjuk napról-napra, hogy mocskolni, gyalázni, rágalmazni enged a cenzúra, ellenben, mikor az a szerencsétlen főmagánvádló vagy sértett, vagy igaztalanul vádolt vádlott, ott áll a törvénykezés termében, védekezik és cáfol, még akkor is a letiportra, a gyöngére mindent el lehet mondani ; vele szemben a rágalmazók egész áradatát lehet felvonultatni. Mikor azonban arra kerül a sor, hogy ott valaki a maga becsületét megvédelmezze, akkor elmondhatja ugyan, el is mondja védekezését a törvénykezés termében a bíróság előtt, de amikor arról van szó, hogy a törvénykezés termében történteket elreferálják az országnak, akkor a cenzúra egyszerűen elvágja annak a szerencsétlen embernek a védekezése fonalát és rá engedvén kenni minden gyalázatot, megfosztja a legprimitívebb emberi jogtól, attól, hogy önmagát megvédelmezhesse, hogy csak annyi joga is legyen, mint annak a piszkos kis féregnek is, amely nedvet bocsát ki magából, ha valaki hozzányúl. Olyan veszedelmes terrénum az, amelyre a kormány lépett, hogy az egyenesen — szinte nem akarom megmondani, de nem lehet eléggé jellemezni, ((Felkiáltások : Mondd ki !) nem lehet rá más kifejezést találni — egyenesen törvényszegés, nyilvánvalóan szembehelyezkedés a törvény parancsával, annak a törvénynek a parancsával, amelyről — pedig igen sok tör37*
