Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.
Ülésnapok - 1920-265
À Nemzetgyűlés 265. ülése 1921. évi december hó 10-én, szombaton. 255 ségi vélemény előadójának, vagy bárkinek a szónokok közül, aki akár elsőnek, akár másodiknak sorra kerül, a levél kapcsán a t Háznak propoziciót tenni és akkor a Háznak módjában lesz a kérdésben határozatot hozni. (Helyeslés.) Kérem, méltóztassék ehhez hozzájárulni. (Helyeslés.) Somogyi képviselő urat, mint a kisebbségi vélemény előadóját felkérem, méltóztassék előterjesztését megtenni. Somogyi István : Igen t. Nemzetgyűlés ! Rubinek István t. képviselő ur, mint a mentelmi bizottság többségi véleményének előadója, tegnapi beszédében többek között azt mondotta, hogy a mentelmi jog, mint minden államnak, ugy a magyar parlamentáris mostani államnak is egyik legfontosabb alkotmánybiztositéka. Ebből a megállapításból kiindulva kezdem meg beszédemet. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt annak érdemi tárgyára rátérnék, az igen t. Nemzetgyűlés figyelmébe ajánljam a mentelmi jog fontosságát, ugy, amint az a magyar nemzet történetében az első .perctől kezdve élt. Bátor vagyok megjegyezni, hogy már itt téved előadásában a t. előadó ur. amidőn azt mondja, hogy »a mentelmi jog forrása a. magyar jogfejlődésben az alkotmány helyreállítása utáni időben keresendő«, és azt az 1867. évi XII. törvénycikkből származtatja. T. Nemzetgyűlés ! Szó sincs róla, hogy a mentelmi jog alapja, a mentelmi jog megszületése az alkotmányosság helyreállítása utáni időre esnék. A mentelmi jog alapja annyira nem származik onnan, hogy a legrégibb időkre visszanyúlva, azon perctől kezd\e, hogy az Árpádok alatti törvénynapokból, a királyi tarácsból, a báróknak és mágnásoknak tanácsából kifejlődött az országgyűlésnek akár legprimitívebb alakja is, abban a pillanatban megtaláljuk a mentelmi jogot a magyar történelemben az akkori követek számára, természetesen az akkori viszonyoknak és akkori állapotoknak megfelelően szabályozva. Hogy egyebet ne említsek, a magyar törvénytárban már a XV. században találunk tételes törvényt arra, hogy miképen védik meg az akkori törvényhozás tagjainak, mint testületnek mentelmi jogát, sérthetetlenségét, az inviolabilitást és az immunitást. Az 1495 : XXV. törvénycikk, az 1625 : LXII. törvénycikk, az 1507 : XII. törvénycikk, az 1723 : VII. törvénycikk és az 1790 : XIII. törvénycikk mind a mentelmi jogról szólnak; mind azt célozzák, hogy az akkori törvényhozás tagjai bizonyos tekintetben — ismétlem, az akkori viszonyoknak és az akkori állapotoknak megfelelő — mentelmi jogot, sérthetetlenséget élvezhessenek. Különösen kidomborítja ezt és egészen modern formában állítja elénk az 1790 : XIII. törvénycikk. Azért tartottam ezt szükségesnek előrebocsátani, hogy ehhez csatoljam azon másik kérelmemet g ne méltóztassék a t. Nemzetgyűlésnek se pro, se kontra ebben a mentelmi ügyben személyi szimpátiák vagy személyi antipátiák által vezettetni magát. (Helyeslés a középen.) Méltóztassék elhinni, hogy nagyon mellékesek a személyek, mert hiszen a személy fontossága csak akkor lépne előtérbe, ha ez a személynek, mint fizikai személynek a privilégiuma, vagy joga lenne ; de ez nem az, hanem magának a törvényhozásnak, magának ennek a testületnek a joga, (Ugy van !) ennek a testületnek minden időkben, mii den körülmények között századokon keresztül a legféltettebben őrzött joga, amelyre mirdenkoron a leggondosabban vigyáztak. (Igaz! ügy van!) Ez tehát nem a személyek privilégiuma, hanem magáé a törvényhozásé s különösen az most, amikor az 1920. évi I. te. kimondja, hogy ez a törvényhozás a szuverén magyar nemzet egyedüli kifejezője. (Egy hang half elől : Csonka!) T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy a Nemzetgyűlés minden egyes tagjának figyelmébe ajánljam itt a magyar jogtudomány egyik legkiválóbb kép viselő] énk, Keiner Jánosnak múltkor irt cikke bevezető sorait, amelyben azt mondja (olvassa) : »Minden ország- vagy Nemzetgyűlés, amely általánosan kötelező, rendelkező és irányadó jogalkotást célzó határozatokat, szabályokat, normákat van hivatva alkotni, csak addig alkothatja az ország, a nemzet képviseletét, amig tagjai anyagi és erkölcsi kényszerítéstől menten érvényesíthetik akaratukat s amig ily kényszer nem fosztja meg őket az abban való közreműködéstől és attól, hogy akaratukat érvényesíthessék.« (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Tisztelettel kérem, méltóztassék minden vonalon — tekintet nélkül a személyek iránt érzett rokon- vagy ellenszenvre — ezeket a klasszikus mondatokat az egész ügyben szem előtt tartani ; méltóztassék mindig figyelembe venni azt, hogy nekünk nemcsak az a kötelességünk, hogy mi a mentelmi jognak azt a stabil bázisát, a mentelmi jogban rejlő azt a masszát, amelyet a mi elődeink sértetlenül reánk hagytak, valamelyes pongyola kezeléssel el ne sikkasszuk vagy el ne költsük, hanem utódainkkal szemben is az a kötelességünk, hogy mi ennek a mentelmi jognak méltóságát, egész masszáját ép olyan sértetlenül, ép olyan féltékenyen őrizve adjuk át nekik, mint ahogyan mi azt elődeinktől kaptuk. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Vázsonyi Vilmos a terembe lép. Egy hang a jobboldalon : Itt a karmester !) Vázsonyi Vilmos : Mi az ? MeskÓ Zoltán : Azt mondja, hogy a kottákat hoztad ! Rassay Károly : Államtitkárságokat nem hozhatott, azt nem ő adja ! Sándor Pál : Csak nem megyünk a doboshoz ! (Derültség.) Vázsonyi Vilmos : Októberi kormánybiztos ! Somogyi István : Ezek előrebocsátása után bátorkodom elsősorban a mentelmi bizottság véleményével foglalkozni (Zaj. Elnök csenget.) vagy, ami ezzel egy, méltóztassék megengedni, hogy
