Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-259

124 A Nemzetgyűlés 259. ülése 1921. annál is inkább biztosítaná nézetem szerint a testvériséget, amelyre, ha valaha szükségünk volt, ma szükségünk lesz, mert a megbocsátás jó útra térítené azokat is, akik ma a nemzet ellen vétkeztek. Meskó Zoltán: Akkor támasszák fel a halottakat Budaörsnél! Szijj Bálint: Hazaárulásra nincs bocsánat! Rupert Rezső : A magyar társadalomban, a magyar nemzeti életben a testvériség más területeken is meg van bontva. Hiszen ma még mindig azt látjuk, hogy politikai tekintetekből, csak azért, mert egyik embernek vagy egyik osztálynak más a politikai meggyőződése, mint a másiknak, bár a büntetőtörvénykönyvbe nem ütköző cselekményeket követnek is el, egyesek irgalmatlanul üldözik őket. Ebben az országban — megvallhatjuk — nincs polgári szabadság, mert ha valaha a Habsburg-uralom alatt híján is voltunk a polgári szabadságnak, még a Habsburgidőkben is alig van korszak, amelyben a polgári szabadság ily korlátok közé lett volna szorítva, mint manapság. Amikor egy önrendelkező nemzet önrendelkezési jogát, egész nemzeti életét szabaddá nyilvánítja, csak logikusan jár el, ha a polgári szabadságot is biztosítja. Abban a polgárháborúban, melyet magyar testvérek vívtak a minap egymás ellen, nem kis része van annak, hogy sok ok volt az elkeseredésre a belső viszonyok miatt, a belső szabadság hiánya miatt, hogy itt az állampolgároknak egy jó része üldöztetett, hogy megtagadták tőlük a szabad mozgást, (Zaj a jobboldalon.) a szólásszabadságot és egyáltalában mindent, amit emberi jognak neveznek. Ez növelte az általános elégületlenséget és a mai rendszerrel való elégedetlenség inkább az, amit azután egyesek olykép láttak meg, hogy az Habsburg-irányzat. Nem igaz, mert ebben az országban nem Habsburg-irányzatról, Habsburg-pártfogásról, Habsburg-szeretetről volt szó, nem a Habsburgok iránti lelkesedésről, ami különösen a népet, a nagy tömegeket, a nagy társadalmat illeti, hanem szó volt a mai állapotokkal való elégedetlenségről, arról a negatívumról, arról a vágyról, hogy ebből a lehetetlen helyzetből, mely tele van önkénnyel, meneküljünk. Ez azután természetesen segédcsapatokat, ez kellő hangulatot, miliőt teremtett azok számára, akik elindultak azon a végzetes utón, amelyen, a nemzet szerencséjére, mégis megállították őket. Nekünk anyagi életünket is konszolidálnunk kell, mert ha valaha igaz volt, ha igaz, hogy a nyomor aljasit, hogy a nyomorban levő ember, nyomorban levő társadalmi osztályok, társadalmi rétegek a maguk könnyenhivőségével indulnak azután olyan útra is, mely a nemzetet végveszélybe viheti. Meskó Zoltán : Ándrássy nem nyomorgott ! (Egy hang jobbfelöl: Hát Rakovszhy?) . évi november hó 4-én, pénteken. Kerekes Mihály: Ö a saját érdekében van elzárva ! Rupert Rezső : A lefolyt események abban a rendszerben lelik magyarázatukat, mely itt uralkodott, és amely ellen néhányan már kezdetben is szót emeltünk, mert láttuk, hogy milyen végzetes bajok származhatnak belőle. Abban, hogy itt egyes katonai különítmények, valóságos junták uralkodtak, nagy része volt a nyomornak ; nagy része volt annak, hogy a hivatásos katonatiszteknek egy jó része kenyér nélkül maradván, féltette jövőjét, bizonytalanságban volt és ezért valósággal oly módon lépett fel, hogy a kormány sem tudott velük boldogulni. Méltóztassanak csak visszaemlékezni a Teleki-kormányra, amikor a ministerelnök azzal védekezett, hogy hiszen nem lehet ma velük birni; kiéreztük a beszédjéből, hogy szuronyok állnak a kormánnyal szemben, olyan szuronyok, melyek, ha engedelmességet kivannak tőlük, inkább talán a magyar kormány, a magyar államélet, a magyar nemzet ellen fordulnak. Mondom, láttunk itt ilyen fegyveres csoportokat, melyeknél nem a haza megmentése, a haza védelme, a rend fentartásának érdeke, hanem egyszerűen a kenyérkérdés volt irányadó. Ok tovább is kenyeret akartak keresni. (Zaj a jobboldalon.) Ezt nemcsak én tudom, de önök is, mindannyian tudjuk, hogy Ostenburg-féle katonai alakulat kezdettől fogva arra volt rendelve, hogy egyszer a magyar államéletet megtámadja, s kezdettől fogva nem is csinált titkot abból, hogy ő tulajdonképen a Habsburg-ház fegyveres ereje idebenn. Mégis nagy protekcióban volt része, melengettük a kígyót keblünkön, költöttük a nemzet megszámlálhatatlan millióit egy ilyen fegyveres erőszervezetre, melynek egy része becsületes és derék volt, a nemzet védelmére rendelve, igazi nemzeti honvédség gyanánt, de szinte pártfogás nélkül, szinte háttérbe szorítva olyan kivételes alakulatok kedvéért, melyek viszont arra voltak rendelve, hogy vagy a magyar állami élet intézését ragadják torkon, vagy pedig bizonyos zsarnoki uralomnaflk legyenek támaszai. Ennek is végét kell vetnünk, mert hiszen, ha a nemzet önmagát biztonságban nem érezheti, ha idebenn mindenütt q, veszély magva van elrejtve ; ha belső veszélyben forgunk : akkor ez a nemzet sohasem fogja visszaszerezni azt a nyugalmat, mely továbbfejlődéséhez, sőt élete megmentéséhez szükséges. Ezért, hogy senkinek ne legyen oka arra, hogy kenyérkereseti érdekből valamely oly vállalkozásban helyezkedjék el, mely a nemzet életére törhet, szükségesnek tartom, — mert ez sokkal kevesebbe kerül — hogy az összes hivatásos katonákat hagyjuk meg illetményeik élvezetében, mert akkor nem lesz okuk arra, hogy kenyérkereseti foglalkozáskép ilyen vállalkozásokban résztvegyenek. Tegyük ezt mindaddig, míg a polgári életben, a keresőállásokban elhelyezkednek, mert különben örökös veszélyeknek, örö-