Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-247

414 A Nemzetgyűlés 247. ülése 1921. évi aug. kő 11-én, csütörtökön. a kartell vagy az a biztosító társaság, mely munkakörét kiterjeszti egyúttal pénzügyi műveletekre is. Ily körülmények közt természetesen a nagytőke gyártmányaival iparkodik lenyomni a kistőkét, másrészt pedig iparkodik megteremteni magának azokat az előnyöket, melyeknek alapján feltétlenül még nagyobbá, erősebbé, fokozottabbá fog válni a nagytőke hatalma. Ily módon birja dirigálni a munkabéreket, a nyersanyagárakat és ka az állam nem megy a gyengébb segítségére és ka pénzügyi politikánkban nem tartjuk szemünk előtt azt a feladatot, hogy nekünk a kisebbet kell segítenünk, mert a sok kis ember alkotja az államot, nem pedig egyes tömegek, akkor válik csak erőssé és hatalmassá gazdasági életünk, melynek támogatása igazán állami feladat. Vissza kell adnunk ily módon az őstermelőnek vásárlóképességét s abban az esetben, ha visszanyeri vásárlóképességét, ha támogatásban részesül, akkor lesz a kisipari vállalatból nagy ipari vállalat, akkor lesz a kis alakulatból hatalmas, nagy, eiós egyesülése azoknak az eiőknek, melyeknek egyesülése mellett fel lehet venni a konkurrenciát a már meglevő pénzcsoportokkal, fel lehet venni a küzdelmet azokkal, akikről — hogy ugy mondjam — az államnak kell gondoskodnia. Miként az Úristen gondoskodik arról, hogy a jegenyék ne érjenek az égig, ugy az államnak gondoskodnia kell arra nézve, hogy az erőseket -visszatartsa a kisebbeket pedig segitse. E tekintetben igazán eklatáns példa áll előttünk abból az időből, amikor az 1870—71. évben Németországban a nagy német háború után bizonyos tekintetben telentkeztek bizonyos gazdasági eltolódások és változások bár nem olyan nagy arányban, mint most a világháború alkalmával. Azt tapasztaltuk akkor, hogy abban az időben, amikor a merkantilizmus túlsúlyba jutott és uralkodott az őstermelésen, különösen pedig a földmivelőkön, 11.000 lovagbirtok és számtalan kis parasztbirtok került dobra és 10 évi küzdelemre volt szüksége Bismarck hercegnek, hogy gazdasági vamjával megvédelmezze és előbbre segitse az őstermelő gazdaságot, amely azután naggyá, hatalmassá és erőssé tudta tenni Németországot és biztosította annak gazdasági életerejét hosszú időre. Németországban az általános ipari fejlődés, amelynek később szűkek lettek a birodalom határai, Bismarck okos politikájának köszönheti létét. Nekünk is fel kell használnunk most az alkalmat arra, hogy a mindent termelő föld az őstermelés oly nagymérvű támogatást nyerjen az államtól, hogy fel tudja venni a fejlődéséhez szükséges levegőt, hogy élvezni tudja azt a levegőt, mellyel egészségesen tud majd továbbra is fejlődni, mert ha ettől visszatartjuk, akkor láthatunk majd később világkereskedelmeket, de láthatunk majd a csizmásak közül mezitlábas embereket is, akárhányat. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezt meggátolni és megakasztani feltétlenül kötelessége a törvényhozásnak és nem képzelek el olyan törvényt, melyet a Nemzetgyűlés magáévá tenne, mely a kisgazdatársadalom előrejutásának gátat vetne. Ha a gazdáknak van némi vagyonuk : azok, akik a háború alatt gazdálkodhattak, kifizethették adósságaikat és ki is fizették, de látják azt a szomorú átalakulást, amely most van, nv.dőn a kis gazdatársadalmat ismét oly nagy mérvben vesz.k igénybe, hogy. terményeinek nagy menynyiségét kénytelen maximális áron odaadni a köz céljaira függetlenül a termelési költségektől és a jövőre nézve is csak bizonyos mértékben van szabadkereskedelem, mert az olyan korlátolt, hogy nem felel meg annak, amire annak idején számítottunk, amikor a szabadkereskedelmet kívántuk. Hegedüs pénzügyminister urnák pénzügyi politikájával én csak annyiban nem vagyok kibékülve, hogy azt látom, hogy a gazdatársadalom vagyonát nem egyformán bírálja el a részvénytársaságoknak és a nagy vállalatoknak a vagyonával, hanem sokkal súlyosabban terheli és nem veszi figyelem,be azt, hogy ezek a vállalatok a háború ideje alatt nyert nagy jövedelmekből összes berendezéseiket, befektetéseiket kétszer-háromszor is le tudták írni, a gazdatársadalom, azonban az ő vagyonát soha sem tudja leirni. Ezért véghetetlenül nehéz helyzetben vagyunk, amikor, mint magam, is kénytelen vagyok a viszonyok figyelembevétele mellett magamévá tenni ezt a törvényjavaslatot, kénytelen vagyok fájó szívvel és aggódó lélekkel elősegíteni annak törvényerőre való emelkedését abban a hitben és abban a reményben, hogy a magyarok Istene meg fog bennünket segíteni. Már most kénytelen vagyok azonban bizonyos kérdésekben a vagyonváltságról szóló törvénynek, nézetem szerint, antiszociális, valamint szociálpolitikai és adópolitikai szempontból helytelen álláspontjára rámutatni. Szerintem az állam egy nagy ember, akinek ép ugy, mint az embernek, vannak végtagjai, és van gyomra, melyet legelsőbb kell megtölteni, mert ha nem töltjük meg, nem működik a szervezet többi része. De szerintem azért nem kell a gyomrot túltömni, hanem csak ugy kell táplálni, hogy az erők oly módon oszoljanak meg, hogy a s^égtagok is tudjanak működni és ne bénuljon meg az a gazdatársadalom, az az ipari és kereskedelmi alakulat, mely ezt az államot táplálni fogja a jövőben és hogy valamennyi végtagnak megmaradjon az életképessége. Ezt a helytelen dolgot látom kifejezésre juttatva különösen akkor, amikor a most beterjesztett törvényjavaslat 2. §-ának 1. pontjában az eredeti tervezetet megváltoztatták oly módon, hogy a törvényhatóságok, rendezett tanácsú városok és községek az ő vagyonuk után szintén kötelesek váltságot fizetni. Szerintem ez megbénítása az egyik végtagnak, megbénítása az állam oly részének, amelyiknek életképességétől függ az állam egészséges állapota, amelyeknek életképességétől függ az országnak egész ereje. Az eredeti javaslatban a pénzügyminister ur maga is a 2. §-ban az államnak, törvényhatóságoknak, községeknek, rendezett tanácsú városoknak tulajdona-