Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

À Nemzetgyűlés 254. ülése 1921. ügyminister ur, aki már ott is van. Lassankint be fogjuk tölteni ezeket a helyeket, amint arra szükség lesz, mert elvégre a betöltésnek akkor kell bekövetkezni, amikor a döntőbiróság szervezésében a másik hatalom is annyira haladt, hogy a betöltés bekövetkezhessek. Evvel az interpelláció érdemleges részére általánosságban megtettem megjegyzéseimet. Kérem a t. képviselő urat és a t. Nemzetgyűlést, hogy válaszomat méitóztasék tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Haller István : T. Nemzetgyűlés ! A külügyminister ur válaszát tudomásul veszem. Elnök : .Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a külügyminister ur válaszát Haller képviselő ur interpellációjára tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A válasz tudomásul vétetik. Ki következik szólásra? Vasadi Balogh György jegyző: Barla Szabó József ! Barla Szabó József : T. Nemzetgyűlés S Kálváriánknak utolsó stációihoz közeledünk. Fenékig kell kiürítenünk a keserű poharat, mert szivünkre van szegezve a gyilkos tőr. Pártunk nevében is megütközéssel és méltó felháborodással állapítjuk meg, hogy Nyugat-Magyarországot el akarja vinni az az Ausztria, amellyel négy századon keresztül éltünk ránk nézve mindég hátrányos közösségben, amelynek államférfiai és katonai vezetői a háború felidézésében olyannyira bűnösek, hogy velük szemben még legkiválóbb nagyjaink sem tudtak semmit tenni a háború megakadályozására. Helyesen állapította meg külügyi bizottságunk, amikor azt mondotta, hogy Ausztria a pillanatnyi érdekeknek feláldozza a régi fegyverbarátságból eredő erkölcsi kötelességeket. Sajnos, az entente junktimot állított fel Nyugat-Magyarországnak kiürítése és a baranyai, helyesebben a délmagyarországi részeknek átadása közt. Oda kell adnunk tehát Ausztriának nyugatmagyarországi testvéreinket, akiket az ezer éves történelmi múlt és hazánk területi egysége kötött velünk össze szeretettel. Mi azonban nem búcsúzunk tőlük, mert reméljük, hogy lesz még egyszer ünnep ezen a világon és ütni fog még minekünk, ennek a szerencsétlen nemzetnek is a megtorlás órája. Keserűségünk közbe öröm is vegyül. Ez az öröm onnan van, hogy a baranyai, illetve a délmagyárországi részek értesüléseink szerint visszaadattak, illetve általunk visszavétettek. T. Nemzetgyűlés! A délmagyarországi részek megszállása az összes megszállások közt egyike volt a leg sérelmesebb pontoknak. Ezeket a területeket még a trianoni békeszerződés is nekünk ítélte oda és mégis megszállva tartották ellenségeink, a jugoszlávok, akik ott az állami adminisztráció teljes erejével a megszállott részek évi augusztus hó 23-án, kedden. 623 központjait kommunista fészkekké alakították át. Evvel egyrészt izgatni akartak bennünket, hogy valami ostobaságba ugorjunk be, másrészt azt célozták, hogy ezekből a tűzfészkekből a kommunista láng ismét csapjon át hozzánk. Tudjuk azonban, hogy sok tekintetben épen megfordítva történt, mert hiszen ez a kommunista tűzfészek rájuk nézve lett veszedelmes, miként azt Szerbiának a legutóbbi hónapok alatti történelme bizonyítja. A tűzfészek lángja ugyan nem tudott hozzánk átcsapni, de mégis szomorúsággal hallhattuk, olvashattuk különösen azon szomszédos részek sajtóközleményeiből — elsősorban a kaposvári »Délmagyarország«-ból, amely naprólnapra hitelesen közölte az ott folyó eseményeket — bogy a legutóbbi hónapokban a szerbek ezeknek a részeknek a termését elvitték, a városokra és községekre nagy hadisarcokat vetettek ki, továbbá, hogy a kommunisták gyárakat felgyújtottak, középületeket megrongáltak és hogy Raies Szvetozláv, ez a volt magyar honvédelmi ministeriumi titkárból átalakult renegát a délmagyárországi részekben kikiáltatta a szerbmagyar köztársaságot. Hála az isteni gondviselésnek, azok, akik e kérdés mélyére néztek, akik e kérdésben a higgadtság, az okosság alapján Ítélkeztek, azok látták, hogy tulajdonképen mindez csak felszínes képmutatás ; hiszen egyáltalán nincs szó arról, hogy ott a nép zöme, a magyar polgárság egy pillanatig is kívánta volna a szerb uralmat, kívánta volna a szerb uralom meghosszabbítását. Még az entente is, az entente nagyköveteinek a tanácsa is belátta, hogy ezeket a részeket tovább megszállva tartani jogtalanság és ezért hozzájárult végre ezeknek a részeknek a kiürítéséhez, illetve a számunkra való átadásához. Már most kétségtelen, hogy ennek a résznek az átkerülésével különböző vegyes elemek jutnak vissza hozzánk. Visszakerül a polgárság, amelyet szintén igyekeztek a kommunizmus maszlagjával megfertőzni és visszakerül a munkásság nagy tömege, amely jórészt meg is fertőztetett. En bizom benne, hogy különösen a déli részek lakossága közt, amelyet legjobban ismerek, a délsomogyi és délbaranyai földművelő, úgynevezett ormánsági lakosság között a kommunizmus egyáltalában nem tudott tért hódítani, mert hiszen ez a népréteg, társadalmunknak ez az osztálya, már békeidőben is kitűnt a maga értelmességével, józanságával, higgadtságával. Mégis a visszakerülő embereknek vegyes elemeinél fogva a kormányra nehéz feladatok, nehéz kötelességek háramolnak. Vissza kell állítani ezeken a részeken a rendet ; meg kell teremteni újból a magyar és a magyar között, a megértést, a testvéri szeretetet. Az azonban lehetetlen, hogy a főbűnösök, a vezetők meg ne bűnhődjenek és bíróság elé ne állíttassanak. (Felkiáltások jobbfelöl: Elmentek!) Egy nagy része bizonyára ott maradt, amint hogy a kom-