Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-249

A Nemzetgyűlés 249. ülése 1921. évi augusztus hő 13-án, szombaton. i6i> végrehajtók önkényének. Ergedelmet kérek, any­nyira nem lehet sürgős az entente-nak a pénzfize­tés. Mint már mondottam, mi a pénzügyminister urnák amúgy is adtunk felhatalmazást előlegre, tehát nem kell nekünk ezt a törvényjavaslatot két hét alatt tető alá hoznunk. A szőlőrél 400 négyszögöl van megállavitva, a kereskedelmi áru­raktárnál 30.000 korona, az ipari vállalatéknál 50.000 korona, a háborús vagyonnál egy millió korona mint létminimum. Tiszteletteljesen azt kérdezem a pénzügyminister úrtól : Miért van megállapítva 50.000 korona az ipari vállalatoknál és egy katasztrális hold az ingatlannál ? Hol van itt az egyenlő mérték ? Vagy tessék az iparnál is kevesebbet felvenni és ugyanigy kevesebbet a mezőgazdaságnál is, de egyenlő mértéket alkal­mazzunk. Ne méltóztassék azonkívül ilyen szem­fényvesztő számadatokkal dolgozni. Órákig tar­tott, amíg sikerült azokat egymással szembe­állítani ; hanem méltóztassék egynéhány prin­cípiumot megállapítani, mely mindenkire egyaránt érvényes és pedig progresszív alapon, ugy hogy minél gazdagabb valaki, annál többet fizessen, minél szegényebb, annál kevesebbet, összehason­lítva a pénzügyminister ur törvényjavaslatát a német törvényjavaslattal, még egy rendkívül érdekes dolgot találtam, amelyet ugyancsak teg­nap Be dor t, képviselőtársam emiitett meg és ez az egyéni körülmények figyelembevétele. A német törvény figyelembe veszi, hogy va­laki legényember, vagy családos. Ha valakinek, mint legényembernek 5.000 márkája van, az vált­sagmentes, ha mondjuk, 5 gyermeke van és fele­sége, tehát összesen heten vannak, ebből hétszer 5.000 márka, tehát 35.000 márka váltságmentes. Hisz a gyermeknek is kell ennie, azt nevelni, táp­lálni kell. Természetesen ez szociálpolitika, melyet nem lehet elhanyagolni. Nem lehet vadul neki menni az embereknek és kiráncigálni fejük alól a párnát és alóluk a szalmazsákot. Ha a német tör­vényjavaslat regarddal tud lenni ezekre, miért nincs regarddal rájuk a magyar törvényjavaslat is ? A német birodalmi törvény azt mondja, hogy, aki már egy bizonyos koron tul van, 45 éven felül, 45—60 év között, az nem olyan vagyonszerző, mint az a 30 éves férfi, tehát a 45—60 év közötti férfiak­nak 25% engedményt ad, természetesen nem az egész vagyon után, hanem csak az első rétegek után. Azután megállapítja, hogy hogyan adja az engedményt. 60 éven felüli embernél 33% ked­vezményt ad, mert az már igazán ritkaság számba megy, hogy egy 60 éven felüli ember vagyont sze­rezzen. A német törvény tehát figyelembe veszi az egyént és a családot. így van az engedmény a réte­gekben. A németeknél t. i. rétegezve van a vagyon, 50.000 márkás rétegekbe van osztva. Az első 50.000 után fizetnek 10%-at, a második után 11-et, a harmadik után 12-őt es igy megy ez tovább 65-ig. A németek 50.000 márka után csak 10 százalékot vesznek, ha pedig az illetőnek gyer­mekei vannak, minden gyermek után 50.000 márka váltságmentes. Az előbbi 5000 márka vagyon váltságmentes, az 50.000 márka pedig a legkisebb kulcs szerint adóköteles. Ha valaki­nek 5 gyermeke van, tehát feleségével együtt heten vannak, akkor 350.000 márka után a leg­kisebb adótételt fizeti. Ez szociálpolitika. Nem lehet a szegény népet odadobni zsákmányul a végrehajtónak, hogy az mindent elvegyen tőle és hogy valamennyien könyörögve futkossanak majd képviselőkhöz, hogy mentsék meg őket, mert a vagyonváltság agyonsújtja őket. A pénz­ügyminister ur csóválja a fejét, pedig én is most csóválom ám igazán a fejemet. Emlék­szik-e rá a pénzügyminister ur, amikor azt mondta, hogy minél több a gyermek, annál több az adómentesség és erre a kisgazdapárt felállt és tapsolt? Történt erre vonatkozólag a törvényjavaslatban csak egyetlenegy intézke­dés is? Ha a pénzügyminister ur igy tartja meg az Ígéreteit, azt ugyan nem köszöni meg a kisgazdatársadalom. Akkor az a kisgazda haza­ment és azt mondta otthon a feleségének, hogy : Most van ám egy derék pénzügyministerünk ! Ez minden gyerek után adót enged el! Most is hazamegy és akkor azt mondják neki otthon : Hát ez a pénzügyminister ur is becsapta ken­det? (Derültség.) Hát t. pénzügyminister uram, én össze­gyűjtöttem néhány adatot, — bár kánikula lévén, nem akarom hosszabb beszéddel untatni a t. Nemzetgyűlést — és felolvasom a pénzügy­minister urnák, hogy ő milyen engedményeket tesz. Azt mondja, hogy a betéteknél a kulcs felét kell alkalmazni, ha valaki hősi halt és betétkönyve maradt. Direkte meg kell tehát halnia hogy a pénzügyminister ur engedményt tegyen. (Derültség.) Ez tényleg benne van. És itt egy nagyon érdekes dolog is van. Azoknak akiknek külföldi értékpapírjuk van, tehát a börzespekulánsoknak méltóztatik enged­ményt adni, amennyiben azok a váltságnak csak egy negyed részét fizetik. A háztulajdonosoknál nagy fentartási költség esetén szintén enged a minister ur, de csak kegyként, mert nincs hatá­rozottan megmondva, hogy megkapják, hanem meg kell folyamodniuk. Tegyük fel, hogy van a vidéken egy szegény özvegy asszonynak egy kis házikója és jön a vagyonváltság ; nem mondja meg a törvény expressis verbis, hogy elengedik, hanem azt behajtják és azután kell megfolya­modni. Igy van a törvényjavaslatban. Lesz rá gondom, hogy ellenjavaslatot adjak be­Ami a progresszivitás elvét illeti, — rövid leszek, kihagyok pár részt — emiitettem, hogy a pénzügyminister ur a progresszivitást nem viszi keresztül a részvénytársaságoknál, mert legyen bár a részvénytársaság alaptőkéje százezer korona vagy százmillió korona, az mindegy, egyformán fizetnek. Még a nagyobb részvénytársaságok is, — itt jön az igazi bene, — mint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hitelbank, melyek­nek olyan palotáik és autóik vannak, hogy csoda-

Next

/
Oldalképek
Tartalom